Előző cikk Következő cikk
aLapgondolat

Dormán Júlia: Önmagunk teljessége

„Istenedhez, angyalodhoz, nem választott akarathoz, / álmaidhoz,
szerelmedhez, maradj mindig hű magadhoz” – írja József Attila. Minden
elköteleződés az önmagunknak fogadott hűséggel kezdődik, és önmagunk meghaladásában válik teljessé. Ahányan vagyunk, annyiféleképpen ismerjük
meg a világot, és elképzelhetetlenül sok változatosság nyilvánul meg közöttünk.
 

c
 

Carl Gustav Jung, svájci pszichiáter lélektani típusokat különített el, melyek függetlenek kultúrától, felfogásrendszertől, és néha még a családtól
is – univerzálisan megtalálhatók. Előfordul, hogy egy ilyen lélektani típus megélésének a nyugati, egy másiknak a kollektivista kultúra kedvez, kinek a konzervatív alapokon nyugvó családi környezet, kinek a kevésbé hagyománytisztelő, kihívások elé állító szülők. De bárhova is születünk, hagyni kell, hogy személyiségünk érvényesítse, „kinője” magát. Ez egy fejlődési folyamat, minden életkorban sajátos feladatokkal. Jung ezt „individuációnak” nevezi, ami utal arra, hogy kinek-kinek egyéni utat kell bejárnia. A lelki problémák egyik fő okának tartja az identitás, az önazonosság érzésének hiányát.

 

A jungi-myersi típusok

Egyre nagyobb az igény az önismeretre, párhuzamosan azzal, hogy a nyugat sodrásában lazulnak a gyökereink, amikkel önazonosságunkba kapaszkodhatunk. Jung munkássága ezeknek a gyökereknek a felkutatásában mutatott irányt.
Az ő típustana, illetve az amerikai Elisabeth Myers–Briggs által továbbfejlesztett típusok nemzetközi szinten a legismertebb kategóriarendszer. Myers–Briggs
dolgozta ki az MBTI-t (Myers–Briggs Típus Indikátor) az 1970-es években,
ami 16 típust definiál négy dimenzió alapján – melyeket a következőkben kifejtek –, ezekbe mindenki besorolható. Ma már átlagosan évente kétmillióan töltik ki a kérdőívet világszerte hogy önismeretüket mélyítsék, illetve pályaválasztási tanácsadásban, felsőoktatásban és szervezeteknél is gyakran alkalmazzák.
 

Kívül vagy belül élünk?

Alapvető különbség az emberek között, hogy vannak, akik sokat mozognak társaságban, míg vannak, akik inkább egyedül, vagy valakivel kettesben szeretnek feltöltődni. Már kiskorban szembetűnő, ha egy gyermek nagyon szeleburdi, örökmozgó és mindenhol egyszerre akar lenni, vagy ha valaki anyukája szoknyájába bújik, és idegenek előtt nem szólal meg. Sokszor ellentétes üzeneteket kapnak ezek a gyerekek: az örökmozgót arra intik, üljön meg nyugodtan a helyén, a félénkebbet pedig kiküldik játszani a többiek közé. Így nehezebben fejlődik ki eredendő hajlamuk. Jung extraverzió-introverziónak nevezi ezt
az általános beállítódást, ami abban ragadható meg, hogy a személy hogyan töltődik fel, honnan merít energiát. Az extravertált („extra” és nem „extro”
a szerzők eredeti szóhasználatában) személy figyelmét a társas világ és annak eseményei kötik le, ebben „terjeszkedik” és töltődik. Az életet úgy érti meg,
hogy megéli, emberi kapcsolatokban, közösségben formálja identitását. Ha egy introvertált személy ugyanennyi időt töltene társaságban, feszültté válna,
és szánnia kellene időt az egyedüllétre, hogy harmóniába jöjjön önmagával. Belső
világa alapján határozza meg önmagát, az a fontos, hogy mi zajlik belül. Gyakran megfigyelhetjük, hogy az ilyen típusú ember hogyan óvja magát a külső ingerektől, például gyakrabban kéri, hogy halkítsuk le a zenét, vagy tartózkodik a tömegtől. Kell, hogy legalább annyi teret kapjanak saját reflexióik, mint a külvilág történései. Egy kísérletben, ahol e két típus kommunikációs különbözőségeit vizsgálták, megfigyelték, hogy amikor az introvertáltak kérdést kaptak, először gondolataikba merültek, reflektáltak, esetleg oldalra néztek, és csak utána adtak választ. Ezzel szemben az extravertáltak általában rögtön elkezdtek beszélni,
és esetleg utólag gondolkoztak el, mintegy mondandójuk „ellenőrzéseként”.


Hogyan fedezzük fel a világot?

