Gulyás Lóránt: Küzdünk, mint akác a homokon

„Azért, mert nekik nincs.” Sokak szerint ez az oka annak, hogy az Európai Unió tiltólistára tenné az akácot. Mások inkább az ecet-, vagy a bálványfát látnák szívesen egy ilyen összeállításban. Mi magyarok, minden fórumon kiálltunk e mellett a mézet adó virágjáról és kitartásáról is ismert, komoly nemzetgazdasági hasznot hajtó fafaj mellett. Még a hungarikumok előszobájaként emlegetett, Magyar Értéktárba is beemeltük, pedig a vele szemben táplált ellenérzések némelyikének valóban van valóságalapja.

hHosszú hetekig úgy uralta a közbeszédet, hogy nem nélkülözte a népmesei elemeket. Miközben mind a mai napig van a történetnek nemzeti, gazdasági, természetvédelmi, sőt egészségügyi és szociális íve is. Jó szívvel és bőbeszédűen szólhatnak hozzá a témához az euroszkeptikusok, a tudósok, a zöldek, a politikusok, az erdészek, a méhészek, a mézfogyasztók, a mezőgazdasági termelők, a faiparban dolgozók, a kiskerttulajdonosok és a szőlősgazdák, de tulajdonképpen még a bakancsos turisták is. Szóba kerül(t) az Európai Unió legfelsőbb köreiben, a parlamenti folyosókon, a gazdaboltokban és a környezetismeret órákon, az egyetemi nagyelőadókban, a villamoson, a távolsági buszok várótermének félhomályában, a horgásztavak partján és két kisfröccs mellett, az aprófalvak italboltjaiban is. Egyfajta verbális szabadságharc ez, ami egy kétarcú és szívós fafaj elnyomatása ellen vívódik.

A tűzgyújtó szikra tavaly ősszel pattant ki Brüsszelben és pillanatok alatt éppen olyan sistergősre hevítette az indulatokat, mint amilyen sercegéssel a kissé még vizes akác is lángra kap a kandallóban. Sokan a savanyításra szánt uborka méretét és görbületét szabályozó egykori uniós irányelvvel vontak rögtön párhuzamot, bár el kell ismerni, hogy annak az ötletnek, amellyel az Európai Bizottság (EB) szeptemberben előállt, azért több értelme volt. A bizottság onnan indított, hogy adataik szerint napjainkban 12 ezer olyan állat- és növényfaj él szerte az öreg kontinensen, amely nem őshonos itt. Közülük minden hatodik agresszívan terjedő, úgynevezett özönfajnak számít. Ezek terjedése gazdasági, természetvédelmi, sőt humán-egészségügyi szempontok miatt is aggasztó. Az EB elképzelése szerint ezeket a fajokat listázni kellene, majd különféle tiltásokkal megakadályozni a terjedésüket.

Az MTI tudósítása szerint az uniós környezetvédelmi biztos szóvivője valóban szemléletes példákkal igyekezett bizonyítani a tervezet létjogosultságát: az Amerikából származó szürke mókus például lassan-lassan kiszorítja az európai vörös mókust az erdőkből, vagyis a jövevény elveszi az élőhelyet az őshonos faj elől. A fekete cseresznye súlyos zavarokat okozhat egyes erdők ökoszisztémájában, az ázsiai lódarázs pedig éppenséggel az emberre is veszélyes. Joe Hennon azt mondta, hogy a bizottság a listát a tagállamokkal közösen, kockázatelemzés és tudományos bizonyítékok figyelembevételével fogja összeállítani. A brüsszeli érvelés szerint azért lenne szükség az átfogó uniós szabályozásra, mert ezek a fajok a határokon átnyúlva évente 12 milliárd euró értékű kárt okoznak az európai agráriumnak.

Az általánosságban megfogalmazott rendelettervezet ellen az elsők között a honi kormánypárt európai parlamenti képviselője, Glattfelder Béla emelte fel a hangját. Az akác ugyanis csont nélkül felkerülhetett volna erre a listára, tekintettel arra, hogy a 18. századig híre-nyoma sem volt Magyarországon, ráadásul számtalan előnye mellett valóban vannak negatív tulajdonságai is (ezekről később). Mégsem behurcolt, vagy véletlenszerűen elszaporodott fafajról van szó; a fehér akácot az 1700-as évek elején, Mária Terézia uralkodása idején hozták ide Észak-Amerikából. Leginkább azért kezdték telepíteni, hogy megkössék az alföldi homokos területeket, főleg azokat, ahol időközben ilyen-olyan okok miatt felhagytak a szőlőműveléssel.

Jóllehet az uniós célkitűzésekben a listás fajok totális kiirtása nem, csupán erőteljes visszaszorítása szerepelt, a képviselő okkal kezdett el aggódni, hiszen az akác, akár a méhészeti ágazat, akár az erdészet, illetve a faipar kapcsán komoly foglalkoztató tényezőnek számít, emberek tízezreinek biztosítva a megélhetését.

