Dyekiss Virág:
Álomlátás és asztaltáncoltatás – pillantás a jövőbe, rálátás a jelenre

A jövő fürkészése minden korban érdekelte az embereket, ami cseppet sem meglepő: a kiszámíthatatlan, de mindenféleképpen megérkező, ki tudja mit tartogató idő olyan bizonytalan tényezőt jelent, ami nehezen elviselhető, s a legjobb lenne e bizonytalanságot valamilyen módon feloldani.

aA jövendőt fürkésző technikák elsősorban az egyéni élet legfontosabb eseményeit és a túlélés zálogát jelentő termésről való tudakozódásra vonatkoztak, s gyakran meghatározott időpontokhoz kötődtek. A jövőről az volt a tapasztalat, hogy megváltoztathatatlan, szinte előre megírt, Isten (illetve az emberi akarattól független hatalom) által kézben tartott módon zajlik, melyet befolyásolni nemigen lehet, de némileg meg lehet ismerni előre, s fel lehet készülni rá.

A jóslások során felmerülő kérdések

Az egyéni sorsra vonatkozó kérdések az élet nagy fordulópontjaihoz kapcsolódnak. A házasulandókat, különösen a leányokat, az a kérdés foglalkoztatta, hogy kivel fogják együtt leélni az életüket. A hagyományos világban a fiatalok érzelmeinek viszonylag csekély szerep jutott a párválasztás során, a vagyon vagy a családok megállapodása azonban sokat nyomott a latban. Ugyanakkor természetesen mindenki várakozással nézett a házasélet elé, és remélte, hogy boldogság és a lehetőségekhez képest könnyű élet vár rá. A pártában maradás, a vénleányság örökre megpecsételő réme szintén arra sarkallta a hajadonokat, hogy ne válogassanak, nehogy aztán rosszabbul járjanak. A házastársra vonatkozó tudakozódás legfontosabb napja Szent András novemberi ünnepe volt. Az ország egész területén különböző praktikákkal próbálták a lányok feltárni, hogy ki, mikor és merre viszi őket férjhez. A fonókban közösen végzett jóslások egyike volt az ólomöntés, amikor a folyékony fémet vízbe cseppentették, s a hirtelen megszilárduló szeszélyes formákból próbálták megállapítani, milyen foglalkozású, személyiségű ember lesz a férjük. Más helyen az e napon készített gombóc tésztájába papírra írott neveket rejtettek, majd pedig figyelték, hogy melyik gombóc jön fel először: ez árulta el, hogy ki lesz a vőlegény. Egyénileg is tudakozódtak a lányok, hallgatóztak, hogy merre ugatnak a kutyák, hátha arra viszik majd őket férjhez, füleltek, mit beszélnek a szomszédok, s ebből próbáltak következtetni a sors fordulataira. Előfordult, hogy az egész napot a vőlegény személyének kifürkészésére szentelték: nem ettek, csak három búzaszemet, nem ittak, csak három csepp vizet, párnájuk alá a család valamelyik férfitagjának szennyes gatyáját vagy egyéb ruhadarabját rejtették, s remélték, hogy megálmodják, ki lesz az Igazi.

Az esküvők alkalmával elsősorban a születendő gyermekek számára, a családi boldogságra próbáltak következtetni az előjelekből (pl. az esküvő napján lévő időjárást a házasság boldogságával állították párhuzamba), s ezeket természetesen igyekeztek mágikus praktikákkal elősegíteni. A mindennapi élet folytonos bizonytalansági tényezője volt a termés jó vagy rossz volta, az időjárás kedvező alakulása a jóslásokkal. Rámutató napokkal esetleg fel lehetett készülni a fordulatokra.

Nagy, és minden ember életében megmásíthatatlanul bekövetkező átmenet a halálba való távozás. A halál időpontja hitük szerint Isten által meghatározott, melyet nem lehet későbbre tolni, s siettetni is nagy bűnnek számít. A halál időpontjára vonatkozó jóslás főleg Luca napjához, illetve karácsonyhoz kötődött. Luca-napján a lucapogácsa-sütés segíthetett a titok fellebbentésében: minden családtagnak sütöttek egy pogácsát, melyekbe egy-egy madártollat illesztettek. Akinek a tolla megpörkölődött, az fog először távozni. Karácsonykor a böjti vacsora során diót is törtek, s akinek a diója kukacos, fekete volt, az beteg lesz, esetleg meg is hal. Álomlátás, korábban elhunyt kedves személy megjelenése vagy állatok furcsa viselkedése is utalhatott arra, hogy valakinek közeleg a halála.

A jóslásrendszer bővülése, átalakulása

A már bekövetkezett balszerencse vagy akár bűntény (pl. állatlopás), esetleg a háborúkat követően megélénkülő eltűnt szerettek életére vonatkozó tudakozódás stb. esetén a jósláshoz hasonló módon igyekeztek megtudni a körülményeket, ez azonban nem a jövőbe, hanem kimondottan a jelenbe vagy éppen a nagyon közeli múltba vetett pillantás volt.

