Szekér Szimonetta: Tegyük örömtelibbé az étkezést!

Hogyan együnk kevesebbet úgy, hogy közben ne legyen az az érzésünk, hogy bármiről lemondanánk, sőt, az étkezés nagyobb örömet jelentsen? A kulcsszó a tudatos étkezés.

ú„Új” étkezési stílus terjed a nyugati világban, amely a kolostorok, elvonuló helyek mellett mára már néhány egyetemre, sőt, a spiritualitásra nyitott nagyvállalatokhoz – többek között a Google-hoz – is beszivárgott.

Az új étkezési stílus lényege, hogy az ételt az összes érzékszervünkkel maradéktalanul élvezzük ki: szemléljük, szaglásszuk, falatonként ízlelgessük, legyünk figyelmesek az étel textúrájára, alaposan rágjuk meg, és végül ne hagyjuk figyelmen kívül a gyomrunk jelzését, amikor már nem kíván többet. Evés közben lehetőleg ne beszélgessünk, tévézzünk, számítógépezzünk, hanem elménket is irányítsuk az étkezésre, hogy az is jóllakhasson.

NINCS ÚJ A NAP ALATT

Persze mondhatnánk, hogy nincs új a nap alatt. Hányszor hallottuk már, hogy „magyar ember evés közben nem beszél”, vagy hogy „az emésztés a szájban kezdődik”. Horace Fletcher San Franciscó-i műkereskedő az 1900-as évek elején azzal vált híressé, hogy közel 20 kilót fogyott – és emiatt jobb egészségi állapotba került – csupán azáltal, hogy jól megrágta az ételét. Fletcher azt hirdette, hogy minden falatot legalább 32-szer meg kell rágni, minden egyes morzsát addig kell rágni, amíg még kinyerhető belőle íz. Mai szemmel mókásnak tűnik, hogy az alapos rágásból divat lett, amerikaiak ezrei követték ezt az „új”étkezési stílust.

Hogy a tudatos étkezés ismét lassan mozgalommá válik, elsősorban a világszerte egyre fenyegetőbb elhízási járvánnyal magyarázható. Hiába születtek és születnek folyamatosan újabb és újabb fogyókúrás étrendek, kiadványok, hiába végeznek egyre több műtéti beavatkozást, úgy tűnik, az emberiség nyugati fele nem tud leállni azzal, hogy többet tömjön magába, mint amennyire testének szüksége lenne. Egyre több táplálkozástudományi szakember úgy véli, hogy az egyetlen kiút, ha az étkezéssel kapcsolatos hozzáállásunkat változtatjuk meg, azaz tudatosabbá válunk az evésre.

ÖT ÉVES KORUNKIG MÉG MINDEN JÓL MŰKÖDÖTT

Az étellel kapcsolatos nagyobb tudatosság azonban nem csak a fogyni vágyók számára lehet előnyös – ezt felismerve szervez egyre több egyetem, nagyvállalat is tudatos étkezés ebédeket, workshopokat.

Szinte mindannyiunknak vannak olyan napjai, amikor este hétkor hullafáradtan esünk haza. Stresszes, feszült nap áll mögöttünk: nemhogy sikerélményeink nem voltak, örömteli percekben sem igazán volt részünk. Szeretnénk minél előbb elfelejteni, és a vacsoránkkal leülünk egy film elé. Miközben bámulunk, nem figyelünk rá, hogy milyen illatú, milyen állagú ételt eszünk, csak öntudatlanul, alaposabb rágás nélkül lapátoljuk magunkba az ételt. Hiába ettünk kiadós adagot, orrunk, szánk, és többnyire az elménk és a szívünk is éhen maradt. Bár gyomrunk telítődött, szeretnénk vigaszt találni a mai nap kellemetlenségeire egy kis édességgel. Ám mivel még mindig a film előtt ülünk, néhány kocka csokoládé helyett egy egész táblát befalunk, ami után persze elménk háborog, és bűntudatunk keletkezik.

A kutatások szerint ötéves korig a gyerekeknek jól működő étvágyközpontjuk van. Még ha különösen nagy adag „szaftos tésztát” is szolgálnak fel nekik, ők addig esznek, ameddig éhesek, a maradékot pedig minden rossz érzés nélkül hagyják a tányéron. Ötéves kor után azonban az őket ért behatások, szülői sugallatok, kritikák hatására elkezdenek a tányérjukra tett mennyiségre támaszkodni annak meghatározásában, hogy mennyit egyenek. Az evéssel kapcsolatban egyre több kondicionálás és érzelem vésődik tudattalanunkba, amelyek aztán oda vezetnek, hogy sokszor nem azért eszünk, mert éhesek vagyunk, hanem mert jutalomra, vigaszra vágyunk, vagy mert már elmúlt dél, mert mindenki más is eszik, illetve mert pazarlás lenne az ételt kidobni. A tudattalan rossz szokásainkon azonban soha nem késő változtatni.

