Hojdák Gergely: Levelet olvasó nő kékben

Johannes Vermeer (1632–1675) Rembrandt mellett minden bizonnyal a „holland aranykor” legismertebb és legtöbbre értékelt festője. Bár tematikailag a korban megszokott képeket festett (zsánerkép, tájkép, történelmi és erkölcsi példázatok stb.), műveit minden addiginál élethűbb perspekivitás és egészen sajátos „álomvilágot” teremtő színkeverés jellemzi.

aA Levelet olvasó nő kékben nem tartozik a legtipikusabb festményei közé, még a hasonló témájú zsánerképek sorában sem. Hiányoznak róla a falszegletek, a nyitott ablakrészlet, a mennyezet – megannyi Vermeertől megszokott képi jegy. A kép bal alsó sarkában látható leborított asztal viszont a tőle megszokott módon arra utalhat, hogy a térben mögötte ábrázolt jelenet a lélek világában (is) játszódik, miközben a rajta látható tárgyak (barna sál, ékszerdoboz és gyöngysor) a szépség és hiúság jelképei. A szemet rabul ejtő ultramarinkék szaténszövet – ami itt a nő divatos reggeli pongyolájának, hagyományosan pedig a női tisztaság színe – ritkán tűnik fel a mester képein, már csak azért is, mert a korban rendkívül drága festékanyagnak számított.

A kékruhás nő hajszálpontosan a kompozíció geometriai középpontjában áll. A legújabb röntgensugaras vizsgálatok még azt is kimutatták, hogy Vermeer egy második réteg ráfestésével „lekerekítette” a ruha jobb alsó részét és „jobbra tolta” a falon látható térképet azért, hogy a kompozíció stabilitását megőrizze; érdemes azt is megfigyelni, hogy a bal oldali fényes és a jobb oldali szürkés falfélteke a spanyol székekkel együtt hogyan egyensúlyozzák ki a kompozíciót.
A nő kompozíció sugallta rendíthetetlensége drámai ellentétben áll az arcán tükröződő várakozással és meglepettséggel, fájdalommal vagy aggodalommal, mely nyilván a levél olvasásának hatása. Nem csoda, hogy a levél tartalmát illetően – ami a kép vizuális tere „mögötti” narratívára utal – több eltérő értelmezés is született. Sok elemző elutazott vagy elhalálozott házastársra, betegségre, megcsalatásra, egyszóval: valami térben távoli, de érzelmileg mégis nagyon közeli szerencsétlenségre következtetett a falon látható térkép szimbolikájának „játékba hozásával.”

A kompozíció szempontjából talán az is tudatos, hogy a nő a levelet megvilágító fényt a szobán – vagyis a tulajdon képén – kívülről kapja. Ehhez kapcsolódó s ugyancsak hangsúlyos momentum, hogy a nő valószínűleg gyereket vár. Talán e helyen érdemes megemlíteni, hogy a röntgensugarak tanúsága szerint a festő először nyitva hagyta a ruha most összekapcsolt elejét: az így létrejött nyílás a már említett ráfestés után a kék pongyola alsó részének közepén látható hasadékformában őrződött meg, mintegy a nyitott méh szimbólumaként. S minthogy a művészettörténet mai álláspontja szerint Vermeer kékruhás hölgyének modellje tulajdon felesége, Catharina Bolnes lehetett, aki összesen 15 gyereket szült neki (igaz, a festők gyakran anyagi és kényelmi megfontolásból is fukarkodtak külső modelleket felbérelni), megkockáztatom a feltételezést, hogy a festő a sohasem egyszerű házastársi hűségnek, illetve a női nem befogadó, stabilizáló, életet adó hivatásának állított tőle megszokottan halk és visszafogott művészi emléket.

Két fehér súly figyeli egymást,
két hófehér és vaksötét súly.
Vagyok, mert nem vagyok.

Pilinszky János: Kettő