Szentes Anna: A hit hozzávalói

„A hit ajándék, de tudatos erőfeszítés is. Egyszerre van benne valami kegyelmi, valami nem rajtunk múló, minket megelőző. Emellett a hitnek van egy hétköznapi munkát, erőfeszítést igénylő része” – Pál Feri plébánossal, mentálhigiénés szakemberrel a hit forrásáról, növekedésének lehetőségéről beszélgettünk.

Mi a hit és honnét fakad?

A keresztény ember hite is abba az ősbizalomba ágyazódik, amely a magzati és csecsemőkorban formálódik. Ezért óriási jelentősége van személyiségfejlődésünkben annak, hogy szüleink vágytak ránk, megelőlegezett bizalommal fogantunk és várva vártként születhettünk meg. Mire felnőtté válunk, különböző készségekkel és adottságokkal rendelkezünk a hitre vonatkozóan is. A bizalomnak itt is nagy szerepe van. Ha megtörik valakiben ez a bizalom, hatással lesz a hitére, annak minőségére is. Kötődni tudásunk is meghatározó. Amennyiben valaki biztonságosan tud kötődni, akkor számára az Istennel való kapcsolattartás is természetes, kölcsönös lesz. Másnak már ott is gondjai támadnak, hogy Istent érdekli-e, hallja-e amit mond. Ha Isten hallja is, miért válaszolna neki?

Azaz párhuzamot lehet vonni az emberekkel és Istennel való kapcsolatunk között?

Igen, megfigyelhetők ezek a párhuzamok. Olyannyira, hogy kutatták is: milyen összefüggés van a hitre való készség és a kötődési mintánk között. Kiderült, hogy léteznek úgynevezett vallási megküzdési stratégiák. Ilyen az imádság, a közösséghez tartozás vagy a liturgiában való részvétel. A kutatási eredmények azt mutatják, hogy akik biztonságosan tudnak kötődni, bármely megküzdési stratégiát is választják a nehéz élethelyzetekben, jobban lesznek. Kapaszkodóra, erőforrásra találnak benne, válaszokat kapnak. Azok, akik nem tudnak biztonságosan kötődni, bármelyik megküzdési stratégiát alkalmazzák, saját elégtelen kötődési mintázatuk árnyékával fognak találkozni. Így ha imádkoznak, az lesz a tapasztalatuk, hogy Isten nem válaszol nekik. Sajátos értelmet nyer Jézus mondása: „Mert akinek van, annak adatik, és bővelkedik, akinek pedig nincs, attól az is elvétetik, amije van”. Ezzel együtt minél inkább feltételezzük, hogy az élet, Isten, és mi magunk is sokkal többek vagyunk, mint aminek érzékeljük, gondoljuk, tapasztaljuk; annál inkább lehetőségünk nyílik élő és nagyon eleven hit kimunkálására. Az élet nem egyenlő az élettapasztalatainkkal.

A liturgiának, a vallásgyakorlásnak milyen szerepe van ebben?

Mindenképpen különbséget kellene tennünk aközött, hogy mit hiszünk és hogyan hiszünk. Általában a gondolkodás középpontjában az áll, hogy mi a katolikus keresztény hitünk tartalma, hitigazságai. De hogy hitünk miként hat ránk, mi születik belőle, vagyis a hitminőségünk legalább annyira függ attól, hogy hogyan hiszünk, mint hogy mit hiszünk. Erre érdemes volna jobban odafigyelnünk, és a Hit évében egyre többet beszélni arról is, hogy hogyan hiszünk. A vallásgyakorlásról is ilyen keretben érdemes beszélni. A gyermek a templomban találkozik hitünk elemeivel. Lát egy Jézus képmást, hall a teremtő Istenről. Ám ahhoz, hogy hitünk élő és eleven le gyen, nagyon nagy szükségünk van a képzelőerőnkre és a fantáziánkra is. Ezért egy szülő bátoríthatja, segítheti a gyermekét, ha azt akarja, hogy később ne csak jót, hanem jól is higgyen. Például úgy, hogy sokat mesél, használva a saját fantáziáját, képzelőerejét is. Ez az egyik legnagyobb segítség egy óvodáskorú gyermek számára, hogy ki tudjon benne alakulni egy olyan képzeletvilág, ami érintkezik, összekapcsolódik a valóság elemeivel. Ez azt a biztonságérzetet adhatja a számára, hogy a valóság elemei összefüggésbe kerülve a képzelet elemeivel, jó történetként tudnak végződni. A hitünket kifejező emberi tevékenység visszahat a hitünkre. Megerősíti, értelmessé, értékessé is teszi azt. Egy olyan hit, ami a cselekvés révén nem tud kifejezésre jutni, nagyon erőtlen és inkább teoretikus. A hit ajándék, de tudatos erőfeszítés is. Egyszerre van benne valami kegyelmi, valami nem rajtunk múló, minket megelőző. Emellett a hitnek van egy hétköznapi munkát, erőfeszítést igénylő része.

