Henter Anna: Könyveket szelídíteni
Irodalom. Olvasóklub. Kézbe venni egy könyvet és időt tölteni vele. Csak úgy, külső kényszer nélkül, saját elhatározásból. Azután összejönni és megosztani egymással a benyomásokat, élményeket. Mindezt az érintőképernyős telefonok, 3D mozi és facebook világában. Vajon min múlhat az olvasás szeretete? Milyen motivációik és tapasztalataik lehetnek azoknak, akik ma ilyesmire szánják rá magukat? Erről vall egy saját kezdeményezéssel alapított olvasóklub néhány tagja, négy diplomás fiatal.
Hogyan jött létre az olvasóklubotok és milyen céllal alakult meg?
Kriszti: Egy éve nyáron összefutottunk Emőkével a Szabó Ervin Könyvtárban, és beszélgetés közben szóba került, hogy mindketten nagyon vágyunk egy olvasóklubra – ahogy például Virginia Woolfnak is volt egy olvasóköre –, úgyhogy elhatároztuk, hogy elindítunk egyet, ahova meghívjuk a hasonló igényekkel rendelkező barátainkat.
Emőke: Az egészet az élteti, hogy szeretetből csináljuk – mindannyian vágyunk arra, hogy újabb és újabb könyveket ismerjünk meg; s így önkéntes alapon, élvezettel tudjuk tágítani az ismereteink határait.
Kriszti: Számomra hihetetlen, hogy ilyen jól működik a klub, nem reméltem, hogy ennyire kitartóak leszünk. A részvételi létszám persze ingadozó, volt már alkalom, ahol csak hárman voltunk, de olyan is, melyen tízen is részt vettek, sőt, valaki még szkájpon is bejelentkezett. Demokratikusan szerveződik az egész, együtt határozzuk el, mit olvassunk. A beszélgetéseink moderátor nélkül zajlanak, legfeljebb az fordul elő, hogy az adott művet ajánló tagunk több háttértudással rendelkezik, és ezt megosztja velünk.
A művek kiválasztásában van-e valamilyen meghatározott műfajbeli vagy hierarchikus kritérium?
Emőke: Az irodalmi besorolást illetően eddig úgy alakult, hogy úgynevezett „magas irodalmat” olvastunk. Ami talán könnyedebbnek számít, az Lázár Ervin és Vámos Miklós egy-egy műve. Ezen kívül olvastunk Ulickaját, Hermann Hessét, Thornton Wildert, John Steinbecket, Jókai Mórt. Következőnek épp egy Hrabal-könyvet tervezünk.
Kriszti: Irányvonal tekintetében abszolút nyitottan, jobban mondva egymásra nyitottan állunk az olvasáshoz. Egyelőre nincs konkrétabb vezérfonal, alkalomról alkalomra alakul, hogy épp melyik könyv kerül terítékre. Az irodalmi színvonalat illetően viszont igaz, hogy nem népszerű bestsellereket (pl. vámpírnaplókat) olvasunk. Bár szerintem akár az is beleférne, hogy az erős tendenciára való tekintettel úgy döntsünk, hogy egy ilyen jellegű könyvvel is megismerkedünk.
Miért tartjátok fontosnak, hogy olvassatok? Mi az a többlet – ha van ilyen –, amit egy könyv adhat a mai világban?
Miklós: Én azt szeretem az olvasásban, hogy kimozdít a szokványos témák köréből. A mindennapok során jellemzően vagy a munkámmal kapcsolatos dolgokat, vagy híreket, blogokat, esetleg újságot olvasok, ezért mindig ugyanazok a témák ismétlődnek. Olyan ez, mint egy körhinta, amiben elszédül az ember. Az olvasóklub révén új szempontokat kapok azáltal, hogy a megszokottól eltérő dolgok tárulnak elém, amikkel különben nem foglalkozom. Az egyes művek révén megnyílik egy fantáziavilág, egy alternatív valóság, ami új impulzust ad, tágítja a látóteremet.
Juli: Nekem is fontos, hogy egy-egy könyv nyomán feltárul a világnak egy olyan rétege, amivel a hétköznapok szintjén nem találkozom. Amikor beleolvasok valamibe, gyakran mélyebben rezonálok rá, mint azokra az impulzusokra, amik a mindennapok során érnek.
Emőke: Én azért is örülök ennek a klubnak, mert az iskolai tanulmányaim során sok mindent nem olvastam el, ami benne van a köztudatban. A másik dolog, hogy az olvasás révén sajátos módon járhatjuk be a világot. Akár az ember belső világáról legyen szó, akár a külső környezetről, térben és időben kiterjedt kultúrákról. Jó dolog a különböző földrészekről és korszakokról az irodalmon keresztül megtudni valamit.
