Varga Tímea: Dallam-találkozó

Guessous Majda Mária népi ének előadóművész magyar, török és marokkói népdalokat énekel gyönyörű hangon, magával ragadó stílusban. De nem csak éneklése, hanem őszinte, komoly, ugyanakkor szinte gyermekien jókedvű, kedves személyisége is nagy hatást gyakorol arra, aki elmegy koncertjére valamelyik hónap első hétfőjén a Vollnhofer ArtStudioba.

Pontosan hogyan határoznád meg, milyen zenét játszol, játszotok?

Autentikus népdalokat éneklek, két zenésztársam pedig kísér: férjem, Gergő különböző dobokon és dorombon játszik, Barvich Iván pedig kavalon, furulyán, tárogatón, tamburacsellón, csörgődobon. Énekesként az autentikus népzenét képviselem. Van, amit eredeti hangszereléssel adunk elő, de van, amit nem. Merünk játszani, merünk használni bármilyen népi hangszert, ami széppé teszi az adott zenét.

Magyar, török és marokkói népdalokat énekelsz...

Igen. Elsősorban magyart és törököt, de a következő időszakban egyre több marokkói népdalt is szeretnék énekelni. Azért fontos ez nekem nagyon, mert édesapám marokkói. Így az a világ is bennem él, és szerencsére a nyelv, a kiejtés sem jelent nagy megterhelést. Állítólag háromévesen hadartam a marokkóit. Most is voltunk kint, és hamar belejöttem.

E népzenék között lehet-e párhuzamot vonni?

Vannak magyar–török konkrét dallampárhuzamok a lemezemen, sok esetben viszont különböző dallamok találkoznak egymással, és ami miatt mégis egymás mellé kerültek, az a hangulati-gondolati párhuzam. Így azt remélem, az emberek megérzik, hogy nincs akkora különbség a népek és kultúrák közt. Azonos emberi értékek, alaptörvények uralkodnak itt is, ott is. Természetesen vannak különbségek, de úgy érzem, az a hivatásom, hogy a különbségeken túllépve a hasonlóságokra irányítsam az emberek szívét, figyelmét.

Van arról konkrét tapasztalatod, hogy tényleg alkalmas erre a zene?

Igen. A koncertek után rendszeresen érzem azt, hogy a zene közel hozza egymáshoz az embereket, a világon bárhol is születtek. A zene által az emberek tudnak egymáshoz kapcsolódni, megérteni, befogadni egymást, hiába látszólag nagyon különböző kultúrájúak vagy vallásúak.

Azt szoktuk mondani, hogy a kereszténység a szeretet vallása. Mondhatjuk, hogy az iszlám is a szeretet vallása?

Igen. Az iszlám egyfajta hozzáállás az élethez, mégpedig szelíd hozzáállás. Nagyon fontos a könyörület, és az, hogy a másikat tiszteld. Mert egy csomó minden lehet meg benne, ami belőled hiányzik. Mindenkitől lehet tanulni, bármilyen vallású vagy identitású is legyen. Mindegyikünkben ott van egy isteni szikra, ami közös. Ezt kell látnunk a másikban. És a szelídség nem csak az emberekkel szemben szükséges, hanem a természettel szemben is. Jó, ha meglátjuk benne a csodákat és azt, hogy minden Istenre mutat.

Mikor kerültél először kapcsolatba a zenével, és mióta zenélsz?

Amióta az eszemet tudom, énekelek, táncolok, kitalálok előadásokat. Úgy nőttem fel, hogy vannak csodák, az emberrel bármi megtörténhet. Ez a művészetek felé terelt. Foglalkoztatott ugyan az orvostudomány is, biológia fakultációra jártam a gimnáziumban, de közben folyamatosan felléptem, énektanárhoz jártam. Kilenc éves koromban kezdtem csellózni, tizenkét évesen pedig népi énekelni. Úgy kezdődött, hogy nagypapám, aki fogorvos, és nagyon szeret énekelni, hétévesen egy szolfézstanárnő páciensének mutatott be, és megkért, hogy énekeljek neki. Bach Parasztkantátáját énekeltem el neki, és ő azt mondta, úgy látja, hogy van tehetségem, jó lenne, ha járnék szolfézs előkészítőre.

A családban van művész rajtad kívül?

Anyukám tanár, nagyon kreatív, szeret játszani a dolgokkal. Az egész család nagyon sokat énekel, van egy másod-unokatestvérem, aki operaénekes; anyai ágon az egyik nagybátyám fotóművész, a másik pedig a hajdani Délibáb együttes egyik alapító tagja volt, ő citerázik és énekel. Ő is a népzene szerelmese. Illetve szintén anyai ágon dédpapám pedig festőművész volt.

A török népzenével hogyan kerültél kapcsolatba?