Miként tudjuk hitünket növelni, erősíteni?

Fontos lenne rálátnunk saját élettörténetünkre, hogy egészségesen tudtunk-e felnőni, vagy sem. Mennyire vagyunk egészségesek a hit alapelemeiben? Ezek nem mások, mint a bizalomra való készség, képesség, képzelőerő. Saját szavahihetőségünk. A személyekhez való kötődés, a hűség képessége. Az én-erő. Etikai szilárdság. Reménnyel teli világlátás. Széles látókörűség. Szolidaritás. Cselekvőképesség. Ezek mind a hit élő és eleven részei. Minél sebzettebbek vagyunk ezekben az összetevőkben, annál fontosabb egy mondatot szem előtt tartanunk: bízzunk magunkban, de ne higgyünk magunknak. A hitnek az is a része, hogy rálátok a saját hitemre és felismerem gyöngeségeit, és azokat nem Isten gyöngeségeinek tulajdonítom. A hitemre való reflexió miatt tudom azt mondani, hogy magamnak ugyan nem, de Istenben továbbra is hiszek.

Akinek élő hite van, párbeszédben van Istennel. Sokszor előfordul azonban, hogy valaki „elveszíti” a hitét. Mi segíthet ilyenkor?

Hitünkben is megélünk kisebb-nagyobb válságokat. Ezek természetesek és be is következnek. Hiszen a hitünk valamilyen formában visszatükröz bennünket, az élettapasztalatunkat, a személyiségünk érettségét, kapcsolatainkat. Az élet pedig előbb-utóbb hozhat olyan helyzeteket, kihívásokat, amelyekre személyiségünk akkori érettségében nem tudunk megfelelő módon válaszolni. Ezért a hitünk is ugyanúgy válságba juthat, kríziseket élhetünk meg, mint ahogy az életünk más területein. Éppen ezeken a kríziseken átverekedve magunkat, erősödik a hitünk. Ha azt érezzük, hogy elveszítettük hitünket, az csak annyit jelent, hogy még nem találtuk meg az új formáját, miközben a régit már kinőttük. Ahhoz, hogy a ránk vonatkozó belső munkát meg tudjuk tenni, nagyon-nagy segítséget kaphatunk kívülről. Sokszor egészen kis dolgok is nagy segítséget jelenthetnek. Például egy kiszolgáltatott helyzetben megtapasztalni valaki jóindulatát. Ez nemegyszer olyan erős élménnyé tud válni, ami a hit újraéledésének kiindulópontja lesz. Viktor Frankl négy év koncentrációs tábor után, mikor azt kérdezték tőle, hogy Auschwitz után miként lehet hinni egy gondviselő, teremtő Istenben, azt mondta, hogy a koncentrációs táborban a borzalmak a kicsi lángot elfújták, a nagy tüzet felszították.

Nem mindegy, hogy mit hiszünk, de az sem, hogy hogyan. Mit nevezhetünk minőségi hitnek?

Az érett hitet. Személyiségfejlődésünkkel párhuzamosan hitünknek is megvan a maga fejlődési vonala az éretlen hittől a felnőtt emberre jellemző érett hitig. Elengedhetetlen, hogy erőfeszítéseket tegyünk ebbe az irányba, és ne elégedjünk meg egy felnőtt ember esetében a gyermeki hitvilággal. Abban nagyon-nagy egyéni különbségek vannak, hogy ki, mikor éri el ezt. Sok felnőtt ember az egész életét gyermeki hitvilággal éli le. Ez egyáltalán nem ugyanaz, amiről Jézus beszél, hogy „legyetek olyanok, mint a gyermekek”. Egy felnőtt ember akkor tud teljes életet élni, ha a hite érett hit. De a felnőtt hit részeként élőn és elevenen őrizhetjük egy szabad és önfeledt gyermek hitvilágát is. Meggyőződéssel hihetünk abban, hogy Isten minden helyzetben a javunkat akarja.