Sághy Marianne: Miért sötét a "fény vallása"?

A manicheizmus a késő antikvitás vallási forradalmának legüldözöttebb mozgalma volt. Vonzereje, mint később a felvilágosodásé, vagy a marxizmusé, radikális egyszerűségében rejlett. Az embert mindenfajta felelősségtől felmentette: a világ rossz, a lélek jó. Ma, amikor a new age vallási piaca tobzódik a dualista vallásokban és a hollywoodi popkultúra csőstül önti a Jó és Rossz küzdelméről szóló történeteket – a Csillagok háborúja Mani kedvenc filmje lenne! –, azt kell megértenünk, miért rossz a Fény vallása. Miért veszedelmes a világ Jóra és Rosszra osztása?

mMinden nap megtapasztaljuk, hogy a világosságot felváltja a sötétség, a nap éjre fordul. A késő antikvitás vallási nyugtalanságának sokatmondó tünete, a manicheizmus, a nappal és az éjjel váltakozását, az égitestek mozgását olyan kozmikus küzdelemnek fogta fel, melyben az embernek tevékeny szerepe van: a kozmikus harc az emberi lélekben és a világban egyszerre zajlik. A perzsa és zsidó-keresztény vallási „mítoszokkal” ellentétben Mani, a „fény apostola” látszólag racionális világmagyarázatot kínált: a kozmoszban Jó és Rossz, Világosság és Sötétség küzd egymással. A világ és a test a Rossz birodalmához tartozik, az ember nem felelős gonosztetteiért, hiszen tudtán és akaratán kívül lökték bele a romlandó hús világába: a világ gonosz, az ember ártatlan szemlélője csak a gonoszságnak. Ennek ellenére a kiválasztott manicheusoknak kötelességük támogatni a Jót azáltal, hogy felszabadítják a bennük lévő fényatomokat és így táplálják a világosság növekedését, még akkor is, ha tudják, erőfeszítésük reménytelen, mert a Rossz erősebb a Jónál.

MANI

A manicheus vallást a babiloni (ma: Bagdad) születésű perzsa Mani (216–276) alapította, aki egy szigorúan aszkéta zsidó-keresztény szektában nevelkedett. Abban hittek, hogy Isten minden dolog oka, még a gonoszé is. Az ifjú Mani azonban egyre hevesebben ellenszegült ennek a felfogásnak. Kivált ebből a rituális, ortodox környezetből. 12 évesen kinyilatkoztatást kapott: megjelent neki isteni társa, mennyei ikertestvére (Syzygosz), akit ő Paraklétának nevezett: „Midőn felnőtt a testem, teljesen váratlanul ereszkedett színem elé önmagamnak eme pompás és ragyogó tükre. […] Akkor a Parakléta feltárt előttem mindent, ami volt, és ami eljövendő, mindent, amit a szem lát, a fül hall, és a gondolkodás megfontol. Általa ismertem meg mindent. Rajta keresztül láttam a világmindenséget, és egyetlen testté és egyetlen szellemmé váltam.” Huszonnégy évesen kezdte hirdetni tanait, melyek ellentétben álltak a hivatalos zoroasztrianizmussal, ezért száműzték. Indiába ment, ahol nagy sikere volt, majd visszatért Perzsiába. I. Shapur felhatalmazta, hogy a birodalomban szabadon hirdethesse vallását, de 272-ben újra üldözni kezdték, majd Hormuzd uralkodása alatt eretnekség vádjával letartóztatták és 276-ban elevenen megnyúzták.

MANI TANAI

Mani vallási lángelme volt, akinek pontos tanítását nehéz rekonstruálni. A manicheus szövegeket – üldözött vallás lévén – elpusztították, csak töredékesen vagy utalásokban maradtak fenn. Mani tanait Szent Ágoston műveiből – aki megtérése előtt maga is manicheus volt –, valamint kopt, ujgur és kínai forrásokból lehet rekonstruálni. Hét nagy könyv alkotta a manicheizmus gerincét. Ezek a könyvek biztosították a szekta továbbélését ezerkétszáz éven át olyan különböző vidékeken, mint Karthágó és Fu-Kien. A manicheizmus, mint az ókor valamennyi vallása, materialista volt. A késő antik világ filozófiáiból – zoroasztrianizmus, platonizmus, buddhizmus, keresztény gnózis – egyaránt merített, ezek elemeit keverte össze. Mani szerint két isten létezik: a sötétség illetve a világosság istene, akik örökké szemben állnak egymással. A világosság jó, a sötétség gonosz: a világosság annyira jó, hogy amikor a sötétség megtámadja, nem védekezik, hiszen akkor már nem lenne jó. A Jó tehetetlen, a Rossz aktív, tevékeny, pusztító princípium. A fény birodalma a felső világ, ez alatt terül el a sötétség birodalma, melynek mélyén ott lapul a Sátán.

Mani gnosztikus gondolatvilága betekintést nyújt a jó és a rossz misztériumába, de túlmutat a szimpla dualizmuson. Istenismeret és önismeret abszolút összetartoznak. A manicheizmus sok párhuzamot mutat a kereszténységgel és az iszlámmal – a késő antik vallási forradalom két másik „termékével”. A kereszténység és a Korán is sok gnosztikus elemet tartalmazott az 1-2. században. De a különbségek még lényegesebbek a manicheizmus, a judeo-kereszténység és az iszlám között. Sem Mózes, sem Krisztus, sem Mohamed nem „istenítette” a Gonoszt és nem tartotta a világot és a testet a Gonosz művének.