Szentes Anna: A kézművesség misztikum

Évszázadokon keresztül a mindennapok használati tárgya volt a gyertya. Ma, az elektromos áram világában csak ritkán, általában áramszünetkor használjuk világításra. Mégis szinte minden háztartásban megtaláljuk. A gyertyakészítésnek ma is vannak mesterei. Molnár Éva a törökszentmiklósi Apáról Fiúra Népművészeti és Kézműves Egyesület tagja elfeledett hagyományokra emlékezik, s a gyertyakészítés fortélyaiba enged bepillantást.

M. É.: A gyertya szerepe ma leginkább a bensőségesség megteremtésében van: egy randevún, családi eseményeken, de nagyobb rendezvényeken is. Már annak hangulata van, ahogy pislákolva felgyullad. A fényének aurája hozzásegíti az embereket egy nyugodt légkör kialakításához.

A gyertya elengedhetetlen eszköz ehhez?

Embere válogatja. Nálam igen, a férjemnél már kevésbé. Nagyon sokunknak a gyertya és az általa teremtett fény egy letűnt, a mainál nyugodtabb világ emléke. A gyertya nem csupán ünnepekkor, karácsonykor köti össze a múltat a jelennel, hanem a hétköznapokban is.

A gyertyakészítés önálló foglalkozás?

Manapság már nem, de talán sosem volt az. Mesterségnek mondható, ami valamikor az 1900-as években vált ketté a mézeskalács-készítéstől. Amikor nem vásároztak, és a készletük is elég volt, akkor a mézeskalácsosok gyertyát gyártottak méhviaszból. Méghozzá télen, mert nyáron a hőségben kevésbé dermedt meg az alapanyag, s télen a vásárok száma is ritkább volt. A viasz mellett a marhafaggyú a másik jellegzetes alapanyag, ebből a mészárosok készítettek gyertyát. Az utóbbi évszázadból két olyan mestert ismerek, aki kimondottan gyertyakészítéssel foglalkozott. Marosán Gyuri bácsi és Gulyás Béla bácsi is nyugdíjas korában kezdett aktívan gyertyát készíteni. Előbbi szövőmester volt, utóbbi elektromos műszerekkel dolgozott. Gyuri bácsi saját családjának hagyományát vitte tovább, hiszen édesapja tanulta ki a mesterséget Bécsben, ő még mézeskalácsot is készített. Béla bácsi pedig felesége családjának hagyományait éltette tovább munkásságában.

Hogyan lettek ők a mestereid? Miként ismerkedtél meg velük?

Két évet töltöttem Gyulán, gyógypedagógiai asszisztensnek tanultam. A városban járva láttam meg a táblát: gyertyaöntő mester. Gyuri bácsi volt az. Többször felkereshettem őt a padlástérben lévő műhelyében, ahol mesterségbeli fogásokat is mutatott. Sajnos Gyuri bácsi ma már nem él. A családjában nem folytatták a mesterséget, de szellemiségét továbbviszik, szívesen beszélnek róla. Hagyatéka az önkormányzat tulajdonában van, a gyulai várban terveznek kiállítást. Béla bácsit a Budai Várban a Mesterségek Ünnepén ismertem meg, ő Törökszentmiklósra is eljött hozzánk táborokat, foglalkozásokat tartani. Megerősített, amit tőle leshettem el, ugyanis én sok mindent másként tanítok a bemutatókon, táborokban, mint egy átlagos játszóházi foglalkozáson. És míg Gyuri bácsi a ringen keresztül öntötte a gyertyát, Béla bácsi mártófával készíti azt. A gyertyakészítésnek ez a két alapvető technikája van, az öntés és a mártás. Nem szabad összekeverni. (A ring deszkából készült korong, mely középen egy függőleges rúdra van felerősítve. A ring magassága a kívánt gyertyaméret szerint állítható. A ringen körben szögek vannak, azokra akasztja rá a gyertyabelet. – A Szerk.)

Tanultál tőlük mást is, mint mesterségbeli fogásokat?

