Tőzsér Endre SP: Az ingyenesség túláradása
Az idei év adventje különleges módon kezdődik a katolikus egyházban. Egybeesik ugyanis a megszentelt élet évének kezdetével. Ferenc pápa kezdeményezésére egy teljes éven át (2015) az egyház a megszentelt élet valóságára figyel, hálát ad a megszentelt életért, és keresi-kutatja, mi Isten szándéka a megszentelt élettel a mai korban.
nNovember 30-án beléptünk az adventi időszakba, amely Jézus születésének ünneplésére készít elő bennünket. A karácsonyi éjféli mise evangéliumában „mennyei seregekről” hallunk majd, akik körülveszik a pásztoroknak örömet hirdető angyalt, és ezekkel a szavakkal dicsőítik Istent: „Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakarat embereinek!” (Lk 2,14) Felfigyelhetünk arra, hogy a mise elején énekelt „dicsőségben” más fogalmazást találunk: „és a földön békesség a jóakaratú embereknek”. A görög és a latin nyelvben is ezen a helyen egy birtokos szerkezetet találunk. A Szent István Társulat által kiadott, hivatalos katolikus fordítás nagyon pontosan adja vissza az eredetit, amikor a „jóakarat embereiről” beszél. A biblikus szakemberek között sokáig vita tárgyát képezte a kérdés, hogy a birtokos esetben álló jóakarat szó az emberek tulajdonságára utal-e vagy Istenére. Ez a nyelvi probléma akkor oldódott meg, amikor a qumrani szövegekben megtalálták e szókapcsolat arámi megfelelőjét. Ott pedig a jóakarat szónak birtokos személyragja is van: „az ő jóakarata embereinek”, vagyis békesség érkezik el azokhoz az emberekhez, akikre Isten jóakarattal tekint, akiket Isten szeret. Ez az isteni jóakarat pedig ingyenes, vagyis nem az emberek érdeme szerint hajol ehhez vagy ahhoz, hanem szuverén módon, az ember teljesítményét megelőzően.1
Karácsonykor tehát voltaképpen azt ünnepeljük, hogy a mennyei Atya az ő Fiának elküldésével kinyilvánította az ő minden embert átölelő ingyenes (gratis) szeretetét. Nem arról van szó, hogy Isten csak a jóakaratú (netán csak a keresztény) embereket szeretné, hanem arról, hogy ő kivétel nélkül minden embert meg akar ajándékozni az élet teljességével. Még mielőtt az ember megjavulna, megváltozna, megtérne, Isten már közeledik hozzá, Isten már kitárja karjait. Mi hozzá vagyunk szokva, hogy csak annak adjunk, aki megérdemli, azt becsüljük, aki letett valamit az asztalra, azt jutalmazzuk, aki teljesítményével rászolgált. Isten szeretete azonban nem ilyen. Nem támaszt követelményeket, nem fogalmaz meg előfeltételeket. Ő a kezdeményező, az ő szeretete ingyenes. A béke pedig, amelyet ajándékozni akar nekünk, nem pusztán valami belső béke, ideiglenes pszichés megnyugvás, hanem „messiási béke”, az ember egész életének egész-séget (üdvösséget), teljességet ajándékozó béke.