Nagy Imola Dóra: Könyvsorsok

Esztergom nemcsak a magyar egyházi élet, hanem az egyházi könyvgyűjtemények fővárosa is. A Bazilika közvetlen szomszédságában található a Prímási Levéltár, 
a Főszékesegyházi Könyvtár és az Esztergomi Hittudományi Főiskola Könyvtára.
A főiskola oktatóit és hallgatóit kiszolgáló könyvtár 2006-ban nyitotta meg kapuit, tehát – gondolhatnánk – igen fiatal intézményről van szó. A valóságban azonban egy közel 450 éves gyűjteményről beszélhetünk. A könyvek és az épület sokszor viszontagságos sorsáról a könyvtár vezetőjével, Szalai Katalinnal beszélgettem.

Mikor, hol és milyen körülmények között jött létre ez a könyvtár?

Miután 1543-ban az esztergomi érsekség Nagyszombatba menekült a török elől,
Oláh Mikós, az akkori esztergomi érsek ott alapította meg az első papnevelő intézetet 1566-ban. A könyvtár alapítására is ezt a dátumot tekintjük érvényesnek.
Az alapító okiratot őrzi a Prímási Levéltár, bárki megtekintheti. Igaz, ebben az iratban nincs szó könyvekről, könyvtárról, de feltételezhetjük, hogy ahol oktatást folytatnak, ott könyvek is vannak. Főleg, ha az oktatást jezsuiták végzik. Hiszen Oláh Miklós már 1561-ben megpróbálta letelepíteni a jezsuita rendet Nagyszombatban, az öt évvel később induló szemináriumi oktatást pedig már teljes mértékben rájuk bízta.

Kezdetben néhány növendékük volt csak, és nyilván a könyvtár sem lehetett túl gazdag. Pázmány Péter idejében azonban már egy virágzó intézményről beszélhetünk. Ekkor már a jezsuiták működésének is szerteágazóbb története van Magyarországon, és ez a szakirodalomban is nyomon követhető. Tudjuk, hogy mi volt meg a könyvtárban, és így azt is, hogy napra készen követték a külföldi szakirodalmat: ami megjelent, az fél év múlva (az 1600-as években járunk!) megvolt a jezsuitáknak,
és olvasták is.

Honnan tudhatjuk biztosan, hogy az itt lévő könyvek nem csak hasonmásai a nagyszombati könyveknek?

A possessor-, vagyis tulajdonosi bejegyzések alapján. A nagyszombati könyvekben (kiírva vagy rövidítve) mindig a Collegii Tyrnaviensis [Nagyszombat latin neve] Societatis Jesu Catalogo inscriptus 1632 vagy 1690 bejegyzés szerepel. Az évszámok jelzik, hogy ebben a két évben került sor nagyobb könyvtárrendezésre. Ekkor számot (jelzetet) adtak, helyet kerestek a könyveknek – azt is tudjuk, ki végezte a katalogizálást –, és beleírták a könyvbe a tulajdonos (Jézus Társasága) nevét. Ezek a bejegyzések igazolják, hogy a könyvek akkor ott voltak.

Ugorjunk egy nagyot az időben! Ha ott voltak akkor, hogyan és miért kerültek ide, Esztergomba? Hiszen a Nagyszombati Egyetem könyvtárának legnagyobb része Budára, majd Pestre került az Egyetemi Könyvtárba?

Erre nézve semmiféle kézzelfogható bizonyítékunk nincs, de valószínű, hogy a Prímási Levéltár anyagában – többéves kutatómunkával – találhatnánk olyan forrást, dokumentumot, ami eligazítana ezeknek a könyveknek a sorsával kapcsolatban. Azt azonban tudjuk, hogy amikor az 1700-as évek végén feloszlatták a rendet, a nagyszombati jezsuitáknak igen rövid idő alatt kellett gondoskodniuk a vagyonuk, és így a könyveik további sorsáról is. A könyvek nagy része Budára került, de volt, amit ott hagytak, és volt, amit szétosztottak a környék lelkipásztorai között.

