Fél Szabolcs SJ: Viva el Rey!

Mi köze a mai királyi valóságnak a fehér paripához, a hatalmas kastélyokhoz, és általában a királyságról alkotott felszínes elképzelésekhez? És milyen Spanyolországnak a királysághoz való viszonya? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.

aAz idei év június 19-e két szempontból is beíródott a spanyol történelem legemlékezetesebb eseményei közé. Egyrészt a korábbi világbajnok labdarúgó válogatott, „La Roja” megsemmisítő vereségének cudar tudatosulása és így egy egészen új korszak kezdete, másrészt ezen a napon lépett életbe I. János Károly király lemondása, és trónörökös-fia, VI. Fülöp és felesége, Doña Letizia királyi-királynői méltóságba való beiktatása. (Mert ugye, a koronázás nincs benne az udvari protokollban, ezzel hangsúlyozandó a királyság, mint szolgáló hivatás szerepét!)

A (spanyol) király beszéde

Amint a híressé vált film középppontjában áll a II. világháború kulcshelyzetében mondott brit lelkesítő szózat, úgy a június 19-i beszéd is sorsfordító pillanatban született. Az új királyi párnak ugyanis – és erről nyíltan beszélnek – nemcsak az országot erősen szorongató gazdasági krízissel és a politikai-nemzetiségi széthúzással (baszkok, katalánok) kell szembenéznie, hanem törekednie kell a királyság, mint intézmény erkölcsi megreformálására, vagy ahogy arrafelé mondják, revitalizációjára.

Miért is ez utóbbi? Bár az apa-király, János Károly már közel két éve fontolgatja lemondását, ez a folyamat felgyorsult az egyre terebélyesedő botránkozást kiváltó események miatt. Egyik ilyen például a király botswanai elefántvadászata. Míg a spanyol nép abban a hitben élt, hogy királya és kormányzója diplomáciai utazáson vesz részt, a király eltörte vadűzési szenvedelmei közepette a lábát, és sürgősen meg kellett operálni. Így aztán fény derült az igazságra. Ez a fajta pénzszórás és a nép félrevezetése megengedhetetlen vétek. Különösen is az egy komoly anyagi krízisben szenvedő ország esetében. Ha pedig ez nem lenne elég, tegyük rögtön hozzá, hogy gyakorlatilag köztudott tény, hogy a király nem csak elefántokra vadászott… A spanyol bulvár ezen a téren előszeretettel emleget egy bizonyos Corinna zu Sayn Wittgenstein nevű – a szó több értelmében is – vállalkozó asszonyt.

A személyes életvezetésen túl hatalmas megrökönyödés közepette egy büntetőjogi per is tépázza a királyi családot. Mégpedig a király veje, Iñaki Urdangarín pénzügyi botrányainak, jelesen feltételezett sikkasztásainak köszönhetően. Bár a tárgyalásról még nem született ítélet, továbbra is folyik a királyi család más tagjainak, így a király Cristina lányának, Iñaki feleségének bűnrészességi vizsgálata.

János Károly, a demokrácia bajnoka

Igazságtalanság lenne kizárólag a fent említett tények tükrében ítélkezni a most lemondott király személyét illetően. Szerepe ugyanis vitathatatlan és nélkülözhetetlen volt a demokrácia kialakítása és megszilárdítása szempontjából. Legközvetlenebb királyi „elődje” ugyanis az 1931-ben megbuktatott XIII. Alfonz, János Károly nagyapja volt. Ezután jött a Második Köztársaság vérzivataros időszaka (1931–39), aminek utolsó évei alatt (1936–39) a még ennél is kegyetlenebb spanyol polgárháború zajlott.

Majd jött a jobboldali egyházi-konzervatív diktatúra Franco személyében. A galíciai származású önkényuralmi vezér, caudillo, egyrészt a Spanyol Királyság élethossziglani régensének tartotta magát, másrészt utódjának az amúgy is trónesélyes János Károlyt jelölte meg. Franco nyilvánvalóan nem számolt vele, hogy az új király egészen modern királyi vízióval lép majd fel.

