Hankovszky Tamás: Az egyetemes történelem rejtélye

A történetírás és a történelemtudomány, ha más-más módon is, egyaránt a múlttal foglalkozik, sőt, az egyes történetírók vagy történészek rendszerint a múlt egy-egy korszakával csupán. Létezik azonban a történelemre irányuló érdeklődésnek nagyratörőbb válfaja is. A történelem teológiája és filozófiája a történelem egészéről próbál fogalmat alkotni. Ez akkor is embert próbáló feladat volna, ha csak arra tenne kísérletet, hogy egységes rendbe állítsa mindazt, amit az egyes történetírók és történészek a különböző korokról állítanak. Aki azonban az egész történelemről gondolkodik, nem érheti be a múlt ismeretével, hanem legalább ennyire érdekli a jövő is. 

Ismerhetjük-e a történelmi jövőt?

Ha a történelem nem ért még véget, hanem beláthatatlanul sok van még hátra belőle, akkor a rá vonatkozó tudásunk mindaddig töredékes csupán, amíg csak a múltat ismerjük. Érthető tehát, ha a történelem mint olyan megismerésének vágya a jövő felé fordítja a filozófust. Ám ekkor azzal a problémával találja szembe magát, hogy a múlttal ellentétben a jövő nem ad adatokat a kezébe, amelyekre támaszkodhat. Nincsenek olyan tények, amelyekkel igazolhatná a még meg sem történt eseményekről tett állításait. Úgy tűnik tehát, hogy ha a történelem fogalmába a jövőt is beleértjük, akkor nem lehet megalapozott tudásunk róla. Mint ahogy még arról sem mondjuk, hogy ismerte a jövőt, aki eltalálta a lottószámokat.

A filozófus azonban nem törekszik olyan részletekbe menő ismeretre, mint a lottózó a jövőről, vagy mint a történész a múltról. A történelem átfogó képét szeretné csupán felvázolni, és meg sem próbálja az egyes eseményeket a maguk konkrétságában előre jelezni. Megelégszik azzal, hogy alapvető tendenciákat mutasson ki, amelyek a múltból indulnak, érintik a jelent, és nagy vonalakban meghatározzák a jövőt, és ennyiben az egyetemes történelem szervezőelvének tekinthetők. Ha létezik egyetemes történelem, akkor léteznie kell valaminek, ami kapcsolatot létesít a térben és időben elkülönült történések között, és egyetlen egésszé formálja őket. Ha pedig ezen túl a történelem még meg is ismerhető, akkor olyan jegyeket is fel kell tudnunk fedezni az eseményeken, amelyek bizonyos folytonosságot mutatnak az időben. Ezek a jellemzők természetesen meglehetősen absztraktak lehetnek csak. Hiszen még az eddig eltelt évezredek is annyira sokszínűek voltak, hogy nehéz bármiféle mintázatot belelátni az események menetébe. Ezért annak érdekében, hogy átfogó képet nyújthasson múltról és jövőről, a filozófia önként lemond a részletek ismeretéről, és mintegy madártávlatból pillant le az idő folyására. Olyan általános és absztrakt állításokat tesz róla, amelyeket egy-egy konkrét tény se megerősíteni, se cáfolni nem tud, és amelyek alapján még olyan előrejelzésre sem képes, mint a meteorológia.

Az emberi szabadságból fakadó kiszámíthatatlanság

Ez azonban mit sem változtat azon, hogy állításai a jövőre is vonatkoznak, méghozzá sokkal problematikusabb módon, mint amikor például azt mondjuk, hogy a Nap holnap fel fog kelni. Ilyenkor ugyanis a korábbi megfigyeléseink alapján felállított természeti törvényekre támaszkodunk, és arra a hipotézisre, hogy e törvények holnap még érvényben lesznek. Ha tudjuk, hogy a Nap eddig mindig felkelt, nagy biztonsággal állíthatjuk, hogy holnap is így tesz, mert a holnapi nap releváns tulajdonságaiban nem különbözik a maitól. Nem járhatunk el viszont ugyanígy akkor, amikor a történelemről gondolkodva teszünk állítást a jövőről. Nemcsak azért, mert azok a körülmények, amelyek a történelem egy későbbi eseményét többé-kevésbé meghatározzák, sokkal komplexebbek, és számunkra kevésbé átláthatók, mint azok, amelyeket a napfelkelte vagy akár a holnapi időjárás megjóslásához figyelembe kell vennünk. Hanem azért is, mert úgy hisszük, a történelem alakítói szabadok. A történelem a szó szoros értelmében nem olyan folyamatok összessége, amelyeket kizárólag természeti törvények vezérelnek. Viszont ha valóban léteznek olyan mintázatok, amelyekbe a történelmi valóság rendeződik, tendenciák, amelyek meghatározzák az események lefolyását, netán olyan cél, amely felé a világ szükségképpen halad, akkor vagy nem létezik emberi szabadság, vagy a szabad döntések hatása elhanyagolható a dolgok menetében, és anélkül, hogy magunk alakítanánk a jövőt, sorsunk pusztán beteljesedik rajtunk, életünk eseményei mintegy csak megtörténnek velünk. Függetlenül attól, hogy a filozófus a múlt megfigyelt jelenségeiből vonja le következtetéseit a jövőre nézve, vagy tisztán spekulatív úton állítja fel a törvényeket, amelyek egyaránt meghatározzák a múltat és a jelent, az emberi szabadságnak nem sok hely marad a rendszerében.