Szilvay Gergely: Nincs nyugvópont

„Az iszlámmal való ismerkedés gazdagíthatja önismeretünket. Tanulhatunk tőlük, és tanulnunk is kell, hiszen felebarátaink megismerése, a velük folytatott párbeszéd önbecsülésre, s ugyanakkor a másik tiszteletére nevel” – vélekedik 
Németh Pál református lelkész, iszlámkutató.

Mennyi muzulmán él Európában?

Becslésekre vagyunk utalva. Vannak ugyan pontos népszámlálási adatok, a gyors demográfiai növekedés és az „arab tavaszt” követő bevándorlási hullám miatt azonban sok az illegális menekült, akik „feketén” élnek Európában. Gyors áttekintésben a következőket mondhatjuk: Franciaországban él a legtöbb muzulmán, számuk elérheti a 8 milliót, a Hollandiában, Belgiumban, Dániában, Svédországban, Svájcban, Ausztriában élők száma külön-külön eléri a félmilliót, összesen a 3 milliót, Németországban 4 millió, Nagy-Britanniában 2 millióra tehető a számuk. Egész Európa területén (ideértve az unión kívüli területeket is) hozzávetőlegesen 20 millió muzulmán élhet. Magyarországon a legtúlzóbb becslések szerint sem éri el számuk a 30 ezret, és az összlakosság arányához mérten pedig nálunk él a legkevesebb muzulmán.

Hajlandóak beilleszkedni a muzulmánok az európai kultúrába? Ha igen, be tudnak?

Ez nem hajlandóság kérdése. Az iszlám ugyanis olyan vallás, amely nemcsak az egyéni és a családi életet szabályozza, hanem az egész társadalom életét. Ezért a muzulmán nem élhet remeteként. Az iszlám társadalmi beágyazottság kérdése is. Muzulmán individuum csak muzulmán társadalomban lehet az ember. Ezért van az, hogy az asszimiláció mindig az iszlám feladásával jár. A muzulmán közösség szükségszerűen gettósodik a nem-iszlám társadalomban. Az iszlám ezért nem hasonul semmihez, hanem az egészet magához hasonítja. Csak egy út lehetséges. És ez nem az, hogy az iszlám európai arcot ölt, hanem az, hogy Európa iszlamizálódik.

Van rá esély, hogy a második-harmadik muszlim generáció beolvad az európai többségbe?

Igen, van. Abban az esetben, ha feladja muzulmán identitását.

Ön szerint valósak a félelmek, hogy a jelenlegi demográfiai tendenciák alapján idővel a muzulmánok lesznek a meghatározóak Európában?

Igen. Elképzelhető, hogy a biológiai megsokszorozódás eredményeként többségben lesznek a muzulmánok Európában. Addig is egyre komolyabb kérdés lesz a muzulmán tömegek megnyerése a demokratikus választásokon.

Tényleg úgy fogják fel a muzulmánok is, hogy most nem karddal, hanem új módon elfoglalják Európát?

A klasszikus iszlám hódítások korában az iszlám „fegyvernek élivel” terjedt. Így hódolt meg az Arab-félsziget, majd Palesztina, Szíria, Mezopotámia, Perzsia, Észak- Afrika, aztán Spanyolország, Bizánc és a Balkán egy része az iszlám előtt. Ázsia közepe, Kína és India egy része, majd Indonézia a kereskedelmi tevékenység gyümölcseként vált muzulmánná. A 20. század második felében vendégmunkásként érkeztek muzulmán tömegek Európába, napjainkban menekültként jönnek. Igen, ez felfogható hódításnak is. Csak ne feltételezzünk mögötte szervezettséget, vagy tudatosságot.

Milyen nehézségek vannak az együttélésben az európai őslakosok és a muzulmán bevándorlók közt?

Ezek a nehézségek időről időre változnak. Az egyik megnyugtató rendezése után jelentkezik a másik. Nincs nyugvópont. Végleges megoldás az asszimiláció lenne. Az asszimiláció elutasítása viszont mindig új problémákat és nehézségeket hoz a felszínre.