Sipos János török népzene-kutató tanárom volt a Zeneakadémián, és megsejtette, hogy engem vonz ez a zenei világ. Mondta, hogy van egy török zenei verseny, amin érdemes lenne részt vennem. 2009-ben mentem ki, és akkor azt éreztem, ide vissza kell jönnöm. Kerestem ennek a lehetőségét, és aztán sikerült is Erasmus ösztöndíjjal Isztambulban tanulnom egy fél évet. Jártam ott egy énektanárhoz, Mercan Erzincanhoz. Az ő férje Erdal Erzincan, híres sazművész, és az ő sazházába mehettem tanulni.

Terveid közt szerepel-e más kultúrák népzenéje?

Egyelőre az arabot szeretném egyre inkább behozni a repertoáromba, de minden nép zenéje izgat. Azt érzem, hogy a népdal szívből szívbe szól. Nemrég volt egy koncertem „Mennyi ember, mennyi világ” címmel, amin sokféle nép dalából válogattam. Énekeltem üzbég, perzsa, mongol, kelta, afroamerikai népdalokat. De egy nép zenéjének valódi megismeréséhez sok idő kell. A törököt is az alatt a fél év alatt alapszinten ismertem meg, nekem kell magamat tovább fejlesztenem. Egyelőre a magyar, török és marokkói az, amibe beleásom magam, a többi „csak” csemege.

Találkoztál-e olyan népzenével, ami legalábbis első pillanatban idegen volt számodra?

Tudok azonosulni bármely nép zenéjével, mert ha belemászom egy dalba, megtanulom, akkor részemmé válik. Ilyenkor felkeresem az adott kultúra egy hazai képviselőjét, aki elmondja, mit jelent az adott dal, és segít a kiejtésben is. Hála Istennek ez nem okoz nagy gondot: vonzanak a nyelvek.

Mennyiben érzed magad magyarnak, és mennyiben marokkóinak?

Mind a kettőnek egyformán érzem magam. Mint egy anyuka, aki mindkét gyerekét ugyanannyira szereti, nem tud választani. Egyik a másikat nem zárja ki. De keresem én is sokszor magam ebben. Ide, ebbe a környezetbe nőttem bele, magyar népzenével kezdtem el foglalkozni, és csak az egyetemen tudatosult bennem, hogy biztos vannak marokkói népdalok is. Úgy érzem, azzal, hogy ez a két különböző kultúra találkozik bennem, talán tudok adni másoknak is.

Ezek szerint gyerekkorodban nem találkoztál a Csiga-biga gyere ki mondóka marokkói párjával?

De találkoztam vele, sokat énekeltek otthon anyukámék egy marokkói gyerekdalt, ami nagyon megmaradt bennem. Ez rajta van a Szivárványhíd című lemezemen is. Mama, Mama, Mamaci, azaz Anya, anya, anyukám – így kezdődik – …nagyon aranyos kis gyerekdal, nagyon szeretem!

Játszottatok anyaotthonokban is. Milyen volt a fogadtatás?

A Zeneakadémiától kaptam a megbízást, aminek nagyon örültem. Ez egy négyállomásos turné volt, anyaotthonokban koncerteztünk gyerekeknek és nehéz sorsú anyáknak. Nagy élmény volt mind. Ők nem szoktak ahhoz, hogy koncertet hallgassanak. Tetszett nekik, táncoltak rá, beszélgettek. Nagyon életszerű, különleges élmény volt! Hála Istennek nagyon jól sikerült mind a négy koncert. Úgy érzem, hogy ennek is ugyanolyan fontos szerepe van, mint a színházi körülmények között tartott koncerteknek.

Gyerekprogramjaid is vannak...

Igen, művészetterápiás foglalkozásokat tartok hátrányos helyzetű gyerekeknek a MUS-E program keretén belül. A MUS-E (Musique-Europe) multikulturális mintaprogram koncepciója a neves hegedűművész és humanista gondolkodó, Lord Yehudi Menuhin nevéhez fűződik. A foglalkozások órarendbe beágyazva vannak jelen a gyerekek hétköznapjaiban. A program művészei – zenészek, képzőművészek, színészek, táncosok – együtt alkotnak a gyerekekkel az órákon. A cél: együttműködésre, elfogadásra, együttélésre, helyes és szabad önkifejezésre való nevelés. Nem csak énekelni szeretek, hanem festeni, verset írni, táncolni... Ezért érzem otthon magam ebben a programban, mert mese, színjátszás, hangok, népdalok, színek egyszerre találkoznak egymással a foglalkozásokon. Csodák birodalma. A MUS-E programban mi mint művészek dolgozunk elsősorban. Az eszköztárunk is abból a művészeti ágból való, amit képviselünk. A gyerekek általunk betekintést nyernek a művészetek világába. Szabad gondolkodásra, szabad alkotásra segítjük, késztetjük őket.

Vezetékneved, a Guessous Jézust jelent. Mit jelent ez számodra?

Biztos nem véletlen, hogy a nevem része. Minden próféta, küldött hívta valamire az embereket. Azt érzem, nekem is ez a dolgom, hogy hívjak az éneklésemmel, hogy örömöt adjak másoknak. Úgy érzem, nekem ez a küldetésem.