Néhány éve Erdő Péter bíboros úr megkért minket, hogy menjünk el a közeli Csolnokra a plébánia régi könyveiért, hogy azokat biztonságos, jó körülmények között könyvtárunkban elhelyezzük. Ezt megtettük, és csodák csodájára a csolnoki könyvekben nagyszombati és pozsonyi (ott is működött egy úgynevezett kisszeminárium) possessorbejegyzéseket találtunk. Utánajárva a dolgoknak kiderült, az 1700-as évek végén a csolnoki pap egy nagyszombati jezsuita volt, aki a feloszlatás után – nyilván megélhetést keresve – került ide, és elhozott magával néhány könyvet a könyvtárukból.

De azért ez a gyűjtemény nagyobb annál, hogy azt feltételezhessük, minden kötete ilyen magánúton került ide.

Természetesen. A 6 000 régi könyvünkből kb. 700 kötetben szerepel nagyszombati vagy pozsonyi bejegyzés, és ez mindenképp több annál, hogy véletlennek tartsuk. A Budára került könyveket a Vágon, majd a Dunán hajóztatták le Nagyszombatból, és él a köztudatban egy legenda, mely szerint a hajó megállt Esztergomban, hogy lepakolja a rakomány egy részét. Talán nem bíztak benne, hogy Budán jó helyen lesznek, és néhány ládányi könyvnek így akarták biztosítani a sorsát. Ez azonban nem bizonyított tény.

Ezután következett egy nyugodtabb időszak?

Igazán nyugodt időszaka a könyvtárnak nagyon szűk száz évig volt. 1865-ben adták át ezt a Hild József által tervezett épületet szemináriumi célokra. Ezekben az évtizedekben épül a Bazilika, a Prímási Palota, 200 kispap tanul az épület falai között, pezsgő szellemi élet bontakozik ki. A könyveket a földszinten helyezik el, a jelenlegi olvasóterem akkoriban kápolnaként funkcionál. Tudjuk, hogy 1896-ban 10 000, 1938-ban pedig 16 000 kötetes állománya van a könyvtárnak, köztük ősnyomtatványok is.

Majd ezután megérkeznek az oroszok…

Hivatalosan 1953-ban vette át az épületet a Magyar Néphadsereg, de 1950 és 1953 között már – nyilván nem mindig zökkenőmentesen – együtt élt a rezsim és a kispapok. Idős atyák beszámolóiból tudjuk, hogy három napot kapott az egyház az épület kiürítésére. Amit a könyvekből sikerült megmenteni, az a vízivárosi zárdába került. Ami könyv, bútor itt maradt, az biztosan mind megsemmisült.

Az oroszok általában felgyújtották vagy kidobálták az ablakon a számukra értéktelen dolgokat. Ilyenkor a környék lakossága is összesereglett és összeszedegette az értékesebb holmikat. Restitúciós kutatásokból ismert, hogy könyvek, műtárgyak kerültek így magántulajdonba, majd szerencsés esetben vissza a gyűjteményekbe. Éppen ezért nem zárható ki, hogy néhány padlásról is előkerül még egy-két régi könyv.

1956-ban orosz katonai kórház lett az épület. Egy alagsori termet használtak műtőnek, a kápolnát pedig, lévén parkettázott és igen magas, kosárlabdapályának. A felújítás előtt készített fényképeken jól látható a falra felfestett kosárpalánk.

A felújítás során Erdő Péter bíboros úr úgy döntött, hogy az egykori kápolna helyén legyen a könyvtár olvasóterme. A nagykaput és az orgona karzatát sikerült helyreállítani, a terem többi részét úgy kellett megtervezni, hogy egyrészt legyen korhű, másrészt feleljen meg az új funkcióból adódó új elvárásoknak. Úgy érzem – figyelembe véve olvasóink visszajelzéseit is –, ez teljes mértékben sikerült.

