Paksa Balázs: Tragikus dominanciaharc

Habár nevezhető evolúciós tanmesének vagy társadalmi példabeszédnek is, az épp húsz éve elhunyt Pierre Boulle regénye és a belőle készült filmsorozat,
A majmok bolygója valódi értelmében tulajdonképpen tükröt tart az emberiség elé. S ebbe őszintén belenézni szerfölött kellemetlen élmény.

aA tükörnek persze fel lehet róni, hogy torzít, ám mégis bennünk motoszkál a nyugtalanító érzés, hogy valójában mi vagyunk érzékcsalódás áldozatai, s a kegyetlen igazságot önámításunk takarja el előlünk. A katolikus neveltetést kapott, mérnöknek tanult és a második világháborúban harcolt Pierre Boulle 1963-ban megjelent regénye elsősorban az akkoriban divatos, főként baloldali gyökerű társadalom-mérnökösködés kíméletlen szatírájaként értelmezhető. Az intelligens majmok fejlett társadalmába vetődő, primitív állatnak nézett ember- űrhajós története egyként fordítja ki az evolúció-biológia és a szociológia újabb eredményeit, a rasszizmus minden válfaját és az ember civilizatórikus gőgjét, aki azt képzeli, hogy elég elszánással és kreativitással olyan világot teremt maga köré a Földön, amilyet csak akar.

Hollywood pedig az odaát gondtalannak tetsző hatvanas évek és az éledő hippi-mozgalom naivitásának ellenére szokatlanul komor adaptációt készített a regényből. Az 1968-ban bemutatott filmhez természetesen vérbeli A-kategóriás sztár, Charlton Heston dukált, az igényesség azonban a forgatókönyvíróknak és Franklin J. Schaffner rendezőnek köszönhetően megmaradt, akik a hangsúlyos társadalomkritikai és antirasszista olvasat megkoronázásaként – megváltoztatva a regény befejezését – olyan finálét illesztettek az alkotás végére, melyet azóta is a filmtörténet egyik legsokkolóbb csavarjaként emlegetnek. Ez a megdöbbentő fordulat aztán négy folytatásnak ágyazott meg, melyek hullámzó színvonallal gondolták tovább az első film által felvetetteket, s reflektáltak többek között a hidegháborús paranoiára, a társadalmi egalitarizmusra vagy a posztmodern valláskritikára. A szatirikus hangvétel fokozatos enyhülését pedig kalandfilmes és drámai elemek igyekeztek pótolni.

Egy szerencsétlenül sikerült 2001-es remake után tíz évvel érkező
A majmok bolygója: Lázadás halványan az eredeti pentalógia negyedik részének cselekményét követi, s elsősorban a motion capture-technikával támogatott, Andy Serkis megformálásában életre kelő majom, Cézár figurájára koncentrál. A nyári látványfilmek között meglepően intelligens, árnyalt jellemfejlődést kibontó film emberi karakterei vázlatosak, funkciójuk pusztán az, hogy részt vegyenek abban a bizalom-játékban, mely alapvetően meghatározza hősünknek az emberi fajhoz való viszonyulását. Ez a játszma súlyos tapasztalatokkal szolgál Cézár számára, s bár a befejezés nyitott, érezhető, hogy az emberekben való csalódás elkülönülésre készteti a mind jobban fejlődő majomcsoportot. E közösség sajátos társadalommá alakulását már a következő, idén nyáron bemutatott rész szemlélteti, melyben ráadásul kisvártatva fájdalmasan ismerős, klasszikus királydrámákat mintázó szituáció alakul ki. A majmok bolygója: Forradalom – amellett, hogy az előzmények mellett még az 1968-as klasszikus párdarabjának is tekinthető 2001: Űrodüsszeiát is megidézi – Matt Reeves rendező kezében további zsánerbravúrokat kínál: szavak nélküli természetfilmként indul, posztapokaliptikus látleletként, majd karakterdrámaként folytatódik, hogy végül egy elegánsan adagolt akció- szekvenciában érje el érzelmi csúcspontját.

Kisebb-nagyobb mértékben, de az immár majd’ ötven évet átívelő filmsorozat mindegyik részében ott bujkál a gyilkos irónia: az ember érdemtelen a Teremtő által ráruházott földi hatalomra, s uralmával való tragikus visszaélésének szükségszerű eredménye, hogy elveszti dominanciáját élőhelyén. Mindez A majmok bolygójafilmek tükör-jellegét, s egyúttal aktualitását erősíti, ám (szociál)darwinista helyett sokkal inkább ökológiai olvasat szerint: ha képtelenek vagyunk jól sáfárkodni bioszféránkkal, annak pusztulása minket is elragad.

Rupert Wyatt (rend.): A majmok bolygója: Lázadás (Rise of the Planet of the Apes). amerikai film, 105 perc, 2011. Matt Reeves (rend.): A majmok bolygója: Forradalom (Dawn of the Planet of the Apes). amerikai film, 130 perc, 2014.