Hojdák Gergely: Az idő adománya

„Mi hát az idő? Ha senki sem kérdezi, tudom; ha kérdezik tőlem, s meg akarom magyarázni, nem tudom... Mert így van ez, Uram, Istenem, mérem, mérem, de mit mérek, nem tudom.” (Szent Ágoston)  

Manager-idő

A Számkivetett című film elején egy ismert nemzetközi csomagküldő szolgálat szakembere lelkesítő beszédet mond a cég moszkvai telephelyén. Tik-tak-tiktak- tik… Pontosan ennyi idő van csomagolásra, rakodásra, a szállításnál figyelembe kell venni az időjárási viszonyokat és a zónaidő-eltéréseket is. A mi cégünk a pontosságra épül, aki lemarad, azt nem veszi fel a hajó… Mindnyájan ismerjük ezt a mentalitást, a „manager-idő” központi szerepet játszik felgyorsult világunkban. Nemcsak egy összetett munkafolyamatot, de a napi időbeosztásunkat, sőt az egész életpályánkat meg kell tervezni – ez olyan evidencia, aminek ritkán kérdezünk mögé, mert ez is időbe kerülne, márpedig aki lemarad, azt nem veszi fel a hajó... Olyan ördögi kör ez, amelyből nagyon nehéz kiszabadulni, ha egyszer az embert „elkapta a gépszíj”, sajnos gyakran csak valami megrázó életesemény (baleset, szeretett családtag halála, súlyos egészségromlás stb.) árán lehetséges.

Az említett film szimbolikájában nyilvánvalóan központi szerepet játszik az óra, mely több változatban is megjelenik a vásznon: falióra, karóra, illetve egy régi típusú órás szelence, amely a hős feleségének arcképét őrzi – ennek társaságában búcsúzik el tőle a repülőtéren az alábbi emblematikus szavakkal: „I’ll be right back” (Majd jövök valamikor). A film csattanója, hogy a főhős egy repülőgép-baleset folytán egyedül találja magát egy – ahogy mondani szokás – Isten háta mögötti szigeten, ahol korábbi istenének, a bálványozott Időnek már alig van valami jelentősége a számára. Az idő ritmusának mérésére immár a napszakok váltakozása alapján a barlang falára vésett rovátkák is elegendőek, de még jobban érzékelteti azt a – rendszeres fogmosás híján – elszuvasodó foga okozta egyre erősödő fájdalom. Ez utóbbi példa is mutatja, hogy a film a természeti szükségállapotot sem akarja bálványozni. Az idő mérése, és ennek alapján a munkánk, pihenésünk, megvalósítandó életcéljaink megtervezése a legalapvetőbb emberi tulajdonságok közé tartozik. A mérték elvétése az, ami súlyos személyes és társadalmi neurózisok forrása lehet. Gondoljunk bele, hogy a maximális pontosság érdekében kialakított eszközeink, az atomórák az emberiség pusztulása után még akár évmilliárdokig mérhetnék az időt a legnagyobb pontossággal – csak ugye kinek?

A hosszú „számkivetésből” a civilizáció világába visszatérő hős már nem is tud mit kezdeni a ketyegő órák diktálta idővel, ahogy a puha ágyakkal és a harsogó reklámokkal sem. A film végén egyedül találjuk őt egy négyes keresztúton valahol az amerikai prérin, ahol percekig (órákig?) hezitál azon, hogy merre induljon. Majd elmosolyodik.