Nemeshegyi Péter SJ: Jézus kiket mond boldognak?
Mindenki szeretne boldog lenni, de nagyon különbözők a boldogságot ígérő ajánlatok. Jézusnak is van boldogság-ajánlata, melyet Máté a hegyi beszéd elejére helyezett. (Mt 5,3–10) Ez az ajánlat, bizony, nagyon paradox. Olyan nyolcféle helyzetben levő embereket mond ugyanis Jézus boldognak, akiket manapság senki sem merne boldognak mondani. Mert ugyan ki mondaná napjainkban boldognak a szegényeket, a szomorkodókat, az éhezőket, a szomjazókat, vagy az üldözötteket?
jJézus maga is tudta, hogy a boldogmondásai nehezen hihetők. Ezért minden boldogmondáshoz hozzáfűzött egy-egy megokolást. Az első és nyolcadik boldogmondásnál a megokolás azonos: „mert övék a mennyek országa”. A többi boldogmondásnál akkor értjük meg a megokolást, ha figyelembe vesszük, hogy az eredeti szövegben négy esetben, az evangélium szenvedő igealakot használ. A szenvedő igealakkal ugyanis az akkori szokás szerint Isten tevékenységét fejezték ki. Ezt figyelembe véve, értelemszerűen így lehetne e mondásokat fordítani:
„Boldogok a sírók, mert Isten majd megvigasztalja őket.
Boldogok az igazvoltot éhezők és szomjazók, mert Isten majd kielégíti őket.
Boldogok az irgalmasok, mert Isten majd irgalmaz nekik. Boldogok a békeszerzők, mert Isten majd saját fiainak hívja őket.” A második és hatodik boldogmondásnál is Istennel kapcsolatos a megokolás. Az a föld ugyanis, amelynek birtoklását Jézus a szelídeknek megígéri, az „ígéret földje”, vagyis a mennyország. A tisztaszívűeknek adott ígéret pedig az istenlátás.
A fentiekből világos, hogy csak az olyan ember számára lesznek meggyőzőek Jézus boldogmondásai, aki számára minden az Isten.
Jézus saját életstílusát ajánlja
Ilyen emberként élt Jézus, és ezért mondhatjuk, hogy a nyolc boldogmondásában saját életstílusát írta le. Ő egész életében szegényen élt. Szomorkodott, amikor látta az emberek szenvedéseit. Szelíd volt és alázatos. Kereste és követte az Atyaisten akaratát. Irgalmas volt a bűnösökhöz. Tiszta volt a szíve. Ő volt a megtestesült Béke Isten és a világ között. Őt üldözték, mert Isten akaratát követte, és emiatt végül a keresztfán meg is ölték. Jézus így élt, és mégis boldog volt. Szíve mélyén mindig ott duruzsolt a mélységes öröm. Ezért mondhatta tanítványainak az utolsó vacsorán: „Azért mondtam nektek ezeket, hogy az én örömöm bennetek legyen, és örömötök teljes legyen.” (Jn 15,11) Érdemes megbízni Jézusnak e tapasztalatában, és rálépni az általa tanított boldogság útjára.
Figyelembe kell venni persze, hogy a nyolc boldogmondás nem volt Jézus első szava az emberekhez. Az első szó így hangzott: „Beteljesedett az idő, és elközelgett Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az örömhírben.” (Mk 1,15) Az örömhír pedig ez: itt van közöttünk a jóságos Atyaisten királyi uralma, mert köztünk van Jézus, ennek az irgalmas uralomnak megtestesítője. Ez az uralom az elveszett bárány keresését és boldog megtalálását, a tékozló fiú megbocsátását és örömteli befogadását jelenti. Az Isten országát hittel befogadó ember egész életét tehát a hála vezeti. Isten megbocsátott nekem, így hát természetes, hogy én is megbocsátok másoknak. Isten előbb szeretett engem és mindenkit, és ezért csak természetes, hogy én is szeretem a többi embert. Isten befogadott. Ezért csak természetes, hogy én is befogadom embertársaimat. Az olyan ember, aki a szeretett és megbocsátott bűnös alázatosságában él, hajlani fog rá, hogy elhiggye és megpróbálja élni a jézusi boldogságokat.