Radóczy Jusztina: DREAM: egy álom Afrikáért
A harc szó hallatán legtöbbünknek háború, fegyverek, romlás és pusztítás jut az eszébe. Azonban vannak, akiknek az élet védelméért kell nap mint nap megküzdeniük. Korunk pestisének is nevezik az AIDS betegséget, ami annak ellenére, hogy csak a 80-as években vált ismertté, mára 34 millió embert érint a világon. Hogy kik azok, akik harcba szállnak ezzel a betegséggel, kik azok, akik ezt a lehetetlennek tűnő feladatot magukra vállalták, arról Körtvélyessy Mónika háziorvost kérdeztem.
Márciusban érkeztél haza Afrikából, ahol már harmadik alkalommal jártál. Pécsett sokan tudják, hogy nem kirándulni jársz vissza rendszeresen, hanem komoly orvosi feladatot végzel, méghozzá a Sant’Egidio Közösség szolgálatában. Mikor és hogyan indult ez a program?
A Sant’Egidio Közösség több mint tíz évvel ezelőtt kezdte meg ezt a programját, amit rövidítve DREAM-nek nevezünk (Drug Resource Enhancement against AIDS and Malnutrition). Ez az angol mozaikszó, amely elsősorban az Afrika feltámadásáról szőtt álmunkat fejezi ki, egyben gyógyszerek és források elérhetővé tételét is jelenti az AIDS és az alultápláltság ellen. A közösség jelenleg 10 szub-szaharai afrikai országban kezel HIV-pozitív betegeket. Elsősorban várandós nőket, hogy egészséges gyermekek szülessenek, valamint a HIV-pozitív gyermekeket, de természetesen férfiakat, egész családokat is kezelünk.
Malawiban, Délkelet-Afrikában jártál, ami Tanzánia, Zambia és Mozambik között fekszik. Mesélj arról, milyenek voltak a hétköznapok.
Repülőgéppel és három átszállással juthatunk el Malawiba. A közösség többi tagjaival – akik leginkább Olaszországból érkeztek – Blantyre városban és környékén, valamint Balaka környékén dolgoztam. Ezeken a helyeken van a legtöbb központunk, ahová sokszor többórás gyaloglással érkeznek az emberek. Erről az országról tudni kell, hogy a világ harmadik legszegényebb országa, a lakosság 80 százaléka mélyszegénységben él. Ezeken a területeken terjed a leggyorsabban az AIDS. Döbbenetes, hogy olyan kunyhókban laknak, ahol nincs semmi, nincs víz, nincs áram és nincsenek még bútorok sem. Gyakorlatilag a földön alszanak az emberek. Legtöbben naponta mindössze egyszer étkeznek, reggel isznak egy üres teát, délben semmit sem esznek, este pedig készítenek nsimát, egy fehér kukoricalisztből készült puliszka jellegű ételt. Nincs se só, se cukor, sőt zöldség is ritkán. Húshoz nagyjából havonta egyszer jutnak. A vizet kilométerekről hozzák a fejükön, ki-ki amennyit elbír. A nőknél az átlag testsúly 35-45 kg között van. A férfiaknál is ugyanez a helyzet: a 170-180 cm magas férfiak mindössze 50 kg körül vannak.
Óriási probléma, hogy évente kb. 70.000 gyermek válik AIDS-árvává, becslések szerint összesen 20 millióan vannak. Talán nekik a legnehezebb, mivel nem áll mögöttük felnőtt, hogy segítsen nekik, eljöjjenek a kezelésre, hogy bevegyék a gyógyszereiket. Azt gondolom, ezeknek a gyerekeknek az élete nagyon törékeny, talán a mi imádságainkon is múlik. Megdöbbentő, mennyire emlékeznek ránk, kötődnek hozzánk afrikai barátaink, akikkel csak időnként találkozunk.
Mennyire békés ez a terület? Hiszen a közösség egyik érdeme az is, hogy békedekrétumokat írnak alá, pl. az afrikai háborús országokban.
Malawi békés ország. A Sant’Egidio Közösség, amely a II. vatikáni zsinat gyermeke, nagyon komolyan elkötelezett a béke, a béketeremtés mellett. 1992-ben Mozambikban például a 10 éves polgárháborút lezárva a közösség kötött békét a gerillák és a kormánycsapatok között. Azóta is több országban írtak alá a közreműködésünkkel békeszerződést, legutóbb néhány hónapja Mindanaoban (Fülöp-szigetek) és a Közép-Afrikai Köztársaságban. A mozambiki háború után azonban azzal szembesültünk, hogy egy újabb ellenség, az AIDS szedi áldozatait, így elkezdtük a DREAM programot ebben az országban, amely azóta sok helyütt elterjedt.