Szabó Ferenc SJ: A népek világossága Krisztus
Ha Krisztus fénye tükröződik az Egyház arcán, amint erre a Lumen gentium, az Egyházról szóló zsinati szöveg is utal, akkor továbbsugározhatja ezt a világosságot a nemzeteknek.
l„Lumen gentium cum sit Christus”: „Mivel Krisztus a nemzetek világossága” – így kezdődik a Lumen gentium, az Egyházról szóló zsinati konstitúció. Bizonyos félreértések elkerülése végett szakértő teológusok kommentárjaikban hangsúlyozzák: Krisztus a népek világossága. Az Egyház Krisztustól kapja fényét.
Az élete vége felé bíborossá kreált Henri de Lubac, világhírű jezsuita teológus (1896–1991), akinek jelentős szerepe volt a zsinat előtt és alatt az új egyháztan, így a Lumen gentium kezdetű zsinati konstitúció előkészítésében, a zsinat után is több tanulmányában, kommentárjában felhívta a figyelmet e Krisztus-központú szemléletre.1 Most tőle veszek át néhány meglátást.
Krisztus Isten Misztériuma
Krisztus a Misztérium, amint Szent Ágoston állítja: „Isten misztériuma nem más, mint Krisztus.” (Epist. 187, II, 34.). Az Egyház tehát csak másodlagos értelemben misztérium, titok. Isten akaratából az üdvösség eszköze, de teljesen Krisztusnak van alárendelve, Tőle kapja létét, értékét, hatékonyságát. VI. Pál ezt akarta kiemelni első, Ecclesiam suam kezdetű körlevele első szavaival („Az Egyházat Krisztus…”), valamint a zsinat II. ülésszakának megnyitásakor mondott beszédével, 1963. szeptember 29-én. Montini pápa meglepő hangsúllyal emelte ki Krisztus primátusát: „E gyülekezetben ne világítson semmi más fény, egyedül Krisztus, a világ Világossága, semmi más igazság ne foglalja le értelmünket az Úr Szavain kívül, aki egyedüli Mesterünk…”
Pál pápa (ma már boldog) ebben a beszédében felidézte a Falakon kívüli Szent Pál-bazilika apszisának mozaikját: a hatalmas Pantokrátor-Krisztus lába elé borul az Egyházat jelképező III. Honorius pápa apró alakja miseruhában. (E sorok írója kis teknősbékához szokta hasonlítani.) Ezt a gesztust utánozta VI. Pál, amikor a Szentföldre látogatott, és a szent helyeken leborult.
Henri de Lubac szerint a régi hagyomány az Egyház misztériumát a Hold misztériumához hasonlította. Krisztus az Igazságosság Napja, az egyedüli Fényforrás. Az Egyház, miként a Hold, minden pillanatban a Naptól kapja minden ragyogását.2 Az Egyhaz isteni es emberi arca A Lumen Gentium zsinati konstitúció 8. pontja a megtestesült Ige misztériumának analógiájára beszél az Egyház isteni és emberi arculatáról: „Az egyetlen közvetítő, Krisztus, szent Egyházát – a hit, a remény és a szeretet közösségét – ezen a földön látható szervezetként alapította és tartja fönn szüntelen, s általa árasztja mindenkire az igazságot és a kegyelmet. De a hierarchikus szervezettel ellátott társaságot és Krisztus misztikus testét, a látható gyülekezetet és a kegyelmi közösséget […] nem szabad két valóságnak tekintenünk, hanem isteni és emberi elemekből álló, egy összetett valóságot alkotnak.”
H. de Lubac már a II. vatikáni zsinat előtt, 1953-ban megjelent Elmélkedés az Egyházról című könyvében, a Szentírás és az egyházatyák tanítását bőven idézve, hosszan elemezte az Egyház kettős – emberi és isteni – arcát, a látható (hierarchikus) közösség és a kegyelmi valóság egységét. Ez a kutatása ihlette részben a Lumen Gentium egyes részeit, nevezetesen a most idézett, sokat vitatott 8. pontot, amelynek címe: „Az Egyház látható és kegyelmi valóság”.
Az Egyház szent is, mert a feltámadt Krisztus Szentlelke élteti, és szenteket szül, ugyanakkor tagjai bűnösek, ezért állandó reformra, megújulásra szorul: s „szüntelenül a bűnbánat és a megújulás útját járja”. Ez a földön vándorló Egyház a világtól elszenvedett üldöztetések közepette is, külső-belső bajait türelemmel viselve és szeretettel legyőzve Krisztus misztériumát – jóllehet árnyékszerűen, mégis hűségesen – kinyilvánítja a világnak (LG 8).