Paksa Balázs: A gyógyulás előszobája

Keresztes Szent János manapság újra aktuális, állítja Béri László Renátó kármelita, aki a győri kármelita templom nemrég kinevezett templomigazgatójaként a rend nagy szentjének helyes olvasásáról is beszél.

Az interjúra jövet észrevettem kiírását, miszerint megváltozott a gyóntatási rend. Renátó atya mennyire tartja fontosnak a gyóntatás lélektisztító hatását?

Rendünknek itt, Győrben különösen fontos küldetése az állandó gyóntatás. A ház háromszáz éves történetéhez tartozik, hogy erre alkalmat biztosítsunk. A változtatás pedig épp ezt a célt szolgálja. Az igények és saját erőforrásaink felmérése után született ez a döntés, amely a realitást veszi figyelembe abból a célból, hogy minél egészségesebben, minél gyümölcsözőbben tudjuk vállalni ezt a szolgálatot.

A gyóntatás itt egyfajta lelki elsősegély-szolgálat, hogy enyhítsen a lélek sötét éjszakáján?

Igen, ahogy egy kórháznak is van baleseti osztálya. A gyóntatásban azonban beszélhetünk egy folyamatos lelki kísérésről is: vannak gyónók, akik egy mélyebb lelki élet igényéből fakadóan ugyanazokhoz az atyákhoz járnak vissza. Ekkor a gyónás keretein belül megnézzük a kapcsolataink működését, a legnehezebb, legrejtettebb terheinket, s ezekre semmi nem ad olyan gyógyírt, mint a gyónás felszabadító ereje. Ez a két mozzanat mind jelen van a gyónás szentségében.

Krisztus tulajdonképpen erre a tapasztalatra alapozva adta nekünk a gyónás szentségét? Miért szükségszerű, hogy a lelki életben vannak sivatagos, sötét szakaszok?

Mindannyian szeretnénk megtapasztalni Isten felszabadító szeretetét, ami képes minket továbbvinni a nehéz periódusok idején. Fejlődést képes előidézni bennünk, sőt, amikor sötétebb lelki időszakot élünk át, még inkább szükségünk van arra, hogy egy ilyen látható, tapintható forma által tapasztaljuk meg Isten szeretetét. Ez nem csak egy idea, hiszen ott ül velem szemben egy hús-vér ember, aki lerajzolja a kereszt jelét, és azt mondja, hogy feloldozlak téged. Isten sohasem szűkölködik abban, hogy ezeket a fizikai tapasztalatokat megadja nekünk. Az Oltáriszentség is erről szól: lelki megingás idején kapaszkodó a gyónás és áldozás konkrét valósága.

De ha Isten gyógyírt ad, miért ad szárazságot?

A lelki élet fejlődésének örök biblikus ikonja a zsidó nép kivonulása Egyiptomból az ígéret földje felé. Egy bizonyos létállapotból, melyet rabszolgaság, függőség, ugyanakkor kényelem és megszokás ural, Isten kihívja a népet, s az ígéret földje, a szabadság világa felé való átmenet mindig sivatagos, sötét szakasz. Isten kihív bennünket megszokásainkból, és ez nem csak egyszer történik meg az ember életében: vannak nagy mérföldkövek, de kisebb-nagyobb exodusok mindig történnek velünk. Rendünk szentjei sokat írtak erről, különösen Keresztes Szent János, aki ezt a lélekszakaszt úgy hívja, hogy sötét éjszaka.

Keresztes Szent János élete első olvasásra meghökkentő a mai ember számára. Sok üldöztetés, önsanyargatás, ugyanakkor fantasztikus belső béke sugárzik életrajzából.

Keresztes Szent Jánost mostanában fedezzük fel újra. Korunk a legjobb olvasója János atyának, soha nem ismertük őt még ennyire reálisan és mélyen, mint manapság. Legnagyobb professzoraink azt mondják, hogy Keresztes Szent Jánost már a szentté avatása után betette egy skatulyába az egyházi közhangulat. Ez a trentói zsinat „aszkéta szent”-skatulyája volt.

Elvégre híresek önmegtagadási gyakorlatai…

Igen, de ez az ő életének csak egy apró – ahogy maga is mondja –, jelentéktelen része. Az évszázadok során mégis ez a kép alakult ki róla, és nem emeltük ki tanításának azt a lényegét, amiről az élete szólt. Egy morcos, keresztet ölelgető emberként ábrázoltuk őt. János életében ott van a szeretet, mely azonban nem a keresztnek szólt, hanem a keresztre feszített Krisztusnak! A II. vatikáni zsinat megújulása hozta azt az új igényt, hogy kezdjük el olvasni János atya írásait teológiai szemmel. Hiszen egyháztanító!

Szentté avatása után csaknem 300 évvel nyilvánították egyházdoktorrá.

Ez azt jelenti, hogy Keresztes Szent János tanítását egyházunk minden korban, minden ember számára aktuálisként ajánlja, tehát nem csak egy kiválasztott elitnek. János atya tanítását tulajdonképpen „le kell fordítanunk” egy érthető nyelvezetre, mert amit ő leír, az meghatározó, mondhatnám, egyedülálló a keresztény lelkiség történetében.

Mindjárt itt van a fény és sötétség szimbolikája…

János atya azt mondja, hogy nem Isten okozza a sötét éjszakát lelkünkben. A lélek, az emberi személy már annyira közel érzi magához Istent, hogy az ő fényessége, szeretete kezdetben krízishelyzetet okoz neki. Amíg nem szokom meg a fényt, addig megvakít. A lelki éjszaka tehát Isten közelségének jele, a lélek azonban nagyon nehezen éli át ezt az újfajta kapcsolatot Istennel.

A sötét éjszaka másik oka, hogy ez a fény megmutatja a lélek összes elrejtett nyomorúságát, sebét. János atya azt mondja, hogy ezért szenved a lélek leginkább. Eddig azt hitte, hogy szépen halad a lelki életben, betartja a vallásos törvényeket, de most kiderült, mennyi sebet rejtegetett, többet, mint megtérése előtt. Mint egy félhomályos szobában: ha felkapcsoljuk a villanyt, egyből észrevesszük a pókhálókat és a koszt a sarkokban. Amikor Isten közelsége fényt hoz, a lélek megijed és szenved, de János atya így szólít meg minket: kedves lélek, meg ne ijedj ettől az állapottól, ez nem átok. Tudd, hogy most nem valami rossz, hanem a legnagyobb jó történik veled.

A sötét éjszaka tehát nem depresszióba hajszoló állapot, hanem a gyógyulás előszobája.