Ahányan vagyunk, annyiképpen ismerjük meg a világot. Vajon vannak hasonló útjai ennek a megismerésnek? Nézzünk csak meg egy kisfiút, aki egy íróasztalt képes felszállópályának használni, és felröptetni rajta egy papírdarabot, mintha repülő lenne. Ez a gyermek túlmegy a kézzelfogható valóság tulajdonságain,
és átvitt jelentést visz a dolgokba. Ezt nevezné Jung intuitív vonásnak, amit
hétköznapibb szóhasználattal ötletelőnek, „ráérzőnek” fordíthatunk. Sok anyuka azzal torlaszolja el gyermeke bontakozó intuitív hajlamát, hogy közös rajzolás során megmondja neki, hogy a napocska nem rózsaszín, hanem sárga, az autó nem ábrázolható szárnnyal az égben, hanem a földre való, és a madarakat célszerű a könyvben látható vonalakkal papírra vetni. A világot felfedezhetjük

tehát az öt érzékszervünkkel olyan módon, hogy nem látunk többletjelentést
a dolgok mögé, illetve intuitíve, ötletszerűen is ráérezhetünk a dolgok elrendezésére. Alapesetben minden ember mindkettő funkciót – Jung kifejezésével élve – használja, viszont ahogy felnőtté válik, egy marad domináns. Az érzékelő, más szóval ténykedvelő ember két lábbal a földön áll, praktikusabb alkat.

Amikor másokkal beszélget, vagy előadást hallgat, pontosan emlékszik
a részletekre, és ebből rakja össze a teljes képet. Amikor instrukciót kap, megjegyzi a konkrétumokat, és a háztartásban is jobban igazodik el a gyakorlati teendőkben (pl. mi fogyott el, mit kell megvenni, hogy kell leolvasni a villanyórát, mikor kell befizetni a csekket). Az intuitív személy ellenben az összképet ragadja meg, és egy szubjektív benyomásból indul ki. A lehetőségek világában él, szívesen próbál ki be nem járt utakat, keres absztrakt jelentéseket, s emiatt néha elvontnak vagy hóbortosnak bélyegzi a környezete. Amikor valakit hallgat, ráérzésszerűen jegyez meg dolgokat, gyakran éppen így fogja be a lényeget. Viszont figyelmen kívül hagyhat részleteket. Az intuitív és az érzékelő működés közti különbséget vitte pályára egy érdekes kísérlet. Meghatározott személyiségtípusokat vittek végig a kísérletvezetők egy útvonalon, akiknek útleírást kellett készíteniük társaiknak, akik ez alapján próbáltak ugyanazon az útvonalon végigmenni.
A ténykedvelők leírásai áttekinthető részleteket tartalmaztak, és amikor ilyen típusúak vezettek, pontosan észrevették a részleteket a környezetükben, miközben elhaladtak mellettük. Az ötletelők elmondták magukról, hogy hétköznapi életükben szívesen keresnek új útvonalakat, egyikük például minden nap máshogy közelíti meg munkahelyét, másikuk néha szándékosan téved el, rövidítésre készen. Kinek-kinek más válik hasznára az életben való eltájékozódáshoz.
 

Gondolkodás vagy érzés?

Természetesen egyes kérdésekben érzelmek, másokban gondolkodás alapján célszerű dönteni, sőt gyakran a kettő együtt visz eredményre. Például ha megnézzük, mi alapján zárunk le egy párkapcsolatot, sok benne az érzelmi tényező, de gyakran a hideg ész rakja le a pontot. Különböző emberek más-más arányban használják a gondolkodást vagy érzést döntéseik meghozatalában. Általánosságban azt mondjuk, a férfiak a racionálisabbak, a nők pedig érzelmi logikát használnak. Ez legtöbbször megállja a helyét, de jócskán akadnak kivételek. Ha megnézzük a gyerekeket, egyesek bújósak, hamar sírva fakadnak és igénylik a hosszas vigasztalást ha elesnek vagy csúfolják őket, mások hamar felülemelkednek egy ilyen eseten. Természetesen nagy szerepe van ebben
a szocializációnak is, de vannak például olyan fiúk, akik természetüknél fogva érzékenyebbek, ezért ők sokszor olyan üzenettel nőnek fel, hogy puhányok, ügyetlenek. Emiatt lehet, hogy felnőttként is rejtegetik ezeket a vonásokat, bánatára sok nőnek, akik többnyire a határozott, de érzékeny fiúkat
részesítik előnyben. Érdekes volt az a kísérlet, amelyben helikopterrepülést ígértek két csoportnak, azzal a feltétellel, hogy valakit közös megegyezéssel kihagynak, mivel nem férne be a gépbe. Az érzelem alapján döntők arcán már a kérdés elhangzásakor látszott a rémület, hogyan fognak dönteni.
A gondolkodók puszta feladatnak tartották, amit meg kell oldani.
A gondolkodó típusú ember jellemzően feladatorientált, szeret vitatkozni, és nem bajlódik azzal, hogyan hatnak észérvei a partnerre. Az érzelemdominanciájú személy gyakran kitér az ilyen viták elől, vagy lemond saját érdekének érvényesítéséről annak érdekében, hogy ne bántson meg senkit.
Mint már utaltam rá, 16 típus ad ki négy dimenziót, melyből most a harmadiknál tartunk. Jung itt meg is állt. Szerinte amellett, hogy valaki extravertált vagy introvertált, meghatározott módon fedezi fel a világot és dönt. Csak néhány példát hozok lehetséges kombinációkból. Az érzékelő-érző típusúak kiválóan megjegyeznek részleteket emberekről, például mikor mivel tölti az idejét, milyen ételeket szeret, mivel lehet neki örömet szerezni. Biztos érzelmi bázist jelentenek
a család számára, akik állandóságot és melegséget biztosítanak.
Az intuitív-gondolkodók találékonyak, tudós alkatok, életüket többnyire a fejükben élik. Képesek éles logikával rendszerezni azt a komplex képet, amit intuíciójukon keresztül megragadnak. Minden mögött a rendszert látják, és absztrakt összefüggéseket keresnek. Az intuitív-érző személy hajlamos az egész világot egy nagy egészként felfogni, és az embereket a maguk teljességében látni, fontos számára, hogy segítsen kibontani a rejtett potenciálokat.


