Előző cikk Következő cikk

Szekér Szimonetta: Nyolc óra alvás – két részletben

Egyre több tudományos és történelmi bizonyíték van rá, hogy a nyolc óra folyamatos alvás nem is olyan természetes.

aAz 1990-es évek elején Thomas Wehr amerikai pszichiáter, alváskutató egy kísérletében a résztvevőknek naponta 14 órát kellett sötétben tölteniük – ezzel szimulálva azt, amikor még nem volt a lakásokban és az utcán világítás, és az emberek, hacsak nem állt módjukban a gyertyával pazarlóan bánni, télen kora délutántól másnap reggelig sötétben voltak.

Néhány hét alatt a kísérlet résztvevői alkalmazkodtak a mesterséges fény nélküli léthez, aminek eredményeképpen bioritmusuk egy olyan természetes alvási ritmusra állt be, hogy sötétedés után 1-2 órával elszunnyadtak, és aludtak körülbelül négy órát. Ezt követően maguktól megébredtek, és az éjszaka közepén 1-2 órát ébren töltöttek, majd amikor újra elálmosodtak, ismét aludtak hozzávetőlegesen négy órát.

Bár a szakma érdeklődéssel fogadta az eredményeket, a közegészségügyi ajánlás, hogy az egészségünk érdekében aludjunk 7-8 órát egybefüggően éjszakánként, az elmúlt 25 évben nem változott. Pedig azóta történelmi bizonyítékok is alátámasztják, hogy a nyolc óra folyamatos alvás 2-300 évvel ezelőtt még teljesen természetellenes volt.

A cikk teljes terjedelmében A Szív /februári számában olvasható. A lapszámot keresse az újságárusoknál, vásárolja meg digitális formátumban a www.dimag.hu oldalon vagy fizessen elő folyóiratunkra az Előfizetés oldalon.