Török Csaba: Olyan egyházról álmodom…

Az álom emberi létünk egyik rejtélyes, mégis sokat kutatott valósága. Egyes egyházi szerzők óvtak az álmok hatalmától, mivel az alvásban megszűnik az értelem és az akarat kontrollja az emberi lélek felett, s így előtérbe kerülnek az ösztönök, vagy akár a kísértő által kiváltott belső mozgások. Ugyanakkor néha maga Isten is az álom nyelvén szólal meg.

j Jákob pátriárka álma, vagy több próféta éjjeli látomása jelzi, hogy az Úr olykor kommunikációs csatornaként használja ezt a mélyen emberi-pszichés adottságot. Macrobius, a késő antik bölcselő foglalkozott az álmokkal, amelyek vagy jóslatként, vagy előzetes megértésként, vagy próféciaként megmondják azt, ami előttünk áll (ld. Commentarii in Somnium Scipionis). Megfontolásaihoz kapcsolódva Nagy Szent Albert, Aquinói Szent Tamás mestere hangsúlyozta, hogy az ilyen jövendőt feltáró álmok nem születhetnek az emberből. Okuk túlmutat az álmodón. „…szükséges, hogy [az ilyen álom] okozója egy olyan forma legyen, amely a rend formája és a belső élet szabálya; ez a forma pedig nem lehet máshonnan, mint a mennyei körből.” De itt nem áll meg, még tovább következtet: „Tehát a mennyei kör által valami bevésődik az alsóbb [körökbe], ami által szabályozódik az élet teljes elrendezése: és ezt sorsnak hívják.” (Super De div. nom., a. 1 arg. 8) Ha tehát egy álom valóban Istentől ered, az feltárja a sorsunkat, meghatározza az életünket. Vannak álmok, amelyek ellen bűn lenne harcolni. Kötelességünk követni azokat.

Van egy álmom…

Híressé vált a jeles protestáns lelkész, emberjogi harcos, Martin Luther King beszéde, amelyet 1963. augusztus 28-án mondott el Washington DC-ben, a Lincoln Emlékműnél. Ebben hangzott el számos alkalommal, mondhatni vezérfonalként a gondolat: I have a dream. „Ha ma és holnap nehézségekkel is kell szembenéznünk, mégis van egy álmom. Olyan álom ez, amely mélyen belegyökerezett az amerikai álomba. Van egy álmom, hogy egy napon ez a nemzet fel fog kelni, és meg fogja élni hitvallásának valódi jelentését: »Maguktól értetődőknek tekintjük ezeket az igazságokat, melyek szerint minden ember egyenlőnek lett teremtve.«” (forrás: http://news.bbc.co.uk/2/hi/americas/3170387. stm) Számára ez az álom valóban sorssá vált: 1968. április 4-én meghalt érte, merénylet áldozata lett. Az álom azonban tovább élt, s sorsszerűen formálta, formálja ma is a valóságot.

Papnövendék korom egyik meghatározó élménye volt a Basil Hume bíboros, westminsteri érsek gondolataival való találkozás. Még 1980. október 14-én, az V. általános rendes püspöki szinóduson (témája: A keresztény család szerepe a modern világban) mondta el a maga I had a dream-beszédét, amelyben költőien öntötte szavakba, hogy álmában Isten milyen egyháza(ka)t mutatott neki. Az első kép egy megostromolhatatlan erődé. Kint tömegek kiáltoztak, ám szavukat odabent nem lehetett hallani. Akik bent voltak, megkérdőjelezhetetlen engedelmességgel álltak a vártán: „There is not to reason why, there is but to do or die” – Itt vagy engedelmeskedni, vagy meghalni kell, az észérvek fölöslegesek. A második képben az egyház zarándokként jelent meg, amely bár nem érte el az Igazságot, szüntelenül úton volt felé. „A zarándok mindig keres, gondoltam, és ez fájdalmas lehet. Olykor még maguk a zarándoklat vezetői sem látnak tisztán. Olykor a többi zarándokkal együtt kell átélniük az agóniát.” „Az erőd templom volt, de a zarándokok sátorban éltek – folytatta a bíboros, majd hozzátette: – Néha jobb megismerni Ábrahám sátrának a bizonytalanságát, mint biztonságban ülni Salamon templomában.” Ha az első kép uralkodik el, akkor az álom lidércnyomássá lesz. Ha a második, akkor az viszont következményeket von maga után: a többi zarándok „bátorításra szorul. Kedvesen, együttérzőn, az agóniát velük együtt elszenvedve kell beszélnünk velük... […] Felébredtem, s azt mondtam: »Vidi, gratias« [Láttam, köszönöm]”.

Mitől maradt meg bennem az álmodó bíboros képe? 1999. június 17-én bekövetkezett halála után egy újság ezzel az I had a dreamgondolattal búcsúzott el tőle. Egy élet lezárultakor a King-i have lecserélése a Hume-i had-re többet jelent annál, mint hogy egy álmodó ember ment el. A múltidőssé válásban ott égett egy olyan tapasztalat, amelyet én is nagyon a magaménak éreztem: ott voltak az álmok… Egy XXIII. Jánosé és a zsinaté, egy VI. Pálé és a párbeszédé, a kultúrák evangelizációjáé, én pedig, aki álmodó korú voltam, szomorú múlt időnek láttam ezeket abban a valóságban, amely körülvett. Az álmok átalakultak meddő és beteges múltba révedéssé, nem a jövőt tárták fel, hanem a visszasírt „egykor” víziónak lidércfényeit. Semmilyen „mennyei kör” nem „vésődött bele” a valóságba, ami alkalmas lett volna arra, hogy a sors isteni kinyilatkoztatásává váljon itt és most, az egyházban. Ahogy King is mondta: I have a dream today – Ma van egy álmom…