Bata Viktória: Ray Bradbury krónikái

Olvasók milliói gyászolták a science fiction irodalom egyik óriását, Ray Bradburyt, amikor idén júniusban 91 évesen elhunyt. Az amerikai író több kortárs szerzőre is nagy hatást gyakorolt, így jelentős munkássága és emléke nemcsak a „rajongók” elméjében, hanem a műfaj ifjabb művelőinek tollaiban is tovább él.

aA fiatal Bradbury már tizenegy éves korában történeteket írt, majd középiskolai tanulmányai során tanárai is biztatták, hogy komolyabban forduljon az írás felé. Anyagi körülményei miatt nem folytathatott egyetemi tanulmányokat, de önmagát képezve hosszú éjszakákat töltött könyvtárakban. Bár fiatalon publikálni kezdte elbeszéléseit, éveket kellett várnia egy kisebb sikerre: huszonegy éves volt, mikor először kapott honoráriumot egy publikációjáért, ezt viszont számos további elismerés követte. Első és egyik legismertebb regénye 1950-ben jelent meg Marsbéli krónikák címmel, majd ezt követte 1953-ban a Fahrenheit 451, amelyből François Truffaut, a francia új hullám emblematikus képviselője forgatott filmet. Élete során számos regényt és novelláskötetet adott ki, és egészségi állapotának későbbi romlása sem gátolta meg írói tevékenységében, így halálakor huszonhét regényt és mintegy hatszáz elbeszélést hagyott hátra.

A hagyományosan Ray Bradbury első regényének tartott Marsbéli krónikák több, mint egy egyszerű science fiction: nem mélyed el a tudományos leírásokban és környezetét sem töltik meg a bonyolult mechanikus eszközök. Ezt a huszonnyolc fejezetből álló kötetet akár többé-kevésbé összefüggő elbeszélések sorozatának is mondhatjuk, amely sokkal inkább társadalomkritika, mint tudományos-fantasztikus írás, méghozzá a keletkezésekor fennálló hidegháborús légkör erős és határozott kritikája. Minden bizonnyal a legtöbb ember elképzelte már, milyen lenne a Földön kívül egy másik bolygót kolonizálni. Bradbury ezzel a fantáziával játszik el, amikor könyvének elején elindul a rakéta, hogy embert küldjön a Marsra, majd több egymást követő expedíció során teljes egészében kisajátítsa azt, elmenekülve a Föld egyre pusztítóbb háborúi elől. Kétségbeejtő látni, ahogy az emberiség általános természete megjelenik a könyvben: ahol ember jár, ott követi a pusztítás, és amire a kezét teszi, azt önzőn a saját ízlése szerint formálja.

Az emberek nem csupán romba döntenek és kiirtanak egy virágzó civilizációt, hanem ezzel együtt egyik bolygót pusztítják a másik után. A Mars békés megszállásának képeikor az olvasónak önkéntelenül is eszébe juthatnak a gyarmatosító hadjáratok, az elmaradottabb népek leigázása, ezzel is igazolva az író emberi természetről való vélekedésének fájdalmas helyességét. A kihasznált bolygó történetében végül mégis feltűnik egy reménysugár, ami az emberi értelmet és empátiát villantja meg néhány gondolat és szereplő által, megelőlegezve egy jobb jövő lehetőségét.

A Marsbéli krónikákkal, majd a Fahrenheit 451 című disztópikus (vagy más néven antiutópikus) regényével Bradbury olyan elgondolkodtató jövőképet tár az olvasó elé, ami még most, évtizedek elteltével is aktuális. Még ha figyelmen kívül is hagyjuk, hogy a médiát már évek óta foglalkoztatja az ember Marsra lépése, sőt, egyes előrejelzések szerint erre már húsz év múlva sor kerülhet, akkor is érdemes körültekinteni a Földön és átgondolni a Ray Bradbury által leírtakat. Vagy egyszerűen várhatjuk, hogy együnk egy jó hot dogot a Marson.