Hekler Melinda: Diszfunkcionális önfeláldozás

„Az érett felnőtt személyiség egyik fontos kritériuma, hogy elsősorban önmagáért vállal felelősségét, még mielőtt mindenki másért vállalna. Ez társfüggő embernek nem megy”– interjú a kodependens kapcsolatokról Komáromi Éva klinikai és addiktológiai szakpszichológussal, a Semmelweis Egyetem oktatójával.

Igaz-e, hogy az emberek többsége függőségi kapcsolatokban él?

Attól függ, hogy mit értünk függőség alatt. Megkülönböztetünk érett és éretlen függőséget, és általában az éretlen függőség okozza a problémákat. Gyakori helyzet, hogy a nem igazán felnőtté vált személyiség alárendeltségbe, kiszolgáltatott helyzetbe kerülve függőségi kapcsolatban él egy másik emberrel. Ezt a kapcsolatot az egyoldalúság jellemzi, hiszen az alárendelt fél nem tudja teljesen kibontakoztatni, érvényre juttatni önmagát. Az érett függőség ettől eltérően két megszilárdult felnőtt személyiség kölcsönösségen alapuló társulása.

Miben lehet a gyökere, ha valaki kodependens, társfüggő kapcsolatokat választ felnőtt korában?

Talán egy olyan gyermeket kevésbé fenyeget ez felnőtté válva, aki biztonságos kötődéses kapcsolatokban nőhet fel, és megtanulja magát eléggé becsülni, értékelni, és elér az önállóságában egy bizonyos fokot. Jó, ha a szülők nem egy függőségi kapcsolati mintázatot valósítanak meg a saját párkapcsolatukban, mert ha egy ilyen kapcsolati mintázatban nő fel egy gyermek, akkor azt nagy valószínűséggel tovább fogja vinni. Gyakori példa az alkoholizáló apa és a vele alárendelt kapcsolatban élő, önállótlan, gyenge, érzelmileg éretlen anya házassága. Ez esetben a gyerek ezt a kapcsolati mintázatot tapasztalja meg, egy ilyen kapcsolatban felnőni nem jelent érzelmi biztonságot, és van egy elég komoly valószínűsége, hogy ő ezt a mintát fogja továbbvinni a saját kapcsolataiban.

Van kiút, ha valaki fiatalon rájön erre, és ő nem szeretné ezt a mintát folytatni?

Természetesen van. A személyiségfejlődés lehetősége mindannyiunk előtt nyitva áll életünk végéig. A hozott mintát és elakadásokat pszichoterápia segítségével meg lehet haladni, vagy lehet, hogy az élet úgy hozza, hogy ennek a gyereknek családon kívül adódik egy másik kötődéskapcsolata, ahol ő megkapja a segítséget az egészségesebb, teljesebb kibontakozáshoz. Akár egy tanár is lehet ilyen személy, ha személyes kapcsolat van közöttük, vagy egy rokon, de lehet egy szerencsésen megtalált és nem elvesztett párkapcsolati partner is, aki nem egy neki alárendelődő, éretlen személyiséget igényel. Ezeknek az eseteknek kicsi a valószínűsége, de előfordulhatnak. A legnagyobb biztosíték talán a pszichoterápia, mert egy kötődéskapcsolat jön létre a pszichoterapeuta és a kliens között. A terapeutának nincs vesztenivalója ebben a kapcsolatban, és önérdek nélkül tudja támogatni a másikat a fejlődésben.

Sokszor az ilyen családban felnőtt személyeket a saját életükben megtapasztalt veszteség indítja el a segítségkérés útján. Ez miért van így?

Egy ilyen családban felnőtt gyerek nagyon korán megtapasztalja, hogy neki valamilyennek lennie kell, hogy őt szeressék és hogy biztonságban lehessen. Kiskorától abban él, hogy neki szolgálnia kell a családi rendszert mint egy jó kislány, vagy jó tanuló, vagy gondoskodnia kell a testvérről, a szenvedélybeteg szülőről, vigasztalnia kell a másik szülőt. Az így létrejött én nem az ő spontán módon létrejött, valódi énje, hanem úgy nevezzük, hogy egy hamis én. Az ember egy ilyen családban felnőve felnöveszti ezt a hamis énjét és ezzel él a világban. Ez sokszor jól mutat kifelé, mert az ilyen gyermek beilleszkedő, sikeres, kedves, előzékeny, jóságos, önfeláldozó. De amikor ez a hamis én, például egy párkapcsolati kudarc miatt, a csalódásnak köszönhetően megrendül vagy összeomlik, az nagyon fáj az embernek, és ez arra indíthatja, hogy erre az óriási fájdalmára gyógyírt találjon. Ha a hamis én megrendül, a legfőbb tartóoszlop rendül meg, amivel addig élt, és utána felmerül a kérdés, hogy ki is vagyok én és hogyan szeretnék élni. Ha egy biztonságos kötődéses kapcsolatban segítséget kapok ennek a kérdésnek a megválaszolásához, akkor jelenik meg a valódi én kibontakozásának első alkalma. Van, aki enélkül a felismerés nélkül éli le az egész életét, és így szolgál felnőtt korában is egy másik embert.