Gyuri bácsi, bár nem volt végzett pedagógus, de nagyon jó érzékkel tudott magyarázni, átadni és tanítani. Először mindig megmutatta, hogy mit, hogyan kell csinálni, például a kanócot felkötözni. Nagyon szerette azt, amit csinál, és magát az anyagot is. Ő még fatüzelésű üstházat használt, ilyet ma már csak múzeumokban lehet látni. Már a műhelyébe a tetőn át vezető út is megkapó volt! Béla bácsi inkább a mai kor embere, gázlángon segíti be magának az anyagot, vagyis olvasztja meg a parafint. De ma már mindannyian használjuk a „modern eszközöket”, így a gáztűzhelyt, vagy a rezsót. Sparheltben, üstházban tüzet rakni és azt életben tartani művészet, és sokkal körülményesebb.

Van kinek továbbadnod a mestereidtől tanult tudást?

Aktív tagja vagyok az Apáról Fiúra Népművészeti és Kézműves Egyesületnek, így a különböző foglalkozásokon, táborokban rengeteg gyereknek mutattam meg a gyertyakészítés rejtelmeit. Többeket is tanítványomnak mondhatok, köztük az unokahúgomat is, aki 4 éves korától kezdve látta, mit hogyan csinálok. Érdekes, hogy mindegyikőjük a gyertyakészítés más-más mozzanatát szereti.

A gyerekeket vonzza a gyertyakészítés? Mennyire élő ez a mesterség?

A mai napig is vannak mesterek, akik szeretnék továbbvinni ezt a mesterséget. Például a mézeskalács-készítéssel is foglalkozó Petrits család Szekszárdon. A gyerekek pedig mindig nagyon szívesen kipróbálják a gyertyakészítést. A kézművesség mindig misztikum: van valami, amit létre tudok hozni! Azt azonban tudni kell, hogy egy gyertya lassan készül el, és a veszélyfokozata miatt megfelelően elő kell készülni. Nagyon oda kell arra figyelni, hogy mit adhatok már egy gyerek kezébe.

A misztikumot miben látod? Abban, hogy saját kezemmel alkotok valamit, vagy hogy amit készítek, abból fény születik?

Amikor az ember saját kezével létrehozott tárgyat ad másnak, annak mindig van többlettartalma. Ez nem egy gyári termék. Itt az egyik kézből kerül a másikba egy tárgy. Mivel a gyertya – amikor megtervezem, kiveszem a formából – az én kezemen megy át, én is jelen leszek abban a lakásban, vagy közegben, ahol meggyújtják. A fény által valamennyi át fog sugározni abból is, ahogy ez a gyertya elkészült.

Mi különbözteti meg a népművészt és a hobbi-gyertyakészítőt?

Az otthon készült gyertyáknak gyengébb a minősége. A mesterek belemerültek a gyertyakészítés csínjába-bínjába. Már az alapanyagokat is alapos odafigyeléssel válogatják össze, az én két mesterem is rá jellemző módon választotta ki azokat. Különböző keverési arányok, technikák vannak; az egyikük tett bele méhviaszt, a másik nem. Máshogy is égnek a gyertyáik.

Az alapanyagok kiválasztásában a mester szellemisége is megmutatkozik, vagy a praktikum a vezérlőelv?

Az alapanyagok kiválasztásánál nem mindegy, hogy milyen gyertyát készítenek, hova kerül majd. Azt gondolom, hogy ők a családjukból, a múltjukból hozták ezt. Gyuri bácsi méhviasszal keverte a parafint és a sztearint, míg Béla bácsi tiszta parafinnal dolgozott.

A hétköznapokban használtak mellett szakrális, többletjelentést hordozó gyertyák is léteznek. Ilyen például az ádventi gyertya.

