Koplik Judit: Tükör-fény

„A Balaton párás fényei átalakítják a reális formákat, tárgyakat. A távlatok, perspektívák szüntelenül változnak, alakulnak és a fények maguk is képi formát kapnak” – olvashatjuk Egry József Kossuth-díjas festő, a magyar modern festészet egyik legeredetibb képviselőjének sorait az 1973-ban kiadott Egry breviárium című könyvben.

eEgry József (Zalaújlak, 1883. március 15. – Badacsonytomaj, 1951. június 19.) több mint harminc évet töltött a Balaton partján. Legtöbbször magányosan, a tájat nézve szemlélődött horgászstégén. Szótlanul figyelte a nádast, az eget, a Balaton vizét, s a fények játékát. A megszülető harmóniát. Amit egész életében vágyott és keresett.

A festő napszámos szülők gyermekeként született, s már kiskorától elhivatottságot érzett a festészet iránt. A főiskolához a kor elvárásai szerint nem volt elég tehetsége, és pénze se, így autodidakta módon kezdett el festeni. Múzeumokba járt, a nagy elődöket szemlélve és az utca embereit figyelve gyűjtötte témáit. Lyka Károly, a Művészet című folyóirat főszerkesztője vette pártfogásába; segítségével egy évet Párizsban is eltölthetett. Ott főként a modern festői törekvéseket tanulmányozta. Ezután került be a Képzőművészeti Főiskolára, Szinyei Merse Pál és Ferenczy Károly mellé, de a tanulmányok készítése, a száraz metódusok nem voltak neki valók. Távol akart kerülni minden begyakorolt fázistól, stílustól. Szabadságra, szabad levegőre, szemlélődésre vágyott.

Részt vett az első világháborúban, ahol súlyos baleset érte. A badacsonyi kórházban ismerte meg későbbi feleségét, Vízkeletyné Pauler Juliskát, aki önkéntes ápolónő volt. Elsodró szerelem szövődött köztük, melyet óriási botrány is kísért, hiszen Juliska otthagyta régi, úri világhoz kötődő életét. Badacsonyban telepedtek le, s ettől kezdve Egry nem tudott – s persze nem is akart – a fénytől átjárt atmoszférától szabadulni. A Balaton festőjévé vált, ott lelt rá egyéni stílusára, saját magára. Érzékenyen, kellő figyelemmel szemlélte a tájat, a természeti jelenségeket. „A Balaton terében minden figura valamilyen ünnepi megjelenésben magasztosul” – olvashatjuk a művész följegyzései között. „A halászok munkáját naponta láthatta, de bibliai témáinak alapját is megtalálta a tó életében. A legenda szerint a kis Jézust vízen átvivő Szent Kristófét is. Két változatban festette meg a szálfa termetű erős embert, akinek nyakába ugyanúgy ültette a gyermek Megváltót, mint őt magát vitte édesapja egyik zalai faluból a másikba.” (Heitler László: Egry József képeiről. Pannon Tükör, 1998/6.)

A Szent Kristóf a Balatonnál című műve 1927-ben született, szivárványos színgazdagsága, és a fény játékának visszatükrözése jól ábrázolja Egry József stílusának újszerűségét. Szent Kristóf alakja a Balaton partján számos freskó és templomi ábrázoláson szerepel, így a festő számára is ismerős volt legendája. A festményen kétféle fényforrás van jelen: a vízen tükröző Nap, s a szentet kísérő fényoszlop mint szakrális aura. A fény testtelen ábrázolására Egry kifejlesztette az olaj-pasztell vegyes technikát. Egyszerre szétbontja és össze is köti az eget a vízzel, a vizet a földdel, harmóniát, egységet teremtve. A szerkezeti biztonság és tömörség mellett jól érzékelhetjük a művész lírájának tiszta és mélyről jövő üzenetét is. Egry „hevül a Balatonért, a tó körüli földekért, a víz fölött kibontakozó égboltért és páratengerért, hevül a földdel és a vízzel küzdő emberért, az emberek közötti jóságért, segítőkészségért, a »krisztusi«-val rokon dolgokért”.* Hiszen csak így válhat hasznossá az emberi küldetés, viselhetővé a szenvedés, szolgálóvá az emberszeretet, és maradandóvá Egry József öröksége.

* SZÍJ BÉLA: Művek az Egry József Emlékmúzeumból. Művészet, 1980. február.