Nemeshegyi Péter SJ: A próféták „pecsétje”
Ábrahám az iszlámban
A Korán Ábrahámot „Isten barátjának” nevezi. Őt tekintik a végső és tökéletes prófétának: ő a próféták „pecsétje”. Ábrahám fontos szerepet játszik tehát az iszlámban, mint ahogy az izraelita vallásban és a kereszténységben is.
vVallástörténészek két fő csoportra szokták osztani a világ vallásait, melyek egyikét prófétai vallásnak, másikát pedig misztikus vallásnak nevezik. A prófétai vallást az jellemzi, hogy a Végső Szent Valóságot, Istent a világot végtelenül felülmúló, transzcendens valóságnak hiszi; a misztikus vallást pedig az, hogy a Végső Valóságot a világmindenségben benne rejlő, immanens szent valóságnak tekinti. Ezért a prófétai vallásokban lényeges szerepet játszanak a transzcendens Isten személyes kinyilatkoztatásai, melyeket az általa választott és megszólított próféták közvetítenek; a misztikus vallásokban pedig a Végső Valóságot önmagukban, lényük legmélyén megtapasztaló misztikusok jelenléte fontos. Azok a vallástörténészek, akik ezt a felosztást követik, a prófétai vallások közé sorolják az izraelita vallást, a kereszténységet és az iszlámot; a misztikus vallások közé pedig az indiai vallások többségét, a buddhizmust és a taoizmust.
A vallásoknak tartalmuk szerint történő e felosztását nem tartom szerencsésnek, mert például a kereszténység határozottan vallja ugyan a teremtő és üdvözítő Isten abszolút transzcendenciáját, de ugyanakkor határozottan állítja, hogy az Atyával egylényegű Fiúisten megtestesülése, valamint az Atyával szintén egylényegű Szentlélekisten bennünk lakása által az emberek, Isten szabad kegyelméből, „részesednek az isteni természetben” (2Pét 1,4). Tehát a kereszténység szerint a transzcendens Isten jóságosan immanenssé teszi magát. Ezért van fontos szerepe a keresztényeknél az Isten bennünk lakását megtapasztaló misztikusoknak is.
Az ábrahámi vallások közös sajátosságai
Az ábrahámi vallások valamelyikét vallja az emberiségnek több mint 50 százaléka. Legfontosabb közös vonásuk a monoteizmus, vagyis az egy, élő, örök, mindenható Istenbe vetett hit. Ez az Isten mindenható szavával teremtette meg a semmiből a világot és benne az emberiséget. Ő örökké létezik és uralkodik a világon, bölcsen vezeti a világot. Ő az erkölcsi rend forrása, igazságos és irgalmas. Igazságosan és irgalmasan jutalmaz és büntet, ítél és megbocsát. Ő választja ki szabadon prófétáit, akik parancsait és ígéreteit közvetítik az embereknek. Sugallatával gondoskodik arról, hogy létezzék egy Szentírás, mely megbízhatóan a világ végéig megőrzi az Isten legfontosabb kinyilatkoztatásait. A világ a teremtés pillanatától kezdve halad az időben a végkifejlet felé: e világnak valamikor vége lesz, és a világ végét követi az Isten ítélete, és Isten létbe hívja az „új eget és új földet”, „ahol igazságosság lakozik” (2Pét 3,13).
A fenti leírásból világos, hogy e közös vonásokat három vallásban találjuk meg: az izraelita vallásban, a kereszténységben és az iszlámban. Az is összekapcsolja e három vallást, hogy mind a háromban fontos szerepet játszik Ábrahám.
Ábrahám az izraelita vallásban
Az izraelita Biblia szerint a mezopotámiai Úr városban lakó Ábrahámot szólította meg az élő és személyes Isten e szavakkal: „Menj ki földedről, a rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet mutatok majd neked. Nagy nemzetté teszlek, és áldott leszel. Benned nyer áldást a föld minden nemzetsége.” (Ter 12,1.3) Isten szövetséget köt Ábrahámmal (Ter 15,18; Ter 17), és fiúörököst ígér; Ábrahám pedig „hitt az Úrnak, s ez igazságul tudatott be neki” (Ter 15,5). Ábrahámnak, öreg kora ellenére, meg is születik két fia: az egyiket szolgálója, Hágár szülte és Izmaelnek hívták, a másikat felesége, Sára szülte és Izsák lett a neve (Ter 16; 21). A két fiú közül a Hágártól született Izmaelt, Sára unszolására, Ábrahám elbocsátja (Ter 21,9–14), de Isten megígéri, hogy őt is „nagy nemzetté” teszi (Ter 21,18; 17,20). Az Ábrahámmal kötött szövetség azonban Sára fián, Izsákon át folytatódik (Ter 17,20). Az ő leszármazottai az izraeliták. Más történeteket is elmond a Biblia Ábrahámról. A legmegdöbbentőbb arról szól, hogy Isten megparancsolja Ábrahámnak, hogy fiát, Izsákot, egészen elégő áldozatul áldozza fel. Ábrahám erre is hajlandó, de az utolsó pillanatban Isten megakadályozza az áldozat végrehajtását, és Izsák helyett Ábrahám egy kost áldoz fel egészen elégő áldozatul. Isten, Ábrahám készségét látva, így szól hozzá: „Mivel ezt megtetted, s a kedvemért egyszülött fiadnak sem kegyelmeztél, megáldalak, és megsokasítom ivadékodat, mint az ég csillagait és mint a tengerpart fövényét, és a te utódodban nyer áldást a föld minden népe. (Ter 22,16–18)
Ábrahám a kereszténységben
A kereszténységben Ábrahám mint a „hit általi megigazulás” (Róm 4,1–5) őspéldája bír nagy jelentőséggel. Pál apostol szerint nemcsak Ábrahámnak a hitét számította be neki igazságul az Isten, hanem a mi hitünket is beszámítja nekünk igazságul, akik „hiszünk abban, aki feltámasztotta a halottak közül Jézus Krisztust, aki bűneinkért átadatott, és megigazulásunkért feltámasztatott” (Róm 4,20–25). Az Ábrahámmal kötött szövetség örökösei tehát nem azok, akik testileg származnak tőle, hanem azok, akik „követik Ábrahám atyánk hitének nyomdokait” (Róm 4,12).
