Tornya Erika RSCJ: Kreatív hűség
A „kreatív hűség” manapság viszonylag gyakran hallott modern és izgalmas szókapcsolat, de komoly fejtörésre ad okot, ha pontosan definiálni akarjuk
a jelentését. A hűség szót talán mindenki érti, de lehetséges-e kreatívan megélni ezt? A kreatív hűség esetleg a hűség relativizálását jelenti? Egyáltalán: milyen esetekben és kik élik meg a hűségüket kreatívan?
Lehetséges-e hosszú távú elköteleződés?
A kreatív hűség kifejezést először az 1960-as évek közepén egy francia katolikus egzisztencialista filozófus, Gabriel Marcel (1889–1973) használta. Azt vizsgálta,
hogy az idő milyen befolyással hat az emberi kapcsolatokra. Feltette a posztmodern ember egyik alapkérdését: „Lehetséges-e elköteleződni egy életen át valaki mellett, amikor nem tudom, hogy néhány év múlva milyen emberré válik? Lehetséges-e most hűséget fogadni valakinek, amikor ő is változni fog és én is fogok még változni. Néhány év múlva több tapasztalatom lesz, változik majd az érdeklődési köröm, talán bölcsebb is leszek. Lehetséges egy egész életre szóló elkötelezettséget felvállalni?”
Marcel megoldása erre a problémára a „kreatív hűség”. Egy egész életre szólóan elkötelezni magam például a házasságban annyit tesz, hogy átadom magam, teljesen rendelkezésre bocsátom magam a társamnak. Mi biztosítja azt,
hogy ez a rendelkezésre állás hosszútávon is megmaradjon? Hiszen egy házasságnak elkerülhetetlen velejárói a csalódások. Hosszasan sorolhatnánk a példákat, amikor
a házastárs nem felel meg az elvárásainknak, nem tud és talán nem is akar úgy viselkedni, ahogyan szeretnénk. Természetesnek tűnik, hogy a rossz tapasztalatok idővel koptatják a társunk felé vállalt rendelkezésre állásunkat. Ez valóban így van, ha a másikról alkotott ideális képnek kötelezem el magam és nem a valós személyiségének. Ha egy ideálnak, egy tökéletes eