Horváth Árpád SJ: Testünkkel együtt
mA hosszú, sokszor borongós téli napoknak is megvan a maguk hangulata, de húsvét közeledtével már nagyon várjuk a tavaszt, a szép időt, az illatos színekbe öltözködő fák látványát, a madarak énekét. A megújuló természet segíthet jobban megérteni keresztény hagyományaink ma is magával ragadó üzenetét: Isten segítségével megújulhat életünk, létünknek az örökkévalóságig érő távlatai nyílnak. Mint ahogy a szürke és piciny bábból csodálatosan színes pillangó bújik elő, a feltámadásba vetett hit is képes szétfeszíteni
lárva – létünk kereteit. Az anyaméh szűkös biztonságában élő gyermek sem sejti még, hogy születésével egy egészen „más világ” nyílik meg előtte.
A feltámadás hite az örökkévalóságig emeli tekintetünket. A föltámadás-történetek közül a zárt ajtók mögött megjelenő Krisztus mutat rá eléggé világosan arra, hogy testi mivoltunk nem múlik el a földi élet végeztével. A Feltámadott arra kéri Tamást, a hitetlenkedő tanítványt, hogy ujjaival érintse meg a kereszten elszenvedett halál nyomait. Éppen a sebek lesznek a feltámadás világosan kitapintható jelei. Testi mivoltunk, mindennapi életünk megpróbáltatásai és helytállásaink a világban tehát nem mellékesek az örökkévalóság távlatából. Testünk nem csak múlandó anyag, hanem az Istennel megosztott élet ígéretének temploma, ezért felelősség is. Testi mivoltunk adottságaival egyszerűen számolnunk kell, és ez nagy alázatosságra tanít.
XVI. Benedek pápa meggyengült egészségi állapotára hivatkozva mondott le péteri szolgálatáról. A nagytiszteletű tudós egyházfő, korunk talán legmeghatározóbb lelki és szellemi karaktere, tisztelettel tudomásul veszi időskorú testének meggyengülését. Közben Róma új püspökének lendületes gesztusain, emberséges mozdulatain ámul a világ, amelyek által a katolikus hit hagyományos szimbólumai egészen meglepő fényben csillantják meg a keresztény hit ősi tartalmait. A világegyház legfőbb vezetőinek példái rámutatnak arra, hogy egyáltalán nem mellékes, ahogy emberi létünk testi meghatározottságaival élünk. Testünk emberi méltóságunk kerete, hiszen Isten testtel létező lényként hívta életre az embert. Amit pedig Isten megteremt, azt a biblikus hagyomány mindig jónak nevezi, s ezt az embernek minimum tisztelnie kell. Isten tehát testével együtt szereti az embert, és amit Isten szeret, azt nem hagyja elveszni.