Svájcban leszavazták a minaretépítés lehetőségét. Európa ön szerint mondhatná azt, hogy akkor engedi mecsetek építését, ha a muzulmán világban is engedik a templomok építését és a szabad keresztény vallásgyakorlatot?

Nincs ezen a téren kölcsönösség. Az iszlámnak megvannak a saját törvényei, ami felett nem lehet vitát nyitni, vagy alkudozni.

Úgy sem, hogy azt mondjuk: ha nincs templom, nincs mecset sem?

Ez európai módon feltett kérdés. Egyébként nem igaz az, hogy nincs templom, meg nincs szabad vallásgyakorlat iszlám területen. Egyiptomban, Szíriában, Libanonban vannak templomok, és szabadon gyakorolják az emberek a vallásukat. Komoly korlátozás csak az Arab-félszigeten van. Ezt is inkább úgy értelmezik, hogy az Arab-félszigetet tisztán kell tartani az iszlám számára.

A toleráns európai politikát a muzulmánok gyengeségként értelmezik?

Nem gyengeségként, hanem a számukra felkínált lehetőségnek fogják fel. És ők élnek a kínálkozó lehetőségekkel. Azonban emiatt nem érzik magukat saját területeiken hasonló magatartásra kötelezve.

Az iszlám nem hajlandó kilépni a saját értelmezési keretéből, nehezen képzeli bele magát más helyébe. Ez nem gátolja a párbeszédet?

Az iszlám missziói karakterű vallás. Hitvallása mindig monológ jellegű, ezért nem természete a dialógus. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lehetne a muzulmánokkal őszintén dialógust folytatni, csak nem könnyű.

Számos keresztény lelkiségi mozgalom (Szent Egyed, Fokoláre) a befogadás és párbeszéd híve, mások inkább Samuel P. Huntington elméletét vallják magukénak a civilizációk szembenállásáról és arról, hogy az iszlámmal nem igazán lehet kibékülni. Henri Boulad Egyiptomban élő jezsuita is szkeptikus valamiképp, a szerinte jövőbemutató iszlám irányzatok ma még marginálisak. Ön hogy látja a kérdéskört?

Az nem igaz, hogy az iszlámmal nem lehet békében élni. Huntington elmélete azért kapott akkora publicitást Amerikában, mert Amerika nem akar az iszlámmal békében élni, és a könyv megjelenése és fogadtatása része volt az amerikai, illetve a nyugati értelmiség felkészítésének a közel-keleti háborúkra. Ami az európai muzulmán teoretikusokat illeti, mint például Haszan al-Banna unokája, Táriq Ramadán, ők inkább nem-iszlám körökben népszerűek, nem pedig a muzulmánok között.

Miközben a kereszténység és az iszlám gyakorlatilag szemben áll egymással, aközben a szekuláris tendenciákkal szemben egymásra van utalva: közösen utasítják el a melegházasságot vagy épp az abortuszt. Együtt lehet működni valamiképp a muzulmánokkal ilyen kérdésekben, miközben más kérdésekben szemben állnak a keresztényekkel?

Mindig így volt ez a vallások között. Az „orthodoxia” kérdése élesre fente a fegyvereket, míg az „orthopraxis” együttműködésre sarkallt. Természetesen a „melegházasság” és a művi abortusz kérdésében az iszlám elutasító. De valójában ezek nem az iszlám társadalmak problémái, hanem Európáé.

Roger Scruton angol konzervatív gondolkodó írja, hogy míg a kereszténység szétválasztotta az egyházi és a világi jogot, addig az iszlám nem tette meg ezt a lépést. Svédországban és Angliában a muzulmánok felvetették, hogy ők hadd törvénykezzenek a saría szerint. Londonban egyes muzulmánok némelyik mecsetnél leállítják az angolokat, és közlik, hogy ez muzulmán terület. Az állam és társadalom ilyen gyökeresen eltérő felfogása miként tud együtt élni? Megengedhető, hogy a saját törvényeiket használják?

Ez igen bonyolult kérdés. Hisz nem minden iszlám országban érvényesül száz százalékig a saría. Európa a kisebbségekre a pozitív diszkrimináció elvét alkalmazza. Ebből adódnak aztán az aránytalanságok.

A közép-európai országok nem érzékelik ezt a problematikát. Kik a magyarországi muzulmánok?

Említettem, hogy hazánkban a muzulmánok száma nem éri el a harmincezret. Ennek több mint kilencven százaléka bevándorló. A maradék két-háromezer magyar eredetű, de közöttük vannak azok a feleségek, akik házasságkötésük révén lettek muzulmánná.

Milyen problémákkal küzdenek a hazai muzulmánok?

A megosztottság, és az egységes fellépés hiánya. Sokszor egymással bajlódnak, rivalizálnak ahelyett, hogy összefognának.

A hazai áttért muzulmánok is úgy állnak az európai civilizációhoz, mint a nyugati bevándorlók a vallásuk miatt, vagy a kulturális azonosság miatt nekik nincsenek ilyen problémáik?

Az áttérés inkább a közvetlen családi környezetben vált ki ellenkezést vagy értetlenséget, a társadalom szélesebb körében ez általában nem jelent problémát.

Mi vonzhat egy nem muzulmánt vagy épp keresztényt az iszlámban?

Egy ilyen hatalmas kultúrát létrehozó vallás, mint az iszlám, igen változatos módon lehet vonzóvá az idegenek számára. A muzulmánok közti szolidaritás sok embert vonz az iszlám felé. Az iszlám „emberre szabott vallás”, dicsekednek a muzulmánok, és ebben van némi igazság. Embere válogatja, hogy kire milyen hatással van az iszlám.

Tudunk a kereszténységre áttérő muzulmánokról?

Természetesen vannak áttérések. Nem nagy számban. Azonban tudnunk kell, hogy az aposztáziát (hitehagyást) elvben halállal bünteti az iszlám. A gyakorlat mindenképpen az, hogy az áttérővel szemben egykori hittestvérei teljesen felmondják a szolidaritást, és ez bizonyos esetekben majdnem felér a halálbüntetéssel. Az iszlám ugyanis – a zsidósághoz hasonlóan – törvényvallás, és Krisztus – Pál apostol szavaival mondva – nemcsak a „törvény átkától” szabadított meg minket, hanem meg tud szabadítani a „saría átkától” is. És mindig voltak olyanok, akik megszabadultak.

Tanulhatunk-e az iszlámtól valamit?

Ha ez valaminek a kritikátlan átvételét jelenti, akkor azt mondanám, hogy ne tanuljunk az iszlámtól semmit. Ha azonban úgy értjük ezt a kérdést, hogy az iszlámmal való ismerkedés gazdagítja-e önismeretünket, akkor azt kell mondanunk, hogy igenis tanulhatunk tőlük, és tanulnunk is kell, hiszen felebarátaink megismerése, a velük folytatott párbeszéd önbecsülésre, s ugyanakkor a másik tiszteletére nevel.

Az utóbbi időben már többen is megkérdőjelezték a multikulturális társadalom eszméjét. Ön szerint mi a jövő? Lehet úgy kezelni a kérdést, hogy a muzulmánok alapvető jogait nem sértjük, de nem engedjük, hogy úgymond a fejünkre nőjenek?

Sok rejtett szándékot, sokszor álnokságot lehet elfedni ilyen szépen hangzó, de valójában üres minősítésekkel, mint „multikulturális”. Európa vonakodik vállalni keresztyén identitását, ennek megfelelően elvárja a muzulmánoktól, hogy ők se vegyék komolyan saját identitásukat: az iszlámot. Az ilyen szándékok könnyen lelepleződnek. A muzulmánok ragaszkodása saját kulturális gyökereikhez és vallási értékeikhez ráébreszthetne minket is saját kultúránk fontosságára, melynek fundamentuma: közösen vállalt keresztyén hitünk.