Balázs Zsuzsa: „Az álmok pedig nem öregszenek”

Gyakran kezdünk úgy egy mondatot: „Azt álmodtam, hogy…” vagy „Nem sikerült valóra váltanom az álmomat.” Vajon az álmodozás valóban az élet megrontója, ahogy Vörösmarty versében is olvashatjuk, vagy egy mindenki számára elérhető lehetőség? Dr. Gőgh Edit pszichiáter főorvossal beszélgetünk.

Az álmodozás megrontója lenne életünknek?

Először is el kell választanunk az álmodást (amikor alváskor álmodunk) az álmodozástól, azaz az éber ábrándozástól. Vörösmarty Mihály csodaszépen fogalmazta meg erről saját véleményét Laurának írt versében:
„Ábrándozás az élet megrontója,
Mely, kancsalúl, festett egekbe néz.
Mi az, mi embert boldoggá tehetne?
Kincs? hír? gyönyör? Legyen bár mint özön,
A telhetetlen elmerülhet benne,
S nem fogja tudni, hogy van szívöröm.”
Nem hinném, hogy az álmodozás megrontója lenne életünknek. Ellenkezőleg: inkább megszínezi az életet. Mint mindenben, itt is a „dózis”, a mennyiség, az arány a fontos. Van, aki egy életen át csak ábrándozik, de álmai megvalósulásáért nem tesz semmit… Ezért folyton csalódott marad… Van, aki sokat munkálkodik, tevékenykedik az életben, s közben még ábrándozik is. Az ábrándozásban pedig benne van a vágy, a remény, mely erőt ad. Remélni pedig mindannyiunknak kötelesség, és nem fényűzés. L. J. Suenens bíboros ezt így fogalmazza meg: „A remény nem álmodozás, ellenkezőleg: eszköz, hogy álmunkat valóra váltsuk. Boldogok, akik álmodni mernek, s álmukért kemény pénzzel fizetnek, hogy testet öltsön az emberek életében.”

A legtöbb csalódás és lelki sérülés abból ered, hogy nem jól térképeztük fel a valóság és az álmunk közötti lehetőségeket? Például: de jó lenne, ha máshol, mással lennénk, mint ott, ahol vagyunk…

Ez igen összetett dolog. Ha az egyik oldalát vizsgáljuk: valóban igaz, ha nem jól térképezzük fel a valóságot és túlságosan elrugaszkodott attól az álmunk, akkor törvényszerűen csalódni fogunk. Ha fényévnyi a távolság a realitás és álmaink között, akkor törvényszerű, hogy zuhanni fogunk. Hogy egy konkrét példát mondjak: ha valaki pl. 125 kilós és az a vágya, hogy balett-táncos legyen… ugye elég egyértelmű, hogy mekkora csalódás lesz a vége, hiszen óriási a távolság a valóság és a vágy között…

Egy amerikai tanulmány szerint sok ember ideje 50 százalékában sokszor arról ábrándozik, hogy valahol máshol, valami mással tölti az idejét, ahelyett, mint amit csinál, és azt elmélyülten, pontosan csinálná. Ez a folytonos elmekalandozás boldogtalanná teszi az embereket. A tanulmány szerint ez esetben az ábrándozás alapvetően az oka, nem pedig a következménye az emberek megélt boldogtalanságának.

Ha már itt tartunk, szeretném felhívni a figyelmet egy nagyszerű könyvre, amely megtanít bennünket arra, hogy tudjunk örülni annak, amink van: Eleanor H. Porter: Az élet játéka című kötetet mindenkinek „kötelező olvasmányként” adnám a kezébe.