Előző cikk Következő cikk

Novák Zsüliet: Pszichénk segítsége: az álmok

A történelem során sok népet foglalkoztattak az álmok. A legrégebbi álmokkal foglalkozó könyvet az egyiptomiak írták időszámításunk előtt 1500 körül. Az álmokban akkor is és most is van valami titokzatos, izgalmas. Egyszer isteni üzenetnek vélték érkeztét, aztán a boszorkánysággal is összefüggésbe hozták, ma leginkább a psziché függvényében vizsgálják jelentőségüket. De a tudomány mióta foglalkozik az álmok kérdésével? – kérdeztük Nógrádi Csilla pszichológustól, az Álom és önismeret című könyv szerzőjétől.

N. Cs.: Mióta az ember gondolkodó lény, és tudja, hogy nemcsak test, élő organizmus, hanem lélek és szellem is egyben, azóta foglalkozik az álmokkal. Amikor az első ősember kilépett a puszta állatias létből és látott alvó embert, halott embert, akkor elgondolkodott azon, hogy van valami a testen kívül, ami élővé tesz minket. Ez a lélek, az anima. A vallások első irányzata volt az animizmus, amikor lélekkel ruházott föl nemcsak embereket, hanem tárgyakat, állatokat is. Ebből nőtt ki mindenféle szellemtudomány, vallás, és az isten felé fordulás is. Tehát mióta ember az ember, azóta foglalkozik az álmokkal. Hogy milyen korokban milyen jelentőséget vagy jelentéktelenséget tulajdonítottak az álmoknak, az nagyon változatos. Voltak idők, amikor a vallások nagy szerepet tulajdonítottak neki. Az ókori Mezopotámiában vagy az asszíroknál nagyon komolyan odafigyeltek az álmokra. Valóban túlvilági, az istentől jövő üzeneteknek tartották az álmokat. Jósoltak belőlük, gyógyítottak az álmokon keresztül. Használták mindennapi, világi és spirituális célokra is. Ezek nagyjából most is így vannak. Az álom a lélekkel áll a legközelebbi kapcsolatban. Freud úgy fogalmazott, hogy „királyi út a tudattalanba”. Tudjuk, hogy a tudattalanban sokkal több tartalom, motiváció található, mint a tudatos énünkben. A tudatos részünk sokkal kisebb. Ezt nagyon jól szimbolizálja a jéghegy-modell. Az emberi lélek olyan, mint egy jéghegy, ami az óceánban úszik. A vízből kilátszó része a jéghegynek a tudatos rész, alatta a jégnek még egy hatalmas része található, a víz felszíne alatt. Az időjárástól függően olykor tapadnak hozzá, nagyobbá válik a jéghegy, olykor pedig leválnak róla darabok. Ez az óceán tartalmaz mindent. Ez a kollektív tudattalan. Ami a víz szintje alatt van, a jéghegyen belül, az a személyes tudattalanunk. A víz felszíne, ahol lehet búvárkodni, az az átmenet a tudattalan és a tudat között. Ez az átmenet, ami segítséget nyújt, hogy az álmokra emlékezzünk. Itt nagyon sokféle mechanizmust leír a pszichológia. Egy elmélet szerint, az álmodás közben komoly munkát végez a tudat, hogy átalakítsa, felfoghatóvá tegye számunkra az álmaink szimbólumait, az álmaink történeteit, és bizonyos cenzúrán is keresztülmegy, hogy olyan dolgokkal ne szembesüljünk, melyekre nem vagyunk felkészülve. De mégis, ha tárgyiasítjuk ezt a tudatosságot, akkor egyre több mindent megtudunk, nemcsak saját magunkról, hanem a világról is. Életünk egyharmada alvás. Mindenki álmodik, még az is, aki azt mondja, hogy sohasem szokott. Ő nem emlékszik az álmaira, mert nincs ott a figyelme, nem fontos a számára. A felejtés, vagy az emlékezet az egyik szűrője az álmoknak. Ha valaki nagyon ritkán emlékszik az álmaira, az azt jelenti, hogy nagyon erősen megszűri azokat a tartalmakat. Az ébrenléti világban, az ego munkáján, az anyagi világban van sokaknál a hangsúly.

A cikk teljes terjedelmében A Szív /februári számában olvasható. A lapszámot keresse az újságárusoknál, vásárolja meg digitális formátumban a www.dimag.hu oldalon vagy fizessen elő folyóiratunkra az Előfizetés oldalon.