Visszatérve a régi könyvekhez: van olyan kötet vagy dokumentum, amit kiemelten fontosnak tartasz?

Nem annyira közismert, hogy nálunk van a Káldi-biblia kéziratának egy része. Az Egyetemi Könyvtárban van egy teljes kézirat, de mivel a kinyomtatott Káldi-biblia és az Egyetemi Könyvtár kézirata között nagyon komoly szövegeltérések vannak, mindig lehetett sejteni, hogy a kettő között kellett lennie egy javított, letisztázott változatnak. Erdő Péter – még mint esztergomi teológiai tanár – egy rossz kötéstáblában talált 15 papírlevelet. Kutatásai nyomán tudható, hogy a papíron lévő kézírás 17. századi, a szöveg pedig szó szerint egyezik a nyomtatott Káldi-bibliával. Ráadásul piros betűs javítások és az oldaltörések jelzései is szerepelnek rajta, a jelzések pedig megegyeznek az első bécsi kiadás oldaltöréseivel. Tehát egyértelmű, hogy a bécsi nyomdász, Formika Máté javításai ezek, a kézirat pedig az, ami alapján a nyomtatott biblia elkészült.

Hogyan képzelje ezt el egy a kódexek, a nyomdatörténet területén semmilyen ismerettel nem rendelkező ember? Miért kerülhet elő egy régi könyv kötéséből egy másik, igen értékes kézirat?

Ezek többnyire fatális véletlenek. Ezeket a kéziratokat nem keresték, hiszen arról sem tudott senki, hogy léteztek. Az 1600-as évek elején (150 évvel a könyvnyomtatás feltalálása után) a kézirat kezdett értéktelenné válni. Amikor egy-egy könyvet kinyomtattak, az alapjául szolgáló kézirat feleslegessé vált; a könyvkötészetekben állítólag hegyekben állt a papír. A könyvkötőknek viszont szükségük volt valamire, amivel megerősíthették a könyvek bőr és fa kötéstábláját. Adott volt, hogy a kéziratok lapjait használják fel erre a célra.

Nyilván adódik a kérdés: ha ilyen kincseket rejtenek, miért nem szedjük szét az összes régi könyvet?

Azért, mert ez a művelet, a szétszedés, majd a „visszaépítés” nagyon sok pénzbe, kötetenként minimum félmillió forintba kerül, és semmi sem garantálja, hogy tényleg találni fogunk valamit. Így aztán ezek a kéziratok akkor kerülnek elő, ha tönkremegy a könyv kötése, és mondjuk, kilóg belőle egy-egy értékesnek tűnő kézirat. De ez nem túl gyakran fordul elő: a régi könyvek többsége, annak ellenére, hogy mi történt velük az évszázadok során, sokkal jobb állapotú, mint amilyen egy ma kiadott könyv lesz öt év múlva.

Annak ellenére, hogy ilyen nehéz és ennyire a véletlenen is múlik, nyilván hiszel abban, hogy kerülnek még elő értékes kéziratok. Akár a Káldi-biblia többi töredéke is?

Ha meg akarjuk találni a Káldi-biblia többi részét, azt kell kiderítenünk, hogy milyen könyveket kötöttek még ugyanott, ugyanazokban az években, mint a kéziratot rejtő könyvet. Az ugyanis, hogy egy könyv bejegyzése nagyszombati, még nem jelenti feltétlenül, hogy ott is kötötték be. Előfordulhat, hogy csak kétszáz évvel később köttette be egy későbbi gazdája, és akkor biztosan nem került bele Káldi-biblia. De a 17. század második felében Nagyszombatban bekötött könyvek fontosak lehetnek. Éppen ezért készíttettünk egy listát a könyvrestaurátorunkkal ezekről a könyvekről. Vannak tehát szempontok, amik alapján keresgélhetünk. És mivel a legtöbb nyelvemlékünk ily módon, kötéstáblából került elő, okkal feltételezhetjük, hogy az egyházi könyvtárak régi könyves gyűjteményei még számos kincset rejtenek.