TÍZ ÖTLET, HOGY ÖRÖMTELIBB LEGYEN AZ ÉTKEZÉS

1. Mielőtt enni kezdünk, vizsgáljuk meg éhségünket: valóban éhes vagyok, vagy csak unatkozom? Melyik részem éhes: a testem, a gyomrom, a sejtjeim vágynak az étel után, vagy az elmém, a szívem rágna valamit? Esetleg a szemem lett éhes egy gusztusosan fotózott szakácskönyv láttán, vagy az orrom éhsége támadt fel, ahogy elmentem egy pékség mellett? Legyünk tudatában, hogy a szemünk és az orrunk is képes felkelteni az elménk éhségét, és rávenni arra, hogy ne vegyen tudomást a gyomrunk felől érkező jelzések felől. Gondoljunk csak arra, hogy hiába érezzük magunkat pukkadásig jóllakva egy több fogásos vacsora után, az étterem süteménypultja mégis képes rabul ejteni a szemünket, és ezáltal az elménket – hiába tiltakozik háborogva a gyomrunk.

2. Ne tévézzünk, számítógépezzünk, olvassunk evés közben, próbáljuk figyelmünket teljes mértékben az evésre irányítani. Természetesen nehéz megállni, hogy ne beszélgessünk, amikor nem egyedül eszünk, de legalább az első három falatnál legyünk csendben, vagy javasolhatjuk étkezőtársainknak, hogy hetente egyszer tartsunk csendes, elmélyült étkezést, amikor a főszerepet valóban az étel játssza. Figyeljük meg, hogy amikor beszélünk, gondolkodunk, tévézünk evés közben, hogyan halványodik el az étel íze, de akár teljesen el is tűnhet.

3. Legyünk mesterei a szemen keresztüli táplálásnak! Időnként tiszteljük meg szemünket ötletes, lélekmelengető terítékkel, a tányéron dekoratívan elhelyezett étellel.

4. Az orr éhségét az illatok csillapítják, ezért mielőtt enni, inni kezdenénk, szagolgassuk az ételünket, italunkat.

5. A száj éhségét az érzékelés elégíti ki, azaz rágjunk meg mindent alaposan, hagyjuk, hogy fokozatosan egyre több íz oldódjon ki ételünkből. Figyeljük meg, hogy a sietős evés közben alig ízleljük az ételt. A tudatos étkezés-kurzusok első meditációja általában az, hogy a résztvevők lassan és tudatosan megesznek egy szem mazsolát – ami akár öt percig is eltarthat.

6. Az elménk éhségét a gondolatok táplálják: például olyanok, hogy „jó lenne több fehérjét fogyasztanom”, „nem kéne disznótorost vacsoráznom, mert úgyis magas a koleszterinszintem”, vagy hogy „lefekvés előtt már nem szabadna gyümölcsöt majszolnom”. Ha sikerül legalább az étkezés egy részét éber figyelemmel eltölteni, ezek a gondolatok háttérbe szorulnak, és akkor valóban előítélet-mentesen, csak az étkezés örömére koncentrálva lehetünk jelen az asztalnál.

7. A mohóság, a túlevés egyik ellenszere a kis méretű edény. Kutatások bizonyítják, hogy ha nagyobb méretű a tányérunk, hajlamosak vagyunk többet enni. Ez részben azzal a sokunkba kondicionált viselkedésmintával is magyarázható, hogy nem szeretünk a tányérunkon ételt hagyni – még akkor sem, ha gyomrunk határozottan tiltakozik az utolsó falatok ellen. Elménk azonban ilyenkor is felülírja a test jelzését.

8. A túlevés másik ellenszere a lassú evés. Amikor az étel elhagyja a gyomrot, és bejut a vékonybélbe, az étvágyközpontunk hormonjai jelzést küldenek az agynak és a testnek, hogy most már be lehetne fejezni az evést, testünk jóllakott. Körülbelül húsz perc, mire ez a visszacsatolási hurok létrejön. Aki megtanul lassan enni, az nem fog túl sok ételt magába tömni. Álljunk meg időnként evés közben, különösen hatékony, ha még az evőeszközt is letesszük egy-egy falat után.

9. Tekintsünk mélyen az ételünkbe! Képzeljük el azt a búzaföldet, ahol a kenyerünkhöz felhasznált búza termett; a malmot, ahol lisztté őrölték; a sütődét, ahol megsütötték; a teherautót, amin a pékségbe szállították. Érezzük meg ennek a sok embernek az áldozatos munkáját is, amikor a kenyerünket megízleljük.

10. Végül legyünk rá tudatosak, amikor a szívünk éhes. Ilyenkor ne édességgel próbáljuk az éhségét kielégíteni, hanem inkább telefonáljunk, találkozzunk egy ismerősünkkel, legyünk otthon kreatívak, alkossunk valamit, táncoljunk, énekeljünk, kertészkedjünk, vagy játsszunk a gyerekekkel.

FELHASZNÁLT IRODALOM: BAYS, JAN CHOZEN: Tudatos étkezés. Budapest, 2013, Ursus Libris.