Babarczy Veronika: Alvó lány

Isten elfelejtett nyelve az álom – fogalmaz Gyökössy Endre. Vajon miért, mikor veszítettük el a megértés készségét, a kulcsot az Istennel való kommunikációhoz?

aA művészek öntörvényűen mindig is kutatták a tapintható valóságon túli világot. Ösztönösen érezték, hogy az álom valamiként ahhoz a világhoz tartozik, ahol egyszer majd nem tükör által, homályosan látunk. A századok során a művészet gyakran nyitott ablakot a transzcendensre, az értés képessége, a teremtő alkotás adománya, az érzékenység a láthatón túlira, a szüntelen és nyugtalan keresés a művészeket érzékennyé tette a hiány fájdalmára. Keresésüket újra és újra elénk állítják műveikben.

Berény Róbert rendkívül sokoldalú tehetség volt, akinek megadatott, hogy kora elismert művésze legyen. Afféle polihisztor zseni. A festészet és a zene mellett, amely gyerekkorától meghatározó volt az életében, publikált szépíróként, és jelentős technikai szabadalmai is voltak: többek között ő is feltalálta a golyóstollat. A Nyolcak festői csoport legfiatalabb és legtehetségesebbnek tartott tagjaként a Magyarországon kibontakozó avantgárd mozgalom vezető alakja lett. Kereskedelmi plakátjai miatt pedig a világ első öt tervezőgrafikusa között tartották számon. Ami mindezeknél szenvedélyesebben foglalkoztatta: a pszichoanalízis. Városmajori villájában gyakran megfordult Ferenczi Sándor, Ignotus. Berény velük együtt tagja volt a Pszichoanalitikus Társaságnak. Nem kevesebbet tűztek célul, minthogy Budapest az európai pszichoanalitikus mozgalom központja lesz.

Berény művészi pályáján és magánéletében az 1919-es kommünben történő rövid szerepvállalása okozta a törést. Hamar rájött, hogy a „paranoiás bandával nem dolgozik együtt”, de addigra már ellepték az országot mozgósító plakátjai. Meghurcolták, emigrációba kényszerült, depressziós lett.

Alkotóként ezután még tudatosabban fordult a pszichoanalízis felé, amely a lelki működés olyan területeire irányította rá a figyelmet, mint az álom. A szürrealisták egyenesen kiáltványba foglalták jelentőségét. Eszerint az álom az emberiséggel egyidős, kreatív tett, amely azonos a költészettel. Úgy vélték, a művészet az álommunkához hasonlatos képesség: élménysűrítés a szimbolikus ábrázolás eszközeivel. Magyarország kezdetben nehéz terepnek bizonyult, de egyre több kortárs gondolkodó és művész fedezte fel a pszichoanalízist. Ebben a légkörben születhettek meg az alvókat ábrázoló Berény-képek, leginkább szép, fiatal alvó nőkről (gyakran feleségéről Breuer Eta csellóművészről). Bájos természetességük, ártatlanságuk megkapó.

A jelen mű Veráról, Berény első házasságából született lányáról készült. Az alvó szeme csukva, belső barangolása el van zárva a külvilágtól. Amit a szemlélő sosem ismerhet meg. Hisz ilyen az álom természete. A belső világban tett utakat gyakran maga az álmodó is nehezen idézi fel. Az itt elkapott pillanat titkot sejtető, ugyanakkor felszabadult, könnyed. Berény számára a zárt szem még többet is jelenthetett, nem véletlenül fogalmaz így: „Nézni nézhetitek a feleségemet, de a szemébe nem nézhettek, mert Eta az enyém.”

A Veráról készült kép inkább játékos. A bohó fiatal nő világos nappal, ruhástól elaludt a pamlagon. A párnák, a ruhája türkize, a hófehér szoknya, a fekete mélységébe fúródó arc, az egész jelenet keresetlen egyszerűsége megfoghatta a festőt. És még valami: a pihenő fiatal lány gondtalansága és pihenésének áhítatos csendje, az otthon szavakkal nem megragadható bensőségessége.

Érdekes véletlen, hogy éppen decemberben került haza Berény Róbert elveszettnek hitt Alvó nő fekete vázával című festménye, amelyre Barki Gergely művészettörténész, Berény-kutató bukkant rá egy amerikai gyerekfilm nyomán, amelyet a kislánya kérésére néztek meg a moziban. A festményt egy ócskapiacon vásárolta a film kellékese és a díszlet része volt.