Jelesen, hogy lemond a Franco által örökölt teljhatalomról, és a demokrácia, pontosabban az alkotmányos köztársaság útjára vezeti országát. A felé az államforma felé, amit még az 1789-es francia forradalom ihletett, és aminek első spanyol megjelenése a cádizi Országgyűlés idejére, 1812-re tehető. Visszatérve János Károly közéleti szerepéhez, ahogyan azt feltételezni lehet, ez a fajta átmenet a diktatúrából a demokráciába nem ment magától. A király kezdettől fogva kiállt a végre újra a demokratikus törvényen belül jogi-politikai alapon működő államforma mellett – egy újabb állampuccs katasztrofális következményekkel járt volna a törékeny belpolitikai helyzetben. Így a francoi örökségként ráruházott jogi és adminisztratív gépezetet belülről kellett átalakítani. Itt a király két döntő mozzanatot tudhat magáénak. Egyrészt, hogy az idén köztiszteletben elhunyt, rajongásig szeretett és tisztelt Adolfo Suárezt nevezte meg új miniszterelnökként a mérsékelt francóisták közül.

Másik, talán még karizmatikusabb tette az 1981-es államcsíny- kísérlettel kapcsolatban történt. Azon év február 23-án felfegyverzett katonák a frankizmus szellemében maguknak követelvén a hatalmat, berontottak a Parlamentbe. Még aznap este a király beszédet intézett a televízióban, nagyon világosan kiállt a demokrácia mellett, és sikerült a közvéleményt a béke útján tartania. Az ő tekintélye nélkül ez valószínűleg nem valósult volna meg, és így Spanyolország felől újabb anarchia-veszély hárult el.

A Monarchia előzményei

Mit is érdemes tudni a Spanyol Királyság intézményéről? Talán legelőször is azt, hogy bár mindig is létezett, sohasem egyes számban. A mindig is talán azért enyhe túlzás, de az igaz, hogy a Római Birodalom összeomlásától fogva léteztek királyságok az Ibériai-félsziget területén. És itt kulcs a többes szám. Ugyanis körülbelül egy évezreden keresztül autonóm „kis-királyságokról” beszélhetünk: Galícia, Castilla, Aragón, Valencia, Andalucía, Cataluña… A muzulmán megszállás (711) következményeként a reconquista¸ a visszahódítás nyolc évszázada következett (8–15. sz.).

A mór–keresztény háború végeláthatatlan királyai és királyságai közepette kiemelkedik a spanyolságát a neve alapján le sem tagadható Don Pelayo (†737), Asztúria királya (Észak-Spanyolország), annak az egyetlen régiónak az uralkodója, amit a mórok soha nem hódítottak meg. Köszönhető mindez – az ottaniak hite szerint – a csíksomlyói Szűzanya védőoltalmát idéző Nuestra Señora de Covadonga anyai pártfogásának.

Eme időszak másik nem kevésbé meghatározó személyisége III. Szent Ferdinánd, aki a 13. század folyamán a keresztény visszahódításnak adott óriási löketet, elfoglalta egész Andalúziát (Granada kivételével). Valóban életszentség hírében élt és halt meg. Fia, X. Bölcs Alfonz pedig a világ kulturális tablóján foglal el igen méltó helyet. Hozzá fűződik a „Partidas” névre hallgató jogi kódex, a galíciai nyelven megírt korai nyelvemlék, a Las Cantigas de Santa María, és legfőképpen neki köszönhető a Toledóban felállított, a három monoteista vallás tudósait magába foglaló Fordító Iskola. Ennek az intézménynek köszönhető például Arisztotelész munkáinak latinra fordítása és így elterjesztése a nyugati világban – a virágzó középkor egyik legnagyobb hatású szellemtörténeti alkotása. A következő fontos periódus a királyság megszilárdulása a Katolikus Királyok (Reyes Católicos) időszaka alatt. Ugyanis Kasztíliai Izabella és Aragóniai Ferdinánd 1469- es házasságkötése nyomán 700 év után egyesül a spanyol királyság – bár mind a mai napig bizonyos szintű helyi önállósággal és főleg öntudattal kiegészülve. Ehhez járul később a még visszahódításra várt Granada illetve a Nyugati Indiák területei. A hirtelen kitáguló perspektíva igazán a Katolikus Uralkodók (Aragóniai Ferdinánd és Kasztíliai Izabella) unokájának idején, V. Károly uralkodásával jut tetőpontjára. Ekkor örökösödés útján a Koronához tartozott még Ausztria, Németalföld, a mai Németország bizonyos tartományai, és egyéb kisebb mediterrán városállamok.

