Tornya Erika RSCJ: Hinni Isten szeretetében
„Az evangelizáció nagyon jó útja lehet egy jól megfogalmazott Jézus Szíve tisztelet. Fontos, hogy jól találjuk meg a szavakat, azt keresve, hogy a kezdeti üzenetet, Örömhírt hogyan lehet ma jól érthetően átadni” – Koronkai Zoltán jezsuitával a Jézus Szíve tiszteletről beszélgettünk.
Neked, mint viszonylag fiatal jezsuita papnak mi a személyes kötődésed a Jézus Szíve tisztelethez?
Tizenhat éves lehettem, amikor elkezdtem komolyan venni a hitemet és visszatérni Jézushoz. Ezekből az időkből emlékszem egy Jézus szoborra, ami az esztergomi Kerektemplomban állt. Nem volt túldíszített vagy giccses, közel hozta számomra Jézus valós emberségét. Sokáig csak ennyi kapcsolatom volt a Jézus Szíve tisztelettel. Hallottam ugyan az első pénteki ájtatosságokról, de azok teljesen kívül estek az érdeklődésemen. Ami azonban a Jézus Szíve tisztelet tartalmát illeti, az mégis a hivatástörténetem szerves része. Amikor 1996-ban, egy lelkigyakorlat során a megfeszített Jézust szemléltem, fordulat következett be az életemben. Egyszerre megtapasztaltam azt, hogy Isten Jézusban mindent odaadott nekem, teljesen lemeztelenítve ott van a kereszten, nem tart vissza magából semmit. Ezt úgy éltem meg, mint személyes szeretetet a Mester részéről irántam. Az, hogy az Isten jó, azt éreztem át ekkor a legmélyebb, egzisztenciális szinten, és hogy nem én vagyok a nagy áldozatot hozó, aki sokat vállal Istenért, hanem fordítva: Isten mindent értem tesz. Jézus szeretetének ez a személyes megtapasztalása áll hivatástörténetem fordulópontján. Így született meg bennem az a döntés, hogy igent mondjak a papi hivatásra. Ezért is választottam papi jelmondatul a következőt: „Az Isten fiának a hitében élek, aki szeretett engem és önmagát adta értem. Ez egészen mélyen meghatároz engem. Ez a hivatásom, sőt a hitemnek is a forrása.” (Gal 2,20) Sokkal később jöttem rá arra, hogy ez gyakorlatilag a Jézus Szíve tisztelet lényegi része. Hogy Isten a szeretet, és Isten szeretete Jézusban mutatkozik meg. Ilyen értelemben mondható, hogy Jézus Szívéből született a hivatásom, bár ezt nem így fogalmaztam meg akkor.
Hogyan vált tudatosabbá benned a Jézus Szíve tisztelet?
A Jézus Szíve tisztelet tudatosabb megéléséhez egy későbbi, már kispap koromban megtett zarándoklat vitt közelebb. A Casa Balthasar hivatástisztázó ház tagjaként elmentünk a franciaországi Paray-le-Monialba, a Jézus Szíve tisztelet meghatározó helyére. Ott imádkoztunk Alacoque Szent Margit sírjánál, meglátogattuk La Colombiére Szent Kolos sírját is. Megérintett a szent hely atmoszférája. Találtam ott pár kiadványt, ami Alacoque Szent Margit látomásait írja le. Nagy hatással voltak rám, különösen ezek a mondatok: „Íme a Szív, amely annyira szerette az embereket, hogy semmit sem sajnált odaadni értük, egészen a végsőkig, önmaga felemésztéséig tanúskodott az emberek iránti szeretetéről.” Jézus irántunk, emberek iránti lángoló és szenvedélyes szeretetéről szóltak ezek az üzenetek. Ezt a tapasztalatot érzem a Jézus Szíve tisztelet középpontjában, hogy arról tanúskodjunk, Jézus és benne Isten, izzó szeretettel szeret bennünket. Számomra fontos volt még XII. Pius pápa 1956-ban kiadott nagy enciklikája Haurietis aquas (Merítsetek vizet). Az enciklika vázolja a Jézus Szíve tisztelet biblikus hátterét, lelkiségtörténetben betöltött szerepét. A pápa szerint ez nem csupán egy a sok jámborsági mozgalom között, hanem a keresztény üzenet lényegét fogalmazza meg. Nem annyira a formák, amik fontosak, hanem az, hogy figyelmünket Isten szeretetére irányítsuk, és erre egy szerető választ tudjunk adni. A lényeg: a szeretet. A harmadik fő befolyásolóm Pedro Arrupe, rendünk egykori generálisa volt, aki egy remek könyvet írt a Jézus szíve tiszteletről In Him alone – our hope (Csak Őbenne – a mi reményünk) címmel. Ez egy több írásból szerkesztett kis könyv, amely sok oldalról járja körbe a Jézus Szíve tisztelet kérdését. Megvilágítja, hogy a Jézus Szíve tisztelet mennyire mélyen kötődik a Szent Ignác-i karizmához, nem véletlenül a jezsuiták jártak élen a Jézus Szíve tisztelet elterjesztésében.
Mi a kapcsolódás a Szent Ignác-i karizma és a Jézus Szíve tisztelet között?