Jézus mondja: „Mondom nektek: sokan érkeznek majd keletről és nyugatról, s letelepszenek Ábrahámmal és Izsákkal s Jákobbal a mennyek országában.” (Mt 8,11)
Ábrahám a Koránban
Az iszlám szent könyvében, a Koránban gyakran szerepel Ábrahám. Említés esik róla a Korán 118 szúrája közül 25 szúrában. A Koránban felidézett jelenetek jó része a zsidó Bibliában is olvasható. A Korán szerint Ábrahám: próféta, az egy Isten küldötte. Különösen kiemeli a Korán, hogy ő volt korában az elfelejtett egyistenhit, a monoteizmus újrahirdetője a bálványimádó pogányokkal szemben. Különösen nyomatékosan fogalmaz a rövid 112. szúra szövege: „Allah, a könyörületes és az irgalmas nevében. Mondd: » Ó, Allah, az egyedülvaló, Allah, az örökkévaló! Nem nemzett és nem nemzetett. És senki nem fogható hozzá.«” A monoteizmus ilyen megfogalmazása miatt tagadja az iszlám a Szentháromságot és az Isten egyszülött Fiának megtestesülését.
A bibliai történethez viszonyítva részben hasonlít, részben pedig különbözik Ábrahám áldozatának leírása. A Korán szerint nem Izsák, hanem Izmael feláldozását parancsolja az Isten, de, úgy mint a Bibliában, Isten megakadályozza a tett végrehajtását. Izsák leszármazottai a zsidók, Izmael leszármazottai viszont az arabok, és így maga Mohamed is. Izmael apjával együtt állítja fel Mekkában a Kaaba szentélyt, amely az iszlám legszentebb mecsetje. Feléje fordulva végzik a muszlimok naponta ötször imáikat.
A Korán Ábrahámot „Isten barátjának” nevezi. Őt tekintik végső és tökéletes prófétának: ő a próféták „pecsétje”. A Korán Ábrahámot, Mózest, Jézust és a többi bibliai prófétát is elismeri, de azt állítja, hogy írásaikat az emberek az idők folyamán megmásították.
Mohamed, úgy látszik, az újszövetségi könyveket nem ismerte jól, hanem apokrif evangéliumokra támaszkodott. Innen származhat az iszlámkövetőknek az az állítása, hogy Jézus nem halt meg a kereszten, hanem az Isten, halál nélkül, egyenesen fölvitte őt a mennyországba. Onnan fog eljönni, mint az utolsó ítélet bírája. A Korán kiszínezve mondja el a gonoszokat sújtó pokol kínjait, valamint a hívőknek és engedelmeskedőknek megadott mennyország örök boldogságát. A mennyország legmagasabb, hetedik szintjén élvezik az üdvözültek a legnagyobb boldogságot.
Az Iszlám öt pillére
A muszlimok vallásos életét „az Iszlám 5 pillérének” megtartása irányítja: 1. Megvallani az egy Istenbe vetett hitet, és elismerni, hogy Mohamed az ő prófétája; 2. naponta ötször a Kaaba szentély felé fordulva imádkozni; 3. meghatározott mérték szerint a szegényeknek alamizsnálkodni; 4. megtartani az egy hónapig tartó Ramadán böjtöt; 5. életünkben legalább egyszer elzarándokolni Mekkába.
A Koránban nem megfogalmazott egyéb előírásokat és parancsokat is követnek az iszlámhívők, például a férfigyermekek körülmetélését, a disznóhús evésének és az alkoholos italok fogyasztásának tilalmát stb. A muszlimoknak elvben az összes muszlimot egy közös törzs tagjainak kellene tekinteniük, a történelem folyamán azonban sok viszály és háborúskodás keletkezett a különböző iszlám irányzatok követői között. A másvallásúakkal szemben az iszlám ismertetése és terjesztése kötelességnek számít, azonban az úgynevezett „könyv népeit”, vagyis az izraelitákat és a keresztényeket, akik szentírással rendelkeznek, nem szabad erőszakkal téríteni.
Az ábrahámi vallások találkozása
Nemrég mondta nekem iszlám hitű emberek lakta országban végzett hivatalos utazásáról visszatérő kedves keresztény ismerősöm, hogy az ottani Allah-hívőkhöz lelkileg közelebb érezte magát, mint azokhoz az európai kollégáihoz, akik elvesztették keresztény hitüket. Bárcsak felismernék az ábrahámi vallások követői közös értékeiket, és fordulnának szeretettel egymáshoz. Ne arra helyezzük a hangsúlyt, amiben különbözünk, hanem arra, amiben megegyezünk. Ha a szeretet vezet, képesek leszünk arra, hogy minden probléma megoldása felé elinduljunk.