Spontaneitás vagy tervezés?

Myers–Briggs a jungi kategóriákat megtoldotta azzal a stílussal, amelyben
az életünket szervezzük. Szervezzük vagy csak éljük? Ezt a vonást is kísérletnek vetették alá, ami egy olasz menü elkészítését célozta meg. A tervező emberek bevásárlólista alapján vásároltak, és megszervezték a főzés minden egyes momentumát, kiosztották a feladatokat. A spontán csoportba tartozók rögvest
a boltba mentek, és improvizáltak az alapanyagokat illetően. Különböznek
az emberek aszerint, hogy milyen – az előbbiekben felvázolt – felfedező vagy
döntéshozó funkcióhoz párosul a tervezettség, illetve spontaneitás. Erre is hoznék néhány érdekes példát lehetséges kombinációkból.
Az érzékelő-tervezők általában a társadalom alappillérei, akik számára fontos, hogy ne rúgjuk fel a konvenciókat. Nagyon komolyan veszik kötelezettségeiket,
és pontosan el is végzik feladataikat. Így bármilyen igazgatással vagy végrehajtással kapcsolatos munkakörben nélkülözhetetlen munkát végeznek.
Az intuitív-tervezők inkább felfedezéseiket, ötleteiket szervezik rendszerbe.
Így mivel határozott véleményük van egy-egy dologról, vagy arról, mit kéne tenni, úgy tűnhetnek, „osztják az észt”. Az intuitív-érző-spontánokra jellemző ezzel szemben egy érdekes relativista beállítódás. Úgy fedezik fel a világot, hogy benyomásaikat nem vonják állandó értékelés alá mint tervező társaik, hanem csak úgy észlelik őket. Így hajlamosabbak elfogadni egymás mellett különböző hozzáállásokat, sokszor megengedőbbnek, néha határozatlannak is tűnhetnek.
Az érzékelő-spontánok arra törekszenek, hogy minél több érzéki benyomást fogadjanak be. Így nagyon vonzódnak az olyan ingerdús tevékenységekhez, ahol
ez megvalósulhat, például a főzéshez, autóvezetéshez, hobbiként a színjátszáshoz, kézműveskedéshez vagy különféle sportokhoz. Tervezett és spontán emberek sokszor nehezen viselik el egymást, de ha megtanulják elfogadni
egymás különbözőségét, akár egy jól működő párkapcsolat is kialakulhat, ahol jól vannak leosztva a szerepek. Az egyik spontaneitást és lendületet visz bele,
a másik észben tartja az elvégzendő feladatokat.
 

A változatosság gyönyörködtet

Amint láthatjuk, nagyon sokféleképpen működhet egy ember. Az, hogy mi normális, teljesen szubjektív, és lényegében egy születéskor kapott alkati adottságtól függ. Mindenkinek vannak erősségei, amelyek lehet, hogy egy ellentétes típusú személynek éppen a gyengeségei. Különbözőségeink
ismerete segít abban, hogy megértsem a másikat vagy empatikusabb legyek
a tőlem különböző emberekhez. Emellett igen gyönyörködtető lehet egy másmilyen alkat olyan adottságát szemlélni, amilyen képességre én talán soha nem fogok szert tenni. Ha hűek tudunk lenni magunkhoz, azzal mást is hozzásegíthetünk, hogy mellettünk önmaga lehessen. És ha önmaga lehet mellettünk, nekünk sem kell szerepeket játszanunk. Ahogy Hamvas Béla írja:
„Az ember csak akkor lehet teljes, ha az, akivel együtt van: teljes. Olyan emberrel, aki nem tudja vagy nem akarja önmaga teljességét, az ember nem tudhatja vagy nem akarhatja önmaga teljességét.”