Kipke Ágnes: Varázslatos világ ez, barátaim…

Egy koraérett, hiperaktív hatéves és plüsstigrise, akik meghódítják a világot – képzeletben. Meg a hátsókerten át nekiindulva. És a valóságban: több mint 2400 újság hasábjain.

h„Ha létezik a képregény-műfajnak Huckleberry Finnje, akkor ez az”– jellemzi Lee Salem, a Universal Press Syndicate sajtóügynökség elnöke az általuk forgalmazott képregények legnépszerűbbikét, Bill Watterson Kázmér és Hubáját, amely 1995- ben, a sorozat lezárultakor napi képsoraival százmilliókat szólított meg szerte a világban.

Pedig Watterson a képregény kommercializálódott világában szokatlan határozottsággal s nem kevés ellenséget szerezve állt ki alkotói szabadsága és szerzői jogai mellett: éveken keresztül csatázott ügynökségével, hogy visszaszerezze az immár befutott figurák értékesítésének jogát – és azután meg is tartsa magának. A közismert képregényhősök közül ma alighanem Kázmér és Huba az egyetlenek, akikkel nem találkozunk lépten-nyomon, matricákon, bögréken és strandtörölközőkön. A rajzoló ugyanis azt vallja: ha „a főhősökből »sztárok« lesznek, cégek és termékek ügye mellé állnak, elkerülik a vitás témákat, és azt mondják, amiért megfizetik őket. A képregény elveszíti a lelkét. […] Azok az alkotók, akik azt hiszik, hogy művészetüket komolyan lehet venni, miközben figuráik alsónadrágokon díszelegnek, csak magukat áltatják.”

Márpedig a képregény Watterson hitvallása szerint: művészet. Vagy legalábbis azzá lehet. Hiszen „a legjobb képregények (csakúgy, mint a legjobb regények, festmények és a többi) szerintem sajátos, személyes alkotások, amelyek őszinte és egyedi érzékenységről tesznek tanúbizonyságot. Hogy bevonzzuk és megtartsuk a közönséget, a művészetnek szórakoztatni kell, de minden művészi forma jelentősége abban áll, hogy igazságokat fejez ki. […] A maguk szerény módján a képregények is képesek erre.”

A Kázmér és Huba persze inkább kérdez, a végérvényes igazságok kinyilatkoztatása helyett; de azt – két idétlenkedőspofákatvágós képsor között – olyan váratlan élességgel, hogy az egyszeri újságolvasónak összeszorul a torka. Kázmér, mindennapos csínytevései és kalamajkái közepette, tulajdonképp folyvást filozófiai problémákkal szembesül. Az eredeti, angol nyelvű változatban a két főszereplő egy-egy gondolkodóról kapta a nevét is: Kázmér (Calvin) a predesztinációt hirdető Kálvin Jánosról, aki az emberi nem alapvető léthelyzetének a status corruptionist, a teljes romlottság állapotát tekinti; az életre kelt plüsstigris, Huba (Hobbes) pedig az emberi természetről ugyancsak kiábrándult nézeteket valló Thomas Hobbes alakját idézi. Kázmér (aki persze sokszor inkább csak formálisan hatéves…) a relativitáselméletet teszteli, vagy elrendelt sors és szabad akarat esélyeit latolgatja, miközben játékkocsiján hajmeresztő sebességgel száguldanak lefelé a hegyoldalban: „Van egy kérdésem… Te hiszel a túlvilágban…? Vagy a reinkarnációban…? – Te csak kormányozz, jó?!” Pazar képi világgal megtámogatott képzeletbeli kalandjai pedig nemegyszer ismeretelméleti dilemmák illusztrációi.

