Szilvay Gergely: A boldog aranykorban élünk?

„A fenntartható fejlődés helyett a nemzedékek közti igazságosságot kellene figyelembe vennünk. Hogy mi szükséges ahhoz, hogy a következő nemzedékeknek is hasonló életfeltételei legyenek, mint nekünk.” – vallja Dr. Szabó Marcel, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettes.

Mi a dolga a jövő nemzedékének szószólójának?

Az új Alaptörvény azt a kötelezettséget rója a magyar államra és az állampolgárokra, hogy őrizzük meg a természeti erőforrásainkat unokáink számára. Ide tartozik a többi között a föld, az erdők, a vizek, a biológiai sokféleség és a kulturális örökség. A kormányzásban az egyik fő probléma az, hogy a kormányzati ciklusok csupán négy évre szólnak. Ez idő alatt kell sikert elérni, s nagy a kísértés, hogy olyan erőforrásokat is felhasználjanak ennek érdekében, amelyek hiányozni fognak unokáinknak. Aki feltépi a hűtőt és megeszi a gyereke születésnapi tortáját, méltán lesz a család haragjának alanya; de ma a következő nemzedékek életfeltételeivel mégis ezt tesszük. Az ombudsmani törvény a jövő nemzedékekért felelős biztoshelyettesnek, szószólónak a feladatává teszi, hogy hangos szóval jelezze, ha bármely problémát lát az országos vagy helyi szintű jogalkotásban. A felszólalás jogi formában történik, akár Alkotmánybírósághoz is fordulhatunk az alapvető jogok biztosával, de gyakran egy telefonnal is sok minden elérhető. Az ENSZ főtitkár jelentésében a világ nyolc nemzeti intézményét emelte ki és állította példaként mások számára is, amelyek a jövő nemzedékek érdekeinek képviseletéért küzdenek, közöttük az egyik a magyar jövő nemzedékek szószólója.

Mit jelent ez a gyakorlatban, hogyan néz ki egy napja?

A lengyel ombudsman megfogalmazása szerint az országgyűlés szeme és füle kell, hogy legyen az ombudsman. A gyakorlatban ez egyrészről azt jelenti, hogy magánszemélyek és szervezetek megkeresése alapján eljárásokat indíthatunk. A magánemberektől érkező panaszok gyakran a saját, személyes ügyeikhez kapcsolódnak. A környezetvédelmi jellegű ügyek között a gyakori bejelentések közt tartjuk számon a települési hulladékkal kapcsolatos panaszokat, sokan hiányolják a környezettudatos magatartást jutalmazó rendszer létezését, fejlesztését. Itthon a települési hulladékok közel 70 százaléka kerül hulladéklerakóba, míg van olyan nyugati ország, ahol ez az arány a nullához közelít.

Másrészről sok környezeti probléma kérdésével hivatalból indított vizsgálatok keretében foglalkozunk. Itt fontos a tudósok szerepe, a Magyar Tudományos Akadémiával ezért jó kapcsolatokra törekszünk. A kutatók abban tudják munkánkat segíteni, hogy összegzik a környezeti kérdések tudományos hátterét. A tudósok által összegzett tudományos ismeretek alapján alakítjuk ki jogszabály-alkotási javaslatainkat, amelyek a jövő nemzedékek érdekeinek fokozottabb figyelembe vételét célozzák. E tekintetben tehát közvetítő szerepünk is van a tudomány és a törvényhozás között.

Milyen ügyekkel keresik meg önöket a leggyakrabban?

A hulladékprobléma mellett a légszennyezés is kiemelkedő terület. Gyakran előfordul, hogy még akkor sem rendelik el a szmogriadót a városvezetők, amikor annak jogszabályi feltételei adottak lennének, mivel személyes kudarcuknak és katasztrófának tartják a szmog kialakulását, amiben egyre nagyobb szerepet tölt be a nem megfelelő háztartási tüzelés. Sokan elfelejtették, vagy nem tudják már, hogy csak a jól kiszárított fa ad igazi meleget, mások pedig azt hiszik, hogy a hulladékkal fűteni is lehet, s azzal mérgezik magukat és szomszédjaikat egyaránt. Pedig a szmog különösen veszélyezteti a gyerekeket és az időseket, így a szmogriadó a megfelelő védekezést és megelőzést szolgálná. A beltéri légszennyezés is fontos kérdés: sokan nem tudják, hogy milyen jelentős a kipárolgás a különféle festékekből, műanyagokból, iskolai linóleumokból.

A legtöbben a környezetükben tapasztalt zavaró mértékű – pl. közlekedési és ipari eredetű vagy vendéglátással, fesztiválokkal kapcsolatos – zajt kifogásolják, ami fontos jelzés arról, hogy az állampolgárok mit éreznek a leghúsbavágóbb környezeti problémának. És az egészségtudomány vissza is igazolja ezt a megérzést: sokszor értékén nem kezelt, súlyos egészségkockázatról van szó. A társadalmi együttélési szabályok tiszteletben tartása, a lakosság és az önkormányzat között a településfejlesztési elképzelésekről és azok megvalósításáról szóló párbeszéd megerősödése is sokat segítene abban, hogy a panaszok száma csökkenjen.

A vizekkel kapcsolatos kérdések is gyakoriak. A vízhez való hozzáállás jól mutatja a mai világ ellentmondásait. A Kereskedelmi Világszervezet (WTO) egyezményei szerint a víz egyszerűen árucikk: ez szimbolikusan mutatja egész civilizációnk hozzáállását. Az ókori kultúrában a víz szentség, de legalábbis a négy alapvető elem egyike (víz, tűz, levegő, föld) volt. Az én gyerekkoromban, ha forráshoz kirándultunk, akkor ittunk a forrás vizéből és megtöltöttük a palackjainkat belőle. Ma a tanárok nem engedik inni a forrásvízből a diákokat. Akkor van az emberek többségének vize, ha az állam odavezeti nekik, ami nincs ingyen. Semmi sem tiltja, hogy egy cég Indiában palackozza a helyi forrásokat és eladja a vizet nyugaton, miközben a helyiek szomjaznak. Úgyhogy az államnak igenis biztosítania kell, hogy minden ember hozzájusson a minimális mennyiségű vízhez, ami az ENSZ ajánlásai szerint egy főre vetítve 50 liter naponként. Az Egyesült Államok mezőgazdasági termelésből élő közép-nyugati államai alatt húzódik az Ogallala-víztározó, és az ott tárolt víz 9 százalékát elhasználták az elmúlt 30 év alatt. Így száz év múlva már problémás lesz az öntözés, ha nem találnak más megoldást. De idehaza is aggodalomra ad okot – a szárazabbá váló éghajlat és a helytelen vízgazdálkodás miatt – a csökkenő talajvízszint, főként a Duna-Tisza-közi homokhátság térségében. Foglalkozunk azzal is, hogy miként lehet a nemzeti parkok működését optimalizálni. A nemzeti parkoknak ugyanis gazdálkodási tevékenységet is végezniük kell, miközben meg kellene őrizniük azokat a természeti értékeket, amelyek védelmére rendeltetnek.