Talán segít a történelmi tájékozódásban, ha elárulom, hogy ez az V. Károly Habsburg volt! A sors meglepő mozzanata, hogy húga, María de Hungría, vagyis „magyar” Mária, II. Lajos király felesége volt. Így aztán mikor derék királyunk odavész a Csele-patakban, Mária mint régens uralkodik egészen addig csonka-országunk felett, amíg 1528-ban öccse, Habsburg Ferdinánd kerül a trónra. Így került be szépen lassan az akkori Magyar Királyság a Habsburg-ház vérkeringésébe.

V. Károly fia az a II. Fülöp (1527–1598), akiről aztán délkelet- ázsiai szigeteket neveztek el. Ő a Napkirály, akinek birodalmában sosem nyugszik le a Nap. A következő évszázadok már a dekadencia időszakáé, míg a 18. században kihal a Habsburg-ház spanyol ága, és a Bourbonok szerzik meg a trónt.

A királyság a mai spanyol valóságban

Mint említettük már, a mai spanyol államforma igencsak átalakult a fentebb ismertetett teljhatalommal bíró abszolutisztikus monarchia ideáljához képest. Alapelv, hogy a király minden hatalma a néptől származik. A jelenlegi Alkotmány 65. pontja szerint a király „az Állam első számú szolgája… annak legmagasabb szintű képviselője, az egység szimbóluma, a Nemzet időtállósága, hála annak, hogy mint bíró és közvetítő jár el. Külhonban Spanyolország legfőbb nagykövete, a Fegyveres Erők Legfőbb Parancsnoka.”

Jogai leginkább adminisztratív jellegűek: a Parlament, illetve a Szenátus beiktatása, a miniszterelnök kormányzásra felkérése. „Nagyköveti” küldetését gyakorolja társadalmi, politikai, nemzeti, kulturális és sportesemények alkalmával. Különleges hatalma – bár ez is törvény által szabályozott –, hogy amnesztiát adhat bizonyos bűnesetek alkalmával.

Az új királyi pár

Mivel az új király nemrégen lépett a színre, még nehéz megmondani, milyen változás is várható. Trónfoglaló beszéde őszinte, nyílt. Megfontolt, emberbarát személyiség hírében áll. Az idén 46 éves király katonai kiképzése figyelemre méltó, 17 éves korától a seregben szolgál: szárazföldi, légi és tengerészeti kiképzésben is részesült, 2008-ban alezredesi rangot kapott. Feleségét, a civil, elvált hölgyet, Letizia Ortiz tudósító-riportert a tv-közvetítéseken keresztül ismerte meg. 10 éve házasok, két lány szemmel láthatóan boldog szülei.

Az egység szempontjából reménykeltő, hogy a lakosság 70 százaléka teljes bizalmat szavaz az új királyi párnak, akik már eddig is kivették részüket a család diplomáciai küldetéséből. Felipe például az utóbbi 18 év szinte összes latin-amerikai miniszterelnökének beiktatásán részt vett, így ápolva a történelmi szempontból azért még mindig kényes „testvérköztársaságokkal” kialakított kapcsolatokat.

Másik fontos terület, ahol tudatosan próbálnak jelen lenni, az a környezetvédelemben való előremenetel, partnerek keresése, konkrét módon is hozzájárulva így a hosszú távú munkahelyek teremtéséhez.

És végül, hogy mi történik, mikor a királykisasszony és a királyfi trónra lép? Boldogan élnek, míg meg nem halnak? Ezt még nem tudjuk! Egy pillantást azonban érdemes vetni rájuk, mert egy-egy egymásnak ajándékozott apró gesztus, figyelmesség, tekintet valahogyan szétfeszíti a protokoll merev kereteit, és megmutatja, ki is valójában a király és a királyné: emberek ők is, mint mi mindannyian.