Hószobraival az emberi élet mulandóságát modellezi nem kevés iróniával; de egyúttal a modern művészet problémáit és sznobériáit is parodizálja: „Íme, a legújabb hószobrom! [Mutatja Hubának a behavazott tájat.] – De hát hozzá sem nyúltál. – Nem is! A művészet halott. Nincs már mit mondani. Minden stílust kimerítettünk. […] Mára csak a marketing maradt…! Ezért most aláírom ezt a tájat, és egy milliócskáért a tiéd lehet. – Kösz, nem kell… Nem megy a nagyszobámhoz. – …Az a baj az avantgárd művészettel, hogy sosem lehet tudni, ki vesz palira kit…”

Esténként az ágya alatt bujkáló szörnyekkel vitatkozik rettegve – de hát állíthatja-e magáról, hogy nem létezik, aki nem létezik?! Egy mosómaci vagy egy kismadár teteme fölött életről és halálról töpreng, s mi elszoruló szívvel ismerjük be, tétova, szorongó kérdései milyen közel járnak a mieinkhez. És éjszaka azután fölkiabál a csillagokra: „FONTOS VAGYOK…! Visította a porszem.”

Mindezek persze, meglehet, nem a legegzaktabb filozófiai kérdésfelvetések; mégis, az átfutott napi hírek és a gyorsan ledöntött reggeli kávé mellett, fölött, létezésünk egzisztenciális távlatait nyitják meg. Négy fekete-fehér képkockában.

Richard Beck, aki hittudományi szempontból vizsgálja például a Snoopy mellett Watterson munkáját is, Kegyelem című fejezetében azt állítja: „ha aK ázmér és Hubának van teológiai magva, akkor az maga a barátság, amely köré za egész képregény épül.” A Kázmér és Huba elsősorban szereplőinek jellemére, s nem a poénokra koncentrál: „vicceket írni nem nehéz – a jól megrajzolt karaktereknek mindig van valami szellemes mondandójuk a helyzetükről.” S ők valóban mindketten egyéniségek: Kázmér neveletlensége, önimádata, heveskedései és fellengzősségei Huba visszafogottságának, tapintatának, előrelátásának és szarkasztikus humorának tükrében tűnnek elénk. Az antropológiai (túl)olvasat akár a Szent Ágoston-i „homo incurvatus in se ipso”, az eredendő bűn következtében „önmagába forduló”, önközpontú ember allegóriáját is fölfedezheti Kázmérban, akinek „teljes romlottságát” – ironikus fordulattal – egy emberi tulajdonságokkal fölruházott állat kommentálja.

De éppen, mert valóban nem papírtigris, Huba örök kommentárjai egyfajta kritikusabb önismerethez is elvezethetnének, akár minket is – feltéve, hogy van bennünk elég humor és alázat, egy taknyos kölyökben ismerni föl önmagunkat. Ahogy Watterson írja: „Nem tudom, hogy Kázmérnak mennyire segít Huba helyére tenni a dolgokat, de nekem sokat segít.”

Mert Huba igazi barát.

Aki néha hibázik, néha gonoszkodik, sőt, egyszer-egyszer (némi hasvakargatásért) csaknem árulóvá is lesz – de végül persze sosem. Aki kritizál, ironizál, és Kázmér minden hülyeségére talál egy mondatot. Aki segít: „Hogy haladsz? – Hát, a kivonás nem ment, úgyhogy helyette felsoroltam az Amazonas mellékfolyóit…” S aki bár minden közös őrültségre és csínytevésre kapható, egy keleti filozófus bölcsességét is magában hordja: „Ha kérhetnél bármit a világon és most azonnal teljesülne, mit kérnél? – Háát… – De bármit mondhatsz! Amit csak akarsz! – Egy szendvicset. – Miii?! Egy szendvicset?! Ilyen bődületes hülyeséget! […] Én bezzeg kvadrillió dollárt kérnék, saját űrrepülőgépet és egy külön bejáratú földrészt! – [szendvicset majszolva] …Hát, az én kívánságom legalább teljesült.”

Az igazi barát megbízhatóan önmaga: más. Másik. Mikor Kázmér kartonpapírból készült, fantasztikus átváltoztató-automatája segítségével tigrissé változik, egyszeriben nem is tudnak mit kezdeni egymással ebben a nagy egyformaságukban. S mikor a „duplázóvá” alakított doboz előállít még vagy fél tucat Kázmért, a nagyszájú, öntörvényű fiúcskákban csak egyikük ismer rá az eredetire – de mindkettejük számára elviselhetetlenek, az bizonyos. „Nahát! Ez tényleg a te másolatod! – Dehogyis! Ez egy idióta!”