„Az akác a Nyírség aranya, nálunk ez egy kenyéradó fafaj” – mondta évekkel ezelőtt egy öreg juhász, akivel egyszer egy máriapócsi forgatagban hozott össze jó sorsom. Hegedűs Ármint akkor családjáról faggattam, így derült ki, hogy egyik szépapja ácsmester volt hajdanán, aki igencsak sokat tudott volna mesélni arról, hogyan kell „meghámozni” az oszlopnak valót.

Az akác fája ugyanis amellett, hogy jó fűtőértékkel bír, kiváló szőlőkarónak, vagy éppen kerítésoszlopnak. Mivel az ára sem túl magas, ezért az építőipar és a falusi porták ügyes kezű lakói egyaránt előszeretettel vásárolják. Telepíteni ma már nemcsak a sívó homok kényszerű megkötése miatt telepítik, hanem befektetési céllal is, hiszen belátható időtávon hasznot hoz gazdájának, szemben a nemesebb – mondjuk a bútoriparban is jobban elismert – fafajokkal. Sok gondoskodást ugyan nem igényel, ám letermelése és részbeni feldolgozása olyanoknak is munkát kínál, akik képzetlenségük miatt és/vagy azért, mert hátrányosabb helyzetű térségekben élnek, kevés lehetőséget találnának a munkaerőpiacon.

Ezek a gondolatok, vagyis a gazdasági haszonelvűség érvei is elhangzottak akkor, amikor az akácvita kirobbant. Januárra az uniós tiltólista terve tucatnyi szakmai és érdekvédelmi szervezetet, tudományos műhelyt és felsőoktatási intézményt arra sarkallt, hogy Glattfelder Béla bábáskodása mellett megalakítsák az úgynevezett Akáckoalíciót. Az akác szövetségéhez mások mellett a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület, az Országos Erdészeti Egyesület, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége, valamint jó néhány jó nevű egyetem is csatlakozott.

A tömörülésben résztvevők kimondták, hogy az akác és az akácméz hungarikummá nyilvánításáért fogtak össze. Ennek érthető okokból egyfelől a méhészek örülnének igazán, másfelől egy védendő és deklaráltan kiemelt tiszteletnek örvendő, nemzeti érték esetében jobban ellenállhatunk az EU által ránk testált regulának is.

„Az EU-nak semmi köze ahhoz, hogy Magyarországon milyen fák nőnek!” – így fakadt ki a közelmúltban a honi agrárminiszter, és levelet írt a környezetvédelmi biztosnak, hogy a fehér akác ne kerülhessen rá az ominózus listára. Fazekas Sándor szerint Magyarország a kezdetektől fogva támogatja ugyan a javaslat céljait, mindamellett hazánkban az akáccal való gazdálkodásra most is szigorú szabályok vonatkoznak. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy van, ahol a telepítése támogatott, van, ahol ültetni is tilos, ahol pedig nem kívánatos, ott az állam még az irtását támogatja.

Magyarország erdőterülete nagyjából kétmillió hektár, amiből bő 460 ezer hektár az akácos. Számszakilag ez azt is jelenti, hogy Európa-szerte összesen nincs annyi akác, mint nálunk. Ebből következik, hogy a szorgos méhek sehol másutt nem készíthetnek ilyen mennyiségű, és az ország adottságai okán is kiváló beltartalommal bíró akácmézet, mint mifelénk.

Az ország megsüvegelendő erdősültsége és a magyar akácméz híre mellett, akad itt még valami, amire jogosan lehetünk büszkék. A 20. század eleje óta erdészeink, kutatóink nemzetközileg is elismert akácszakértőnek számítanak, akiknek szavára a Rajna, a Loire, sőt a Jangce népei is odafigyelnek.

Igen ám, de odafigyelnek a témára a természetvédők is, akiknek a szavaiban – tetszik, nem tetszik – szintén van igazság. A World Wide Fund for Nature (WWF), vagyis a Természetvédelmi Világalap magyar tagszervezete egy márciusi közleményben vette sorra az akáccal szemben felsorakoztatott érveket.

Túl azon, hogy az akác egy betelepített, gyorsan növő és gyorsan terjeszkedő fafaj, megbolygatja a talaj tápanyagkészletét is. A gyökerén élő baktériumok miatt feldúsítja élőhelyének a nitrogéntartalmát, ami így néhány gyomfélén kívül, más növénynek aligha lesz egy ideig éltető közege. Márpedig, ha szegényesebb az aljnövényzet, akkor kevesebb az ott élő rovar és a velük táplálkozó madár is. Adott esetben tehát csökken a biológiai sokféleség, vagyis csorbát szenved a biodiverzitás.

A zöld szervezet úgy véli, hogy a hatályos jogszabályok a magyar érdekek védelmére születtek, ezért nem megengedhető, hogy szűklátókörű gazdasági érdekekből fellazítsák azokat. Álláspontjuk szerint olyan fafajról van szó, amelynek felkarolása hatalmas területeken további, növekvő ökológiai problémákat okoz.

A WWF erdővédelmi programjának vezetője, Gálhidy László időszerűen hatvanezer hektárnyi olyan területről beszél, ami valamilyen természetvédelmi oltalom alá esik, és ahol az akác tömegével van jelen. Szerinte legalább ezeken a területeken több mint kívánatos volna a faj visszaszorítása.

