Paksa Balázs: Amit szívedbe rejtesz
A tavalyi, alaposan megünnepelt 25 éves jubileum után a Csík zenekar legújabb lemezén, az idén megjelent Amit szívedbe rejtesz című albumon úgy egyesít régit és frisset, hagyományt és újdonságot, ahogy azt népzenei együttesek csak egészen kivételes alkalmakkor szokták.
pPersze a Csík zenekar legalább 2005-től, első rockzenei feldolgozásaik megjelenésétől kezdve már nem egészen népi zenekar, ám a három évvel későbbi Quimby-átirat mindent megváltoztatott a csapat körül. A Most múlik pontosan először a rádiókat és a házibulikat, majd az iskolai ünnepségeket hódította meg: igazi modern népdallá vált, valahogy olyasféleképpen, mint az István, a király slágerei vagy a Honfoglalás- dal. A hirtelen jött elképesztő népszerűség derékba is törhette volna a zenekar pályafutását, de a tagok szerencsére hidegfejűbbnek bizonyultak, s azóta is rendületlenül járnak a maguk kijelölte úton.
A legfrissebb korong már az első hallgatás után illusztrálja, hogy ez a szilárd következetesség egyre ízletesebb gyümölcsöket terem: az együttes – amellett, hogy gyökereit egy percre sem tagadja meg – immár stílusok és műfajok között szabadon mozgó zenekarrá avanzsált. S míg a magyar folkzenei színtér egyéb szereplői több esetben erőltetett egyénieskedésbe fulladnak, a Csík zenekar kiérlelt, elegáns lemezanyaggal lep meg minket. Nincs szándékolt egységre törekvés, szinte leporellószerűen, mégis szervesen egymáshoz kapcsolódva bomlanak ki a zenekar kedvelt stílusjegyei az egymást követő számok nyomán. Hamisítatlan szászcsávási tánczenével indul az album, majd hallunk imponáló vendégmuzsikálást (Erzsébeti szvit… Kalotaszegről Ferenczi Györggyel és a Rackajammel), jól eltalált rockfeldolgozást (Mesél az erdő Hobóék Vadászatáról; Zár az égbolt a Kispáltól), vérbő balkánba hajló táncmuzsikát (Oláhos, ahogy nekem tetszik) vagy hegedűsírással teli keservest (Hallgató és szlovák forduló; Ember, fa). Figyelemreméltó, hogy a zenekar már nem törődik a hagyományos táncrendek felépítésével, helyenként igen merészeket fordul a népzenei anyagban, ám az összkép mindig harmonikus marad.
Külön szót érdemel a lemez legnagyobb újdonsága, ami néhány teljesen saját szerzésű számban ölt testet. Szabó Attila hegedűs dalai (Csak egy dallam; Születtem, érkeztem…) eredendően gitáralapú muzsikák, melyek szövetébe természetes módon illeszkednek a népzenei gesztusok. Csík János és Lakatos Róbert közös szerzeménye, az Adagio Swingissimo ennél sokkal nagyobb utat jár be: ráérősen építkező klasszikus-zenei szólóhegedű-bevezetője után popzenei elemek bukkannak fel, majd egy néptáncbetét után valódi swingbe, végül pedig egy lendületes ugrósba torkollik a zenefolyam. A lüktetés viszont – nem feltétlenül a metrum, inkább a muzsika belső logikájának ritmusa – végig ugyanaz marad: ritka stílusbravúr. Ahogy a Ferencziék közreműködésével készült tétel is (Erzsébeti szvit… Kalotaszegről), melyben a Szabó Attila által szerzett szöveg, egy katonadallam, az amerikai bluegrass-muzsika fordulatai, egy kissé gunyoros tangó, illetve a dinamikus countryzárlat fantasztikus egységbe szervesül.
Akár itt, akár az egész lemezt szemlélve nyilvánvaló, hogy a Csík zenekar semmiképpen sem törekszik az európai magasművészet gondolkodásmódja szerinti műfaji ötvözetre, inkább több, önmagában rendre szerves fejlődést bejáró műfaj jelenkori eredményeit állítja párhuzamba. S az ösztönösnek tűnő elegyítés áhítatot keltő letisztultságot eredményez. Ez történik a záródallal is (Egyszer), melyben a zenekar nem tesz mást, mint alázatosan kiemeli a szerzőt, Presser Gábort és az énekest, Rúzsa Magdolnát. Hagyja érvényesülni a dal erejét, miközben szerény szívvel kíséri azt.