Arra, hogy a korszerű technika révén (pl. interneten) elérhető nagy mennyiségű információhoz képest milyen többletet nyújthat egy könyv, Saint-Exupéry kifejezését használva azt mondanám, hogy a különbség a „megszelídítés”-ben van. Könyvet olvasni teljesen más, nem pusztán adatok kikereséséről szól. Egy műben az író szemszögéből látjuk a dolgokat, nem csak képek vagy információk sorakoznak fel. Ő maga mutatja meg, mi hogyan működik a feltáruló világban. A megszelídítésre szánt időtöltés által engedjük, hogy hasson ránk a szöveg. Az igazán jó dolgokra idő kell, még akkor is, ha felgyorsult a világ.
Mi miatt érdekes az olvasmányok megbeszélése, mit kaptok általa?
Kriszti: A beszélgetések nekem azért jelentenek sokat, mert amikor elolvasok egy művet, akkor még csak passzívan van bennem. Rám nem az a jellemző, hogy rögtön egy konkrét elképzelés alakul ki bennem, amivel ütköztetni lehet a többiek véleményét. Számomra mások meglátásain keresztül válik megfoghatóbbá egy regény, az általa nyújtott többlet a róla való beszélgetés szintjén válik érzékelhetővé.
Miklós: Amikor a beszélgetés során valaki kiemel egy vonatkozást a regényből, ahhoz rendszerint kapcsolódik valamilyen személyes tapasztalat vagy emlék. Vámos Miklós: Zenga zének című könyve olvasása után például sok mindent megosztottunk egymással a gyermekkori élményeinkből. Ezek a megosztások mélyebben megismertetnek a másik emberrel és közelebb visznek önmagunkhoz is.
Juli: Nekem általában határozott véleményem van a regényekről. Amikor elolvasom őket, rögtön kategorizálom, hogy melyik jó és melyik rossz, hol milyen stílushibákat érzékelek. Amikor viszont a többiek elmondják, hogy nekik miért tetszett az, ami esetleg nekem nem, mindig rájövök, hogy mennyire relatív a látásmódom. Nem írhatom le ugyanis egyszerű kategóriákban a világ dolgait, mert más, általam értékesnek gondolt emberek eltérő preferenciákkal rendelkeznek, így teljesen másképp is írják le azokat.
Az olvasmányélményen alapuló beszélgetéseink egyébként nekem is többletet adnak. Egyrészt jó eszközök arra, hogy egy könyvből kiindulva könnyebben tudjunk beszélni magunkról. Másrészt az a benyomásom, hogy egy témát többen megvitatva sokkal könnyebben juthatunk érett konklúzióra, mint ha csak ketten beszélgetnénk. A közösen gondolkodás lehetősége és élménye ritkán adatik meg a mindennapjaimban, ezért is jelentősek számomra ezek az alkalmak.
Hogyan épül be egy-egy, a fikció szintjén megfogalmazott igazság a mindennapjaitokba? Jelent-e valamiféle kiegészítést vagy iránymutatást a világról való tudásotok rendezésében?
Kriszti: Az olvasmányok úgy épülnek be az életünkbe, ahogy minden jó beszélgetés által is több lesz az ember. Nem mindig tudok pontosan rámutatni, hogy melyik könyvből mit kaptam, de az elolvasása után biztos, hogy foglalkoztat. Ezenkívül hangulatok szoktak még megmaradni bennem, illetve meghatározó viszonyulások. Ha nem olvasok róluk, lehet, hogy sose élem át őket olyan intenzíven, ahogy azt az írónak sikerül átadnia.
Juli: Bennem leginkább a jellemek maradnak meg, ami a mindennapok során segít az emberekre való rálátásban, a velük való kapcsolatban.
Miklós: Nálam a felismert igazságok nehezen épülnek be a hétköznapokba. Lehet, hogy erre egy attitűdöt kell kialakítani, egyfajta tudatosságot. Elgondolkoztató felvetésnek találtam azonban Thornton Wilder: Szent Lajos király hídja című művének a végét, amikor a leszakadt híd esete kapcsán az embereket értékességük alapján jellemezte az író. Ez árnyalta a meglátásaimat arra vonatkozóan, hogy vajon mitől értékes, egyáltalán mitől ember az ember. Mitől vagyok értékes én, valamint a körülöttem élők. Értékesebb-e az egyik a másiknál, és ha igen, miért?
Emőke: A beszélgetések során egy könyv témájának, kérdésfelvetéseinek megvitatása nyomán a saját életünk, valóságunk, személyes vonatkozásaink is természetes módon bevonódnak és összevetésre kerülnek. Így egy mű mondanivalója a kiváltott hatással és a jelenbe kapcsolt aktualitásvizsgálattal együtt élményszerűen, mélyebb szinten épülhet be a mindennapjainkba.