Radóczy Jusztina: Boldogságteremtő művészet

A művészet: alkotás, önkifejező eszköz. A vágy bennünk a teremtésre kezdettől fogva lényünk része, ezért az alkotás egyben boldogságot is ad. A legnagyobb művészek élete mégis fájdalommal és szenvedéssel van tele, és sokszor ebből merítenek az alkotófolyamat során. Vajon a boldogtalanság elengedhetetlen a kreatív alkotáshoz? Ennek valódiságáról és pszichológiai hátteréről Platthy István művészetterapeutát kérdeztem.

kKétségtelen, hogy a művészet részben a fájdalomból és az emberi szenvedésből táplálkozik. Erről a pszichiátria is sokat ír, itt Hans Prinzhorn munkájára hívnám fel a figyelmet. Az a gondolat, hogy az őrült és a zseni tulajdonképpen rokonok, szintén pszichiáterektől ered. Cesare Lombroso Lángész és őrültség című világhírű művében is ezt a gondolatot feszegeti. A művészet egy hatalmas ajándék. Mivel az ember biológiai, szociális, pszichés, spirituális és esztétikai lény, ezért nem tud emberként létezni, ha nem élheti meg valamilyen szinten a művészetet is. A művészetnek mindig is volt egyfajta gyógyító és embert nemesítő ereje, hiszen a fájdalom, a szenvedés – akár testi, akár lelki –, mindig ihlető forrás a művészetek számára. Ezeket a sokszor borzasztó, szörnyű dolgokat a művészet sokkal magasabb szellemi régiókba repíti.

Ettől függetlenül létezik olyan művészet, amely a harmóniáról és a szépségről szól.

Természetesen a művészet nem csak a szenvedésről szólhat. Elterjedt gondolat az a pszichiáterek körében, hogy azok a művészek, akik a saját lelki szenvedéseikből, betegségeikből táplálkoztak, miután kigyógyultak ezekből, sokkal gyengébb minőségű alkotásokat hoztak létre. Én azt gondolom, mindkettőre szükség van, hiszen fontos, hogy feldolgozzuk a szenvedést, és láthassuk a szépséget és harmóniát is. Nem válik annyira külön az ember életében ez a két dolog. A minket körülvevő csodák meglátásához, a boldogság és öröm ábrázolásához szükség van a szenvedésre is, ezt nem úszhatjuk meg. Sajnos ma a tömegkultúrában nem igazán szeretik a szenvedést, ez az úgynevezett kultúra-ipar kicsit meghamisítja a valóságot.

Igaz-e az, hogy a művész sokszor a boldogságot keresi az alkotásban?

Sokan átvették azt a gondolatot, amit a Katolikus Egyház is hirdet, hogy az ember életének a célja a boldogság megtalálása, így egész életünkben keressük a boldogságot. Ezt a gondolatot én is magaménak vallom, úgy vélem, mivel a művész is ember, így az ő életcélja is pontosan ez. A szenvedésből sokszor a művészet segítségével tud szabadulni. Salvador Dali mondta egyszer, hogy ha nem festhetne, akkor már biztosan megőrült volna. Tehát a művészet a szenvedések útján, de mégis a boldogság felé vezet. A szenvedés, a megpróbáltatások, a nehéz élethelyzetek, jól tudjuk, szétzilálják az embert. Ezzel szemben a művészet, a műalkotás mindig valamiféle rendet teremt, ami aztán visszahat az emberre. Így az emberi lelket is átrendezi, helyre rakja. Ez már szinte maga a boldogság, mivel a boldogság valójában egy belső harmonikus rendet jelent, egyfajta szenvedéllyel párosulva.