Kócián Mária: Regulák között szabadon
Az Együtt Nagyasszonyunk Dicsőségére (E.N.D. – Equipes Notre Dame) egy katolikus házastársi mozgalom, amelynek ma világszerte 13 ezer csoportja működik 80 országban, 120 ezer házaspárral és 4 ezer pappal. Magyarországon 5 városban 19 csoportjuk van, és 14 atya tartozik hozzájuk. A mozgalom jelenlegi vezetőivel, Pozsgai Attilával és Nórával beszélgettünk közösségük szigorúnak tűnő szabályairól, spiritualitásáról, életéről és arról, hogy mit várnak a rendes szinódustól.
Az E.N.D. kevéssé ismert Magyarországon. Miért?
Attila: Nem annyira látványos, mozgalom jellegű, mint más közösségek, inkább magáról a párról, a kapcsolatukról szól. A csoportok azért működnek, hogy lehetőség legyen megosztani, amit a pár spirituálisan megél.
Hogyan alakult ki ez a spiritualitás?
Nóra: A harmincas években négy házaspár alapította Franciaországban, akik a házasságban megélt életszentségre akartak törekedni. Henri Caffarel volt a plébánosuk, aki velük együtt kereste a választ arra, hogy lehet-e szent valaki a házasságban. Az ő találkozásaik során kristályosodott ki ez a lelkiség. Henri Caffarel atya – akinek a boldoggá avatási eljárása már lezárult, csak a bizonyított csodára várnak még – már a II. vatikáni zsinat előtt beszélt arról, hogy párhuzam van a házasság szentsége és az Oltáriszentség között, vagyis Krisztus titokzatos teste és az egyház, illetve a házasságban megélt szeretet között.
Hogyan kerültetek közel az E.N.D-hez?
Attila: Régebben a Jean Vanier által alapított Bárka közösséghez tartoztunk. Időről időre még most is kimegyünk Jean Vanier-hoz, és egy ilyen alkalommal egy asztalnál ebédeltünk egy E.N.D.-csoport tagjaival. Pont akkoriban oszlott fel az egyházközségi csoportunk, és vágytunk valamilyen komolyabb, mélyebb lelkiségű közösségre. Ahogy napról napra beszélgettünk velük, rájöttünk, hogy ez az, amit keresünk. Hazajöttünk és eljutottunk egy váci párhoz, akik újjáalapították itthon az E.N.D-t, mert a rendszerváltás idejében már volt itt csoport, de megszűnt.
Hogyan kapcsolódtok be az egyház életébe?
Nóra: Dunaharasztiban a miénkkel együtt négy csoport van. Ezek nem plébániai csoportok, de mindig bekapcsolódunk a plébánia életében abba, amire szükség van. Mi a jegyesoktatásban, a gitáros szentmisék rendezésében veszünk részt. Vácon, ahol ma hat csoport működik, például éjszakai zarándoklatokat is szerveznek.
Attila: Az alapszabályzatunk szerint minden csoportban kell, hogy legyen egy atya is, de nem ő a vezető. A papok is osztoznak a csoport életében. Bíró László püspök úr szerint ez nagyon sokat segíthet a plébánosoknak, akik sokszor eléggé egyedül vannak. A plébániákon tehát azért is kapcsolódunk be a munkákba, hogy ezzel a lelkipásztornak segítsünk, aki a csoport tagjaként egyben a barátunk is.
Hogyan terjed a mozgalom, kiket ér el?
Nóra: Erre jó példa, hogy a mi plébánosunk mesélt a csoportjainkról a gyömrői plébánosnak, elhívtak bennünket, és miután a misén beszéltünk az E.N.Dről, rögtön alakult két csoport, melyek nagyon jól működnek, most alakul a harmadik. Mi nem csinálunk marketinget, az emberek látják, hogy ez egy jó dolog, kisugárzása van, és elkezd terjedni.
Van alapszabályzatotok, regulapontok szerint éltek, ami elég szigorúan hangzik, pedig ti nem látszotok merevnek…
Attila: Tetszett nekünk, hogy nem esetleges a közösség működése, hanem van egy nagyon jól kidolgozott, kipróbált, évtizedek alatt kikristályosodott keret, spiritualitás. A hat regulapontból három az imádságról szól, három pedig az életvezetésről.
Nóra: Ha megnézed, ezek mind olyan életszabályok, amelyek megvalósítására egy keresztény embernek törekednie kell: hogy olvasd a Szentírást, hogy kapcsolatba legyél a Jóistennel, legyen napi személyes imád, családi ima, hogy ápold a kapcsolatot a házastársaddal. Amikor egy csoport megalakul, nem kell rögtön mindent betartani, nincs semmiféle számonkérés. Először csak egy pontot veszünk föl, például azt, hogy havonta egyszer a házastársammal komolyan beszélgetek – ami, ha több gyerek van, már nem is olyan könnyen megvalósítható –, és megpróbáljuk azt gyakorolni. A csoportban azért vagyunk együtt, hogy segítsük egymást a lelki fejlődés útján. Törekszünk arra, hogy gyakoroljuk a regula szabályait, de teljesen abban a szellemben, amit Jézus mondott, hogy nem az ember van a szombatért, hanem a szombat az emberért. Nagyon nagy irgalom és elfogadás van ebben egymás iránt.