Az igazi barát az, aki mindig ott van; aki mindent átél; aki mindent megért. „Akivel egy napos, őszi reggelen, almamajszolás közben elbeszélgethetsz.” És akkor ennél nem is kell több.T ulajdonképp még Kázmérnak se.

Huba „valóságának” kérdése ismeretelméleti problémaként is olvasható: mi csak annyit látunk, hogy míg Kázmér jelenlétében valódi, élő tigris, mások tekintete előtt „visszavedlik” plüssállattá. Az alkotó nem óhajt állást foglalni ebben a kérdésében: „Huba mibenlétének valósága nem érdekel, és minden képsorban gondosan elkerülöm, hogy választ kelljen adnom erre a kérdésre. Kázmér egy bizonyos módon látja Hubát, míg mindenki más máshogyan. A valóság két változatát mutatom meg, és az érintettek számára mindkettő kerek egész. […] Huba tehát sokkal inkább a valóság szubjektív voltáról szól.”

Kázmér és Huba barátsága olyan sajátos, szuverén szabályok alapján működő valóságot teremt a képregényben, hogy Watterson egy idő után a kisfiú külső kapcsolatainak egy részét is kénytelen „kihúzni” a történetből: ahhoz, hogy barátságuk valódi arca föltárulhasson, „fontos, hogy Kázmér és Huba a saját világukban legyenek”. Ebbe a játékosan meghitt, intim térbe kap meghívást az olvasó is, ha elfogadja a játékszabályokat.

Amelyek persze ugyancsak önkényesek, hiszen a fantázia korlátlan csapongásai irányítják őket – mint hőseink kedvenc játékában, a „kázmérlabdában” is, amelynek „egyedüli állandó szabálya, hogy tilos kétszer egyformán játszani!” A szigorúan kötött, győzelemben-vereségben gondolkodó csapatsportokkal ellentétben itt az ad hoc ötletek („Új szabály! Új szabály! Ha nem érinted meg a négyes pontot a zászlóval, féllábon kell ugrálnod!”), a persze nem is kicsit kaotikus fölszabadultság és a játék öröme az egyetlen alapelv. A kázmérlabdában nincsenek győztesek és vesztesek, mert nincs mi alapján meghatározni őket; s mert nincs is hová fellebbezni, ez a sport csakis a bizalom terében játszható. Hogy előre lefektetett szabályok nélkül, önfeledt spontaneitásban legyünk együtt – ezt egyedül a barátság bírja el.

Watterson tíz év közös kalandozás után tudatosan zárja le hősei történetét. Utolsó vasárnapi képsorán a két barát, mielőtt jól ismert mozdulattal fölpattanna a szánkóra, áhítattal csodálja a behavazott tájat – a papírlap tiszta, beíratlan fehérségét: „Varázslatos világ ez, Huba, öreg pajtás… Gyerünk, fedezzük föl!”

„S ebben az utolsó lesiklás-jelenetben nyoma sincs a korábbi fatalizmusnak, determinizmusnak vagy predestináltságnak – elmélkedik képregény-teológusunk. – Sőt, a játékkocsis vagy szánkós képsorokhoz oly gyakran hozzátartozó egzisztenciális szorongás és filozofálás is eltűnt. Ez a szánkóút, úgy tűnik, lezáratlan, nyitott és reményteli. […] A Kázmér és Huba borús képet fest az emberi természetről, […][mégis] hiba volt Szent Ágoston-i komorságot fedeznünk föl benne. És ezt valójában mindvégig sejtettük. Túlságosan is sok öröm és remény rejlik Kázmér és Huba világában. Így hát most, a legvégén, megleljük a kulcsot: a válaszok várnak ránk. Isten a jövőben rejtőzik, nem a múltban. Nem kell hátranézni.

„Varázslatos világ ez, barátaim… Gyerünk, fedezzük föl!”

Irodalom:
• BILL WATTERSON: Kázmér és Huba. Újhartyán, 2007, Vad Virágok Könyvműhely.
• BILL WATTERSON: Kázmér és Huba. Jubileumi válogatás. Újhartyán, 2012, Vad Virágok Könyvműhely.
•Richard Beck: The Theology of Calvin and Hobbes, http:// experimentaltheology.blogspot. hu/2008/11/theology-of-calvin-andhobbes- table-of.html, 2014. 08. 01