Dyekiss Virág:
Ha törődött lesz a test, elpilled a lélek is

Az erő fogalma sok tényezőből áll össze: az életkörülményektől, közösségektől, hagyományoktól függően más és más elemek látszanak meghatározónak. A magyar hagyományos életmódban elsődleges szerepe volt a földön végzett munkának, ez biztosította a túlélést, a család boldogulását. A legfontosabb tehát az ügyességgel és szívóssággal párosult testi erő, a munkabírás volt. Nem kevésbé fontos a lelki erő sem, a mindennapi élet megküzdését segítő képesség.

LEGÉNYKEDÉS ÉS KÖZÖSSÉGI TÁMOGATÁS

A munkát korán megkezdte a gyermek, akár ötéves korban libapásztorkodásra küldhették a kicsit, aki a mezőn játszogatott a többi gyerekkel, és mellesleg vigyázott a libákra is. A serdülő legényke már kaphatott bért is, feleannyit, mint a felnőtt munkás, majd amikor már tudott szántani, kocsit hajtani, egész bérhez jutott. A fiúk, legények számára a testi erő elsődleges fontossággal bírt. A kislegények nyolcéves koruk körül kapták meg első bicskájukat, ami hamar a férfiasság szimbólumává vált. A bicska nyele, annak mintázata és formája utalt gazdájára is, és a gyengébb, félénkebb gyerek bicskanyele gyakran kapott egy-két életre szólóan megbélyegző rovátkát, farigcsálást az erősebbek bicskájától. Házasulandó korban a legények szerették fitogtatni testi erejüket, és ezt a közösség is elvárta tőlük. A legényavatásnak – már ahol szokásban volt – elsődleges eleme volt a férfierő meglétének bizonyítása. E próbatétel lehetett valamilyen nagyobb súlynak, kőnek vagy liszteszsáknak az elcipelése, vagy birkózás, melynek során egy már legénysorban lévő társát kellett legyőznie az újonnan avatandónak. Ha nem sikerült, két hónap múlva újra próbálkozhatott, s mindaddig nem léphetett legénysorba, amíg nem győzedelmeskedett (vagy amíg nem hagyta magát a másik). Az új legényt összes társa jól hátba vágta, hogy ez legyen az utolsó ütés, amit viszonzás nélkül elvisel. És valóban, a legényeknek nemhogy elnézték a verekedéseket, hanem inkább azt tekintették szégyellni valónak, ha a sértést megtorlás nélkül hagyta a legény. Gyakori volt a kocsmákban az összeszólalkozás, akár a bicskázás is. Nemegyszer előfordult, hogy súlyos sérülés, akár haláleset lett a vége egy vidámnak indult estének. A közösség sokkal könnyebben fogadta be újra a verekedés során, mintegy véletlenül gyilkossá lett tagját, mint az anyagi érdekből támadót.

Ugyanakkor a párkeresés-párválasztás folyamán a testi erő mellett komolyan figyelembe vették a munkabírást, a tehertűrő képességet is. A térdcsapkodós, bicskaelőkapós legényévek véget érnek egyszer, s utána a napról napra, lelkiismeretesen elvégzett munka ideje következik.

Az asszonyok számára az erős izomzat nem volt elsődlegesen fontos, esetükben a lelki erő nagyobb szerepet játszott. A hétköznapi életet elhordozni mai szemmel nézve különösen erős lélekre vall, de még a régi időkben is azt érezték, hogy férfinak nem is való az otthoni élet rendezése. Az asszony szült, temetett, örült és gyászolt. Tette mindezt a többi asszony támogató jelenlétében, hiszen egy igazán jól működő nagycsaládban a tagok egymást erősítették.

A támogató közösség ereje megsokszorozta az egyén lelki és testi erejét, és voltak olyan munkafolyamatok illetve élethelyzetek, amelyek során erre különösen is szükség volt. A házépítés során a gazda egész társadalmi kapcsolatrendszerére fény derült, kik azok, akikre valóban számíthat. A vályogtéglák elkészítése, a falak felépítése, kimeszelése legalább egy hetet vett igénybe akkor, ha kellő segítséget kaptak az építők. Később hasonló helyzetben munkával lehetett viszonozni a szívességet. Siratás során hasonlóan kirajzolódott az elhunyt és családja kapcsolathálója. A temetést megelőző éjszakán a halottat felkeresi minden ismerőse, aki el szeretne tőle búcsúzni, sőt, még a haragosok is eljöhetnek kibékülni a végleges elválás előtt. Így amikor az ember leginkább szembesül a gyengeségével a szeretett családtag elvesztése miatt, ott van körülötte a közösség megerősítő hatalma. Ugyanez igaz más életfordulóhoz kapcsolódó szokásokkal: minden új élethelyzetbe való átmenet nehéz, megküzdeni való lelki folyamatokkal jár még akkor is, ha örömteli változásról van szó: házasságkötésről vagy gyermek születéséről, ezért ilyenkor mindig rendelkezésre áll a közösség ereje. Hasonlóan, az egyén testi erejét meghaladó munkáknál is számítani lehet a társakra.

A sok munkában, mindennapi küzdelemben elfogy az erő, törődött lesz a test és elpilled a lélek is. A megújulásra és a feltöltődésre szánt idő mindenképpen megtérül. A hagyományos világban nem az alvás volt az elsődleges pihenési mód. Elsősorban télen aludtak sokat, amikor a természet is pihent, sötét és hideg volt az idő, kevés volt az élelem, szűk volt a lakótér, tehát mindenki jobban járt, ha alvóhelyén maradt. Az aratás emberpróbáló munkája idején, amikor 4-5 óra alvás mellett dolgoztak napi 12-14 órát a mindennapi munkák mellett, minden hétvégén, sőt akár hétköznap esténként is mulatságokat tartottak, jól kimozogták, kitáncolták magukat. A fáradtságot tánccal, énekléssel, tehát további fizikai aktivitással pihenték ki.  

AZ ÉSZ EREJE ÉS A SZÍV EREJE

Elalvás előtt szokás volt mesélni, amíg el nem aludt a munkában elfáradt társaság. A népmesék központi témája gyakran az, hogy valaki önmagára talál, elnyeri a királylány kezét, király illetve királyné lesz a birodalomban – bátran és magát vállalva éli az életét. A népmesék férfihősei gyakran különleges erejű emberek – gondoljunk csak Fehérlófiára, aki egy mozdulattal nyakig vágja a sárkányt a földbe, máskor azonban átlag alatti képességekkel rendelkeznek. Legkisebb, leggyengébb, lenézett figurák, szemben a nagyerejű, elsöpréssel fenyegető világgal. Milyen erőre támaszkodhatnak ők? Két megoldást is kínálnak a mesék a figyelmes hallgatóknak, akik gyakran szembesülnek a kiszolgáltatottság és az erőtlenség fájdalmas tapasztalatával. Rendelkezésükre áll az ész, amellyel túl tudnak járni a náluk sokkal erősebb, fenyegető ellenség eszén. A kis szabócska az óriással megküzdve madárkát dob fel az égre kő helyett, hogy aztán hiába várja lepotyogni onnan, s így megnyerje a hajítóversenyt. A futóversenyben maga helyett „kisöccsét”, egy mezei nyulat futtat végig a domboldalon. Egy másik mesében a legény már két próbát kiállt, de a király még mindig ki akarja semmizni. Végül a király viselt dolgait kezdi mesélni, s így rögtön elnyeri a királylányt. Az ellenség eszén furfanggal túljárni nem bűnnek, hanem erénynek számít.

A csavaros észen kívül igen gyakran segít a hősnek a jó szíve. Irgalommal, megértéssel fordul az őt körülvevő világhoz, legyen az futkározó hangya, kiszáradó rózsafa, tehetetlen öreg anyóka, trágyalében fetrengő csikó vagy éppen temetetlen halott. Azok pedig, akiket megsegített, hálásan jelennek meg minden nehéz helyzetben, hogy megmentsék a hőst. A „jó tett helyébe jót várj” mesék világában is felbukkanó eszméje a hétköznapi életben is szervező erejű volt. Olyannyira fontos alapelve ez az életnek, hogy még az erős hősök is rendre bebizonyítják szívük erejét a végső győzelem előtt. Fehérlófia végképp kiszolgáltatott helyzetbe kerül, amikor áruló barátai megpróbálják megölni, otthagyják az alvilágban, és elviszik az általa megmentett királylányokat. A hős bánatosan bolyong a kietlen tájon, mígnem még a jégeső is elered. Ekkor észrevesz egy nagy fészket, amelyben kismadarak vannak. Gondolkodás nélkül felmászik, és szűrét a madárkákra teríti, hogy ne pusztuljanak bele a jégverésbe. Hálából a madarak anyja felrepíti a felső világba. Magát háttérbe szorító azonnali, irgalmas segítség nélkül nem jutott volna ki szorult helyzetéből.

Ha a hős még gyengeségében is képes másokra gondolni, saját élete vagy rangja önzetlen háttérbe szorításával, maga számára is váratlanul természetfeletti erőre tesz szert. Ettől kezdve csodálatos dolgokra képes, varázslatos tárgyak és segítőtársak birtokába jut.

ERŐ AZ ÉLET VÉGÉN

Az emberi élet során a testi erő egyre gyengül, lassacskán a gazdasági erő is kikerül az idősebb generáció kezéből. Ezt a folyamatot nagyon nehéz elfogadni, gyakran a gazda vagy gazdasszony nem is tudott könnyen lemondani irányító szerepéről még akkor sem, ha a környezet számára már egyértelmű volt, hogy meg kell lépnie ezt a lépést. Minél kevesebb munkát tud elvégezni az idős ember, annál feleslegesebbnek érzi magát. A mindennapi élet dolgaiban való részvétel teljes mértékben csak akkor szűnik meg, ha az ember ágyban fekvő beteg vagy magatehetetlen lesz. Emlékszem, hogy dédmamám már csak ülni tudott, de szorgalmasan morzsolta a kukoricát, fejtette a borsót a verandán üldögélve. Ugyanakkor, mint a mesében, a lelki erő, a természetfelettivel való kapcsolat éppen ezekben a gyengeségben töltött években növekedhet meg. Nem véletlen, hogy a látóasszonyok, nagyhírű füvesemberek vagy akár a boszorkányok mind az idősebb korosztály tagjai. Bölcsességük és mélyre figyelésük a fiatalabbaknak segítségére lehet, és a jónak mindig nagyobb ereje van, mint az ártásnak.