Előző cikk Következő cikk

Nagypál Szabolcs: Hogy a lámpás égjen, olaj is kell belé

Fény és világosság a magyar közmondásokban

„A népi bölcsesség is teljesen tisztában van azzal, hogy még magánál a napfénynél is lehet világosabb valami, olyannyira, hogy azt még a vak is láthatja.”

aA közmondások az emberiség évezredes megfigyeléseinek és fokozatosan kiforrott életszabályainak tömör kifejezései általános és egyetemes érvényű életbölcsességekként, rövid és elgondolkodtató aranymondások alakjában. A legjobbak közülük olyan szerző nélküli szállóigéknek is tekinthetők, amelyek egy nép vagy egy közösség gondolkodásának és észjárásának hű és hiteles tükrözői. A közmondás használata során az általánosság alakjába burkolva legtöbbször egy bizonyos személyről mondunk valami lényegeset; oly módon azonban, hogy az egyedi esetet szokásosnak és jellemzőnek tüntetjük föl. A szólás ugyan egy több szóból álló kifejezés, a közlésbéli tartalmát tekintve azonban mindig csak egy szónak felel meg, így tulajdonképpen egy célzásnak tekinthető, amely vagy szókapcsolat-, vagy mondatjellegű. A közmondás, ezzel szemben, a nép körében már szélesen elterjedt és több szóból álló állandósult szókapcsolat, amelynek készen álló gondolatközlő vagy érzelemkifejező ereje van, mindamellett magában is zárt és kerek egységet alkot: egy életelvből, egy intelemből, egy tanácsból vagy egy erkölcsi ítéletből áll.

Az alábbiakban a fény és a világosság képzetcsoportjának érzékeltetésére teszünk kísérletet, a magyar közmondáskincs alapján. Olyan fogalmak tartoznak még ide, mint a sötétség, a korom, a fekete(ség), a fehér(ség), a vak(ság), a lámpa (vagy lámpás), a gyertya(szál), a mécs(es), a láng, az árnyék, a Nap, a napfény és a napvilág.

A teremtetlen fény: a Nap

Csillagászati értelemben természetesen a Nap is csak egy égitest, és a teremtett dolgok közé tartozik. A bölcsességi irodalom viszont – ideértve a közmondásokat is – az ember legalapvetőbb életföltételét látja benne: a fényes Nap ad érzékelhetőséget a dolgoknak, és az életért, különösen is az emberi életért ő felelős. De nemcsak az embert határozza meg, hanem a Napra forog a tányérvirág is. Mindenki a Nap alatt van, és bizony a napfényt nem lehet véka alá rejteni.

A népi bölcsesség is teljesen tisztában van azonban azzal, hogy még magánál a napfénynél is lehet világosabb valami, olyannyira, hogy azt még a vak is láthatja. Isten mindig nagyobb, a földi igazság fényénél is nagyobb, mindent meghaladó igazság. Az Ő szemében semmi sem új a Nap alatt.

De a szembesülés mindezzel, a színről színre látás ideje egy meglehetősen ritka alkalom: itt a Földön az igazság inkább csak a Nap tiszta fényében pillantható meg. Ha napfényre, napvilágra vagy délszínre hoznak valamit, akkor az napvilágra vagy napfényre is kerül, vagyis végre napvilágot lát.

Többé már nem lehet takargatni: szembe kell nézni vele, a Napnál is világosabb lesz. A példaszerű ember olyan szent és annyira ártatlan, mint a Nap az égen; a lelke olyan szép, hogy a Napra lehet nézni, de őrá nem. Átvitt értelemben a Nap az a sarokpont, amelyhez az ember az életét méri, amely az életének a döntő helyzeteiben fölvilágosítja, megvilágosítja. Márpedig nem lehet két Nap az égen, az ember nem szolgálhatja Istent és a Mammont egyszerre, hanem tudnia kell, milyen szilárd értékmérőkhöz köti magát.

A rosszindulatú, gonosz és bűnös ember nemcsak, hogy hiába nézi a Napot, hanem még a napfényben is homályt keres; haragszik még magára a fényes Napra is; azt is irigyli, hogy a Nap az égen van; ezért a maga részéről letagadná a Napot az égről. Még a Napot se eresztené másra, ha lehetne.

És csillagászatilag néha joggal járna el így, hiszen a Napnak is van foltja. Nem is mindennap ragyog a Nap. Sőt, a Napot akkor nézik a legtöbben, amikor az fogyatkozik; és mindezt még a földműves is észreveszi.

Az alkonyodó Napot ugyan kevesebben imádják, de a napfény minőségét azért külön kiemeli, hogy váltakozik az éjszakával: egyáltalán nem volna olyan kellemes, ha a sötét éjszaka föl nem váltaná.

A cikk teljes terjedelmében A Szív /novemberi számában olvasható. A lapszámot keresse az újságárusoknál, vásárolja meg digitális formátumban a www.dimag.hu oldalon vagy fizessen elő folyóiratunkra az Előfizetés oldalon.