Nikl János: Rém-álmok

Amikor a kopasz, öltönyös férfi először megjelent a képernyőn, ijedtemben felpattantam a kanapéról. Nem tett semmi rémisztőt, mindössze állt mereven, és figyelte az eseményeket.

aAz öltönyös férfi csak egy-két pillanatig látszott a háttérben, mégis kirázott a hideg. Aztán jelenetről jelenetre az ő felbukkanását vártam. Hátha kilép a liftből, megjelenik a tükörben, vagy csak elsétál a kamera előtt, miközben a főhős sorra megoldja a rejtélyeket. Újra és újra a borzongást kívántam. Libabőrös lett a karom, és egy pillanatra valami hideg görcs szaladt a gyomromból a gerincem mentén fel a tarkómig. Remegni akartam egy olyan filmbeli karakter megjelenésétől, aki nem csinál semmit, csak ridegen néz. Az alkotók pedig sebészi pontossággal adagolták ezt a lelki narkotikumot. Függővé váltam.

***

Noël Carroll amerikai filozófus szerint ez a horror paradoxona. Hiszen annak ellenére, hogy e filmek „képi világa szükségszerűen rémisztő, a műfaj nem szenved hiányt befogadókban. A jelenség mélyén pedig az a kérdés feszül, vajon hogyan válthatja ki tetszésünket az, ami visszataszító?”

Joanne Cantor, a Wisconsin Egyetem professzora szerint is kétségtelen, hogy valami nagyon erős késztetés hat az emberekre, hogy megnézzék ezeket a filmeket, pedig ez egyáltalán nem logikus. „Hiszen a legtöbben a kellemes érzéseket szeretik.” A horror pedig egy kellemetlen önvédelmi reakcióra, a félelemre épít. Ez olyan alap, vagy örökölt érzelem, ami a fájdalomra, vagy a veszélyérzetre adott válaszként jelentkezik. A horror eszerint félelem néhány ismeretlen fenyegetéstől, és undor azok várható következményeitől.

Nemcsak a tudósok, hanem maguk az írók is törekedtek arra, hogy meghatározzák a műfajt. Howard Phillips Lovecraft, amerikai novellista szerint a természetfeletti horror félelemmel vegyes csodálatot kelt a befogadóban. Egy mű éppen attól sorolható a horror műfajába, hogy „kozmikus félelmet” kelt. A modern horror mestere, Stephen King felfogásában a terror az egyik legnagyszerűbb érzelem, ezért az olvasó terrorizálására törekszik. A horror paradoxona ugyanakkor Carroll szerint elválaszthatatlan a fikció paradoxonától, vagyis attól, miként hathat ránk, mitől rémíthet meg az, amiről tudjuk, nem létezik.