Így van ezzel a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpontja is. Mértékadó és mértéktartó iránymutatásukban az MTA szakértői leszögezik, hogy vitathatatlan gazdasági jelentősége mellett az akác, a Kárpát-medence őshonos élővilágának, gazdag természeti örökségének egyik veszélyeztetője, ám teljes kiirtása az országból éppen a gazdasági haszna miatt nem kívánatos, és a gyakorlatban nem is lehetséges. Az akác hátulütőit a kutatók is az agresszív terjeszkedés, a talajminőség romlása és az élővilág gyérülése mentén sorjázták, ugyanakkor azt is hozzátették, számításaik alapján a magyarországi természetközeli területek mintegy 200 ezer hektárját veszélyezteti az akác megjelenése és inváziója.

A magyar visszhang pro és kontra időközben Brüsszelig is elért és úgy tűnt, hogy egy kicsike tagállam megakasztja az uniós gépezet fogaskerekeit. Egy pillanatra meg is akasztottuk, és tulajdonképpen azóta sem megy olajozottan a jogalkotás bürokratikus gépezete. Történt ugyanis, hogy írásbeli garanciát bár kértünk, mégsem kaptunk az illetékes legmagasabb fórumtól a vonatkozásban, hogy az akác végül nem kerül fel arra a bizonyos listára. Mi pedig válaszul kihasználva az Európai Parlament, az Európai Bizottság és a tagországok szakminiszteri tanácsának nehézkes ügymenetét, egyszerűen és egymagunkban megvétóztuk a tervezetet, ami így lekerült a napirendről. A diplomáciai huszárvágás hozadéka azonban nem tartott soká, egy hét múlva, a következő eljárási szakaszban már nem volt elég a magyar vétó.

Pedig egy darabig úgy tűnt, más nemzeteknek is megvan a maga akáca, csak éppen a dánoknál a prémje miatt tenyésztett amerikai nyércnek hívják, a briteknél pedig vízi jácintnak.

Igaz, épp az uniós törvénygyár nehézkessége miatt egyelőre nincs okunk búslakodni. Az, hogy a javaslat egyáltalán átjutott az első közösségi rostán, még semmit nem jelent. Legfeljebb annyit, hogy további megfontolásra méltónak találtatott. Az ügynek viszont még akkor sem lesz vége, ha az alapjogszabály megszületik egyszer, akkor majd a tudományos és tagállami egyeztetések sora következik, és röpke másfél év alatt el is lehet készíteni azt a hírhedett listát. Arról nem is beszélve, mennyit változtat az akkori helyzeten, stratégián és alkupozíciókon, ha addigra az akác és méze hungarikummá lesz.  

Magyarországon alapvetően két fajta akác fordul elő tömegével, és egyik sem keverendő össze a szavannák, illetve monszunerdők akáciájával! A gyalogakác (Amorpha fruticosa) jellemzően az árterek lakója és tulajdonképpen nem is fa, hanem cserje. Valóban igen nehezen kezelhető, gyakorlatilag kiirthatatlan és tulajdonságai alapján érthető, ha ellenérzéseket vált ki. Igaz, lila virágának porából finom a méz, ám gyökérzete tönkreteszi a töltéseket, sűrű állománya pedig egyes térségekben komolyan lassítja az áradások levonulását. Ráadásul kifejezetten gyorsan terjed és gyorsan is nő.

A fehér akác, vagy hamis akác (Robinia pseudoacacia), amiről írásunk is szól, tudományos nevét egy francia kertészről (Jean Robin) kapta, aki az 1600-as évek elején Európában, egészen pontosan először a királyi füvészkertben meghonosította az amúgy a tengerentúlon őshonos növényt. Egy nyurga fáról van szó, amelynek egyes példányai a harmincméteres magasságot is elérik. Hosszú életű, akár két évszázadot is átvészelő, gyorsan növő fafaj az akác, amelyik 20-30 év alatt kitermelhetővé válik. Összehasonlításképpen: a bükk és a tölgy esetében 80-120 év a vágásforduló. Igazi túlélőről, valódi alkalmazkodóról beszélünk: a talajra hulló magok évtizedekig megőrzik csírázóképességüket, természetes kártevője gyakorlatilag nincs.
 

Kemény fája miatt az építőiparban is megbecsülik, és fűtőértéke miatt is közkedvelt. Az akác adja ma a hazai faállomány egyharmadát, egyben a kétmillió hektáros erdőterület nagyjából 25 százalékát. Magyarország egyik legjobb mézelő növénye, méze világos és áttetsző, kristályosodásra kevéssé hajlamos. A magyar méhészek által megtermelt méz fele akácerdőkből származik. Az ágazatban mintegy 18 ezer méhészet működik, nagyjából négyszer ennyi embernek adva megélhetést. Virága teának megfőzve köhögéscsillapító hatású, kérge, amely a lovak számára mérgező, gyomorbántalmakat enyhítő anyagokat tartalmaz.