Mihályi Anikó: Magyarként Indonéziában

Veress Gábor 2011 júniusa óta él Indonézia fővárosában, Jakartában. Tanácsadóként dolgozik az ottani második legnagyobb mobilszolgáltatónál, kampányokat tervez a cég 50 milliós ügyféltáborának. A muszlim szokásokról, tapasztalatairól kérdeztük.

Mi volt az első benyomásod a kinti világról? Az eltelt két évben megváltozott, vagy inkább mélyült az élményed? Hogyan látod ma Indonéziát?

Az első benyomásom a szagokhoz kötődik. Amikor megérkeztem, megütötte az orromat a csatornák rothadó szemetének és a helyi növényeknek, gyümölcsöknek az illata. Korábban egyáltalán nem ettem csípős ételeket, de itt az ember nem tudja elkerülni ezeket. Egyik kedvencem a Tongseng leves lett, ami igen csípős, de ízletes étel curryvel és marha- vagy bárányhússal. A gyümölcsök közül a mangót szeretem legjobban, de azért csak mértékkel eszem, talán mert otthon sem voltam az a nagy gyümölcsfogyasztó. Kezdettől fogva megragadott az emberek kedvessége és gyermeki lelke. Ma már azt is látom, sokan próbálnak meg anyagi előnyre szert tenni az európai emberek helyismeretének hiánya révén.

Mi okozott nehézséget a beilleszkedésben? Mi az, amit esetleg máig nem tudtál megszokni? Könnyen befogadtak Téged?

Amit a legnehezebb megszokni, hogy itt minden sokkal lassabban megy. Közlekedni nagyon nehezen és lassan lehet az állandó dugók miatt. Ez türelemre és elfogadásra tanít. Meg az is, hogy itt egyáltalán nem jellemző a határidők görcsös betartása. Igencsak lazán veszik ezeket a dolgokat, aminek viszont az a jó oldala, hogy itt a stressz is jóval kisebb. Viszont mostanra kezdek belefáradni abba, hogy szinte semmi nem készül el időben, nem lehet haladni. Lehetetlen a körülményeket megváltoztatni, nekünk kell alkalmazkodni a lehetőségekhez, és abból kihozni a maximumot. Viszonylag könnyen beilleszkedtem, de azt érzem, hogy itt egy szintig nagyon hamar befogadják az embert, viszont mélyebb kapcsolatokat nehéz kialakítani. Ez talán a vallási különbözőségből is fakad, bár van több keresztény munkatársam is.

A munkahelyeden muszlimokkal együtt dolgozol. Jelent ez különbséget akár a munkavégzésben, akár a kommunikációban? Egyáltalán: fontos-e a munkatársak vallási elköteleződése?

Nagyon érdekes a muszlim kérdés számomra. Máig nem sikerült megfejtenem az okát, miért a muszlim terjedt el ilyen mértékben Indonéziában (kb. 90-95 százalékban). Azt is látni kell, hogy erősen áthatják a helyi animista vallási gyökerek is az itteni muszlim vallást. Egyik hétvégén például Yogyakartában megnéztük a Szultán palotáját, ahol egy bácsika árulta a marhabőrből készített wayangot (árnyjátékhoz használt bábot). Nagyon kedvesen és türelmesen elmesélte, mi mit jelent a figurán. Beszélt a jávai animizmus három fő erejéről, a természetről, a szívről és a fejről, valamint a természetben található négy alapelemről: a vízről, a tűzről, a levegőről és a földről, a szellemekről, rontásokról… Azt tapasztalom, hogy az emberek gyermeki lelkülete és nyitottsága miatt az itteni muzulmán vallás sokkal nyitottabb és elfogadóbb, mint a közel-keleti térségben. Természetesen itt is vannak szélsőségesek, de a nagy többség személyes ügyként éli meg vallását. A munkavégzésben két szokatlan jelenséget vettem észre a muzulmán vallásból fakadóan: a munkahelyeken is hallható a napi öt imára hívó éneklés öt különböző napszakban: hajnalhasadáskor, délben, délután, napnyugtakor és este. Ez egy telefonbeszélgetés esetén meglehetősen zavaró tud lenni. A másik pedig, hogy a korai imádság miatt sokszor igen fáradtak az emberek, a megbeszélések közben el-elbóbiskolnak. Az is természetes, hogy például ebéd után szundít egy kicsit, aki fáradt. És ezt nyíltan teheti, senki nem nézi rossz szemmel. Sokaknak van párna az asztalán, hogy kényelmesebb legyen a szunyókálás.

Az iszlám vallás nagyon szigorúan szabályozott hitként él a keresztények tudatában. A Ramadán, a napi imák betartása komoly feladatot ró a muszlimokra. Mennyire érzékeled ezeknek a szabályoknak a jelenlétét a mindennapi életben?

Mint az előbb említettem, a napi imák teljesen az élet részévé váltak itt. Ezek elől nem lehet elmenekülni. Ugyanakkor derűsen állnak hozzá a hívők, mint ahogy a Ramadán, a böjt idején sem panaszkodnak. Pedig magam is megtapasztaltam, mekkora kihívást jelent étlen és szomjan lenni tizenkét órán át! Persze, itt is megjelenik a megmosolyogtató képmutatás. Ramadán alatt az éttermekben sem illik alkoholt fogyasztani még a nem muszlimoknak sem, ezért akkor teásbögrében szolgálják fel a sört, és így isszák a helyi muzulmánok is.

A jakartai katolikus katedrális a vele szemben álló iszlám mecsettel még képen látva is lenyűgöző látvány. Miben tér el az indonéz katolicizmus az európaitól?

Azt hiszem, gyönyörűen szimbolizálja ennek az országnak a sokszínűségét és toleranciáját, hogy a legnagyobb katolikus katedrális és iszlám mecset egymástól pár méterre található. Az indonéz katolicizmus alapvetően hasonló az európaihoz, de egy apróbb eltérést azért megéltem itt is, amely talán az indonézek gyermeki lelkületéből fakad: sokkal örömtelibb itt egy mise, amely az énekek dallamvilágán érzékelhető leginkább.

Az eltelt két évben sokfelé utaztál az indonéz szigetvilágban. A sok szépségből mit emelnél ki, mi érintett meg Téged a legjobban?

Az itteni természeti csodákkal nem lehet betelni. Hihetetlenül változatos a táj. Legutóbb Lombokon nyaraltam a lányaimmal, és míg egyik nap a közel harminc fokos óceánban lubickoltunk, másik nap a felhők fölött, a 2600 méter magas hegyen fagyoskodtunk éjszaka az öt fokos hidegben és viharos szélben. Mindez egy vulkán kráterének szélén történt, ahonnan a kráter közepén lévő tóra és egy kis kráterre nyílt csodálatos kilátás. Olyan érzésem van itt, hogy a hegyek is sokkal fiatalabbak, mint ahogy maga a civilizáció is jóval később jelenhetett meg itt. A hegyek elképesztően meredekek, van, ami függőlegesen emelkedik ki az óceánból. Alig látni sziklákat, mert mindent beterítenek a burjánzó növények ezen a meleg, párás éghajlaton.

Van-e olyan élményed a muszlimokkal való együttélésből fakadóan, amit meg tudsz osztani velünk?

Két gondolatot osztanék meg, amit az itteni muszlim barátaim révén éltem meg. Az egyik, hogy a böjt a testi megtisztulás mellett a lelki megtisztulásról is szól: a Ramadán kezdete után minden családtagtól, rokontól és ismerőstől bocsánatot kérnek. Ezt a szép szokást én is igyekszem átvenni tőlük. A másik pedig a szegények támogatása. Ez mind a keresztény, mind a muzulmán vallásban jelenlévő kötelesség. Úgy látom azonban, hogy a muzulmánok sokkal hatékonyabban valósítják ezt meg. Egy muzulmán ismerősöm magyarázta, hogy mivel neki elegendő pénze van, megengedheti magának, hogy bejárónője legyen, és így mások számára is megélhetést biztosítson. Itt nem cél az automatizálás, mert akkor sok embernek nem lesz munkája és így jövedelme. Inkább a teljes foglalkoztatás felé mennek, akinek nincs munkája, az például a parkolásban segít egy kis pénzért. Nem alamizsnát kap tehát, hanem ha jelképesen is, de megdolgozik a pénzéért. Ezt a mentalitást, azt hiszem, érdemes lenne átvennünk.