Az ádventi gyertya esete érdekes. Korábban azt olvastam szakirodalmakban, hogy ezeknél 4 színt alkalmazunk, a pirosat, a fehéret, a zöldet és a lilát. De a katolikus egyház liturgikus színei a lila és a rózsaszín. Ugyanakkor a református egyházból múltkor piros gyertyákat kértek a koszorúhoz. Nyilván minden vallásnak megvan a saját gyertyája, amiket aztán különféleképpen alkalmaznak. Az ortodoxoknál, görög- katolikusoknál vékony, egy szál kis méhviaszgyertyát használnak. Nem lehet kihagyni a felsorolásból a keresztelőgyertyákat. A katolikusoknál fontos még a húsvéti gyertya és a két ágra nyíló Balázs gyertya. Mára eltűnt az oltárra tett kis áldozati viaszfigurák hagyománya. De a fájó testrészeket formázó viaszfigurákat sem látni már a templomokban. Ezeket nem gyújtották meg. De sok, viasz Mária-kegyszoborban sem volt kanóc. A zsidó vallás szakrális gyertyája hat szálból van összefonva. A sváboknál létezett régen egy kézre tekert gyertya, az ún. wachsstock, amiből letörtek egy darabot, ha egyegy életszakaszhoz jutottak.

Mesterségbeli fogások elsajátítása mellett a szakirodalom ismerete is fontos számodra?

Igen. Ismernem kell a gyertyák jelentését, eredetét, hogy melyik gyertya mit jelent, mikor és mire használták. Ez szükséges ahhoz, hogy meg tudjam indokolni, mit és hogyan kell csinálni. Például nagyon sokan a különböző foglalkozásokon vizes lehűtést alkalmaznak, én nem. Nagyon megörültem, mikor Béla bácsinál sem láttam. Sőt, azt mondta, hogy aki vízzel hűti a gyertyát, nem tudja, hogy mit csinál. Mert persze ezzel gyorsítani lehet a gyertyakészítés folyamatát, de veszélyes is. Ha nem húzzuk le a vizet a gyertyáról, a mártogatás során felrobbanhat a lábosunk. Ezt például sokszor el kell mondanom a bemutatókon. A gyertyakészítéshez nagy türelem kell. A szakirodalomból már elfeledett hagyományokról is tudomást szerezhetek. Olvastam például a paskáli gyertyáról. Ez egy két és fél kilós, 70 cm magas, 10 cm átmérőjű körmeneti gyertya, amit az aljától 10-15 cm-re 7 darab piros, szögekkel rögzített parafingolyó díszít; ezt a szakirodalom Jézus sebeiként említi. Sokat beszélgettünk már teológusokkal is, és vallási szempontból ez a megállapítás nem állja meg a helyét! Ezt a gyertyát ma már a körmenetben sem használják. Eltűnt a hagyományok közül.

Említetted a türelmet. Ez egy fontos tulajdonsága a gyertyakészítőnek?

Mindenkinek máshoz van tehetsége, engem kiválasztott a gyertyakészítés. És igen, türelem kell hozzá. Bizonyos folyamatokat muszáj megvárni. Nem akkor márthatom be a gyertyát, amikor akarom. Tudni kell kivárni, amikor már vághatom, csavarhatom. Ezek mind kikísérletezett, megérzett fogások. Nem kapkodhatom el, nem hagyhatom abba a munkát. Nem mondhatom azt, hogy elfáradtam. Sokan nem is tudják ezt elfogadni. Nem értik, hogy nem lehet bármikor abbahagyni, mert ha csak egy kicsit is kezd megkeményedni a gyertya, akkor már nem tudom összehajlítani, el fog törni. Ez egy ilyen anyag, ezt el kell fogadni. Én csak addig parancsolok az anyagnak, amíg felolvasztom, utána az anyag irányít engem. Az anyag szabja meg a határokat.

Van kedvenc gyertyafajtád?

Nekem a gyertyákban az egyszerűségük tetszik. És bár valamennyire azt is szem előtt tartom, hogy mások is tetszetősnek találják a gyertyáimat, mégiscsak az én személyiségem mutatkozik meg bennük. Az engem ért hatások, a gondolataim belekerülnek a gyertyáimba. Amit nagyon szeretek, az az úszó gyertya. A csillag alakú lapos kis gyertyák készítését még Gyuri bácsitól tanultam. Én viszem tovább ezeket, más nem is csinál ilyet. Szépsége, egyszerűsége, kicsisége fogott meg. Látom magam előtt, ahogy egy folyón, patakon továbbúszik, ahogy a víz tetején ringatózik. Ahogy világít, és a fényét kiadja, elvarázsolt, szerethető állapot.