Arrupe atya szerint Szent Ignác La Storta-i látomása, a keresztet hordozó Krisztus, aki meghívja Ignácot, hogy legyen társa. Ennek a látomásnak ugyanaz a lényege, mint a Jézus Szíve tiszteletnek. A megfeszített Krisztussal való egység, a vele való közösség és együtt munkálkodás a világ üdvösségéért. A jezsuita hagyományhoz szorosan kapcsolódik a Jézus Szíve tisztelet, az egyik általános rendgyűlésen többször is buzdították a jezsuitákat, hogy annak terjesztése mindnyájunk küldetése, és ez nem egy teher, hanem a „legédesebb feladat” (munus suavissimum). Ez kissé érzelgősen hangzik, ma úgy fogalmaznám, hogy Isten szeretetét hirdetni örömteli küldetés. Arrupe atya is halála előtt a Társaságnak írt utolsó üzenetében azt a meggyőződését fejezte ki, hogy a Jézus Szíve tisztelet újrafelfedezése kulcsfontosságú a jezsuita rend lelki megújulásában. Ez nekem is a meggyőződésem és tapasztalatom a saját életemben, és a rendtársakkal kapcsolatban is.
Miért Jézus Szíve ennek a jámborsági formának a szimbóluma? Miért nem a keze vagy épp az elméje?
A kérdés jogos, mert a 20. század második felében Nyugaton sok kritikát kapott ez a szimbólum, miszerint gyanúsan érzelgős, giccses, kiüresedett, szirupos. De ha megnézzük, a modern emberi kultúrában nagyon jelen van a szív, mint szimbólum. Költemények, dalszövegek, facebook posztok áradata tartalmazza a szív szimbólumát, de természetesen a Szentírásban és a patrisztikus irodalomban is jelen van. A biblikus antropológiában a szív az emberi személy középpontja. Nemcsak az érzelemnek, hanem az értelemnek, a döntéshozatalnak, az Istennel való találkozásnak a helye, szentélye. Itt dőlnek el az ember sorsának, életének leglényegesebb dolgai, a szívében, lényének a legmélyén. Ilyen értelemben Jézus szívéről beszélni – hogy ott van Jézus személyének, az Atya és az emberek iránti radikális szeretetének középpontja – jó szimbólum.
A II. vatikáni zsinat után például a francia jezsuiták megpróbálták a már kiüresedett, kissé „öregnénis” Jézus Szíve tiszteletet újraértelmezni, leporolni, a modern kor számára érthetővé tenni, de ez a próbálkozás nem hozott átütő sikert. Látsz-e olyan formát, irányt, ami a Jézus Szíve tisztelet megújulását segíti?
Amerikai rendtársaink például Hearts on fire elnevezéssel kezdtek egy programot, ami fiatalos módon, egyszerűen, közvetlenül beszél a Jézus Szíve tiszteletről. Nagyon ígéretesnek tartom ezt az újfajta beszédmódot, konkrét és egyszerű módon szólítják meg a fiatalokat: például amit mi úgy mondunk, hogy „reggelente ajánljuk fel magunkat és szeretteinket Jézus Szívének”, azt ők így fogalmazzák: „Kezdd a napod Jézussal!” Vagy a „havonkénti pápai imaszándékok imádkozása”: „Ferenc pápa imacsoportja”. A Jézus Szíve tiszteletnek végül is egy rendkívül egyszerű üzenete van: Isten eljött közénk a Názáreti Jézusban. Azt mondja, hogy szeretlek benneteket, de nagyon. Az üzenetnek nem az a lényege, hogy hogyan kell jónak lenni. Arra irányítja a figyelmet, ami a legfontosabb: hinni Isten szeretetében és ez a szeretet van jelen az Eucharisztiában. Erre igent mondani, ebből jön minden más. A mi szeretetünk és cselekvésünk csak válasz arra, hogy szeretve vagyunk. Az evangelizáció központi üzenete ez. Nagyon felszabadító lehet ez azok számára, akik megértik, miről van itt szó. Főleg egy olyan világban, amilyen a miénk – szétesett, kusza. Az evangelizáció nagyon jó útja lehet egy jól megfogalmazott Jézus Szíve tisztelet. Ez vonzó tud lenni. Fontos, hogy jól találjuk meg a szavakat, azt keresve, hogy a kezdeti üzenetet, Örömhírt hogyan lehet ma jól érthetően átadni. Mert akkor létrejön az a felszabadult, örömmel teli légkör, ami kezdettől fogva kíséri a kereszténységet.
Egyéni vagy közösségi imaforma a Jézus Szíve tisztelet?
Ugyanúgy, mint az egész kereszténység, természetesen közösségi jellegű. A Jézus Szíve tiszteletből lehet egyéni magánájtatosságot is csinálni, ami imaformulák sorozata, de nem erről van szó. A Jézus Szíve tisztelet eucharisztikus lelkiség, lényegileg közösségi. Azt tapasztalom, hogy a Jézus Szívének elkötelezett emberek mind nagyon apostoli életet élnek, törődnek másokkal. Például éppen Arrupe atya hozta létre a jezsuita menekültszolgálatot. A periférián élők sorsát a szívén viselte. Jézus Szíve a bűnösök, vámosok, szegények, betegek, megtörtek iránti nyitott szív. Hogy tudnánk tisztelni, ha ezeket az embereket nem vennénk komolyan?!