A 20. század második felétől végzett gyűjtésekben megjelent a kezdetben főleg cigányasszonyok által végzett kártyajóslás, mely eleinte azonban a paraszti világképtől, gondolkodásmódtól nagyon távol álló értékrendet képviselt. Maguk a kártyalapokon megjelenő képek is egy hangsúlyozottan polgári világba kalauzolták el a használókat. S az élet apróbb-nagyobb személyes fordulatai (tolvajlás fog történni, féltékenység, hamisság, bosszúság, levélkapás, siker stb.) eddig nem jelentek meg a hagyományos jóslások során. Ilyen apróságok bekövetkezését vagy elmaradását nem igyekeztek megtudakolni – ha tudakozódtak, ott élet-halál kérdéséről volt szó. Ebben az időben az életút megélése egyre egyénibbé vált, az időszemlélet lassan átalakult: az elsősorban visszatérő eseményeket megélő, ciklikus időszemléletre épülő világképben valóban csupán egy-egy fontos csomópont emelhető ki, különösen is a házasságkötés, mint egy új életforma kezdete. Ezzel szemben a lineáris időszemlélet alapján az események egymást követik, új és új fordulatokat, kalandokat kínál az élet, s így a jóslásnak is tágabb értelmezési kerete nyílik, a jövő felértékelődik.

A világháború után számos újfajta, a korban divatos, eredetileg polgári környezetben elterjedt spiritiszta praktika jelent meg falun is, így divatos lett az asztaltáncoltatás, a kávézacc-jóslás (gicsálás), elterjedt a kártyajóslás is. Az egyház nem nézte jó szemmel e folyamatot, s számos esetben fellépett a terjedő „babona” ellen, s ezek a prédikációban elhangzott intések gyakran hatásosak is voltak néprajzkutatók tapasztalták, hogy pl. egy asztaltáncoltató néni már nem volt hajlandó újra bemutatni tudományát a visszatérő tudósoknak, mert közben a pap meggyőzte, hogy helytelen gyakorlatot követ.

Jóslás az év, az élet, a történelem menetében

Míg ezek a modern jóslásformák elsősorban kellemes borzongást is biztosító szórakozásszámba mentek, de nem épültek be a szokások rendszerébe, addig a hagyományos divinációs, jövőbe pillantási eljárásoknak meghatározott helyük volt az év és az élet menetében. Mivel a természetfeletti erők idejének az éjszakát tartották, a sötét időszakot, amikor az emberek általában pihennek, a jóslásokat is gyakran szürkület után végezték. Az év menetében ennek megfelelően télen, annak is a legsötétebb időszakában véltek a jövőre vonatkozó utalásokat felfedezni. Az Advent, különösen a Luca naptól karácsonyig terjedő időszak magába sűrítette a jövő évre vonatkozó tudás megszerzésének lehetőségét. A természetre vonatkozó jóslás elsősorban az asszonyokhoz, a párválasztással kapcsolatos tudakozódás a hajadon leányokhoz kapcsolódott, de – mint számos egyéb, a természetfelettivel való kapcsolatteremtéssel összefüggő módszer – elsősorban női tevékenységnek számított. A jóslás hagyományosan mindenki számára elérhető eszköz volt, majd pedig lassan specialisták alakultak ki falun, akikhez lehetett fordulni. E jóslók némileg csatlakoztak a hagyományos keretek között is ismert látókhoz, akikhez a jelenre vonatkozó információkért fordultak, illetve a halottlátókhoz, akiktől kedves elhunytak túlvilági sorsát szerették volna megtudni.

Mint ahogyan az éjszaka, a tél, az átmeneti időszak a legalkalmasabb a jóslásra, ugyanígy a bizonytalan történelmi helyzet, nagy tragédiák átélése is kedvez a bizonytalanná váló jövő kifürkészését célzó módszereknek, az előjelek kutatásának. A 20. század vége felé Erdély népe ilyen időszakot élt át. Gagyi József kutatásaiból tudtuk meg, hogy megszaporodtak ekkor a révülő szentasszonyok, kik gyakran a közeli világvégét jövendölték, látomásokat, képeket véltek felfedezni a nem teljesen sima ablaküvegeken megjelenő fényfoltokban, szivárványokban, vagy akár mitikus lényekkel, pl. lólábú asszonnyal találkoztak egyesek, aki beszállt az autóba, elvitette magát valameddig, majd a fuvarért cserébe világvégét, nagy vérontást jövendölt. Megdöbbentő, hogy a gyűjtő ezt a történetet számos rövid változatban felgyűjtötte, amikor éppen aktuálisan a falu egyik fontos beszédtémája volt a lólábú asszony, de mikor visszatért egy pár évvel később, hogy szisztematikus gyűjtőmunkát végezzen, már senki sem emlékezett rá. A jövőbe látásnak egyik nagyon fontos tulajdonsága az itt és most élménye, hogy a válasz csatlakozzon a pillanatnyi kérdéshez, életállapothoz – utána el is lehet felejteni. A felejtés megőrzi a módszer hitelességébe vetett hitet is, hiszen ha nem teljesedik be a jóslat, egyszerűen elfelejtik a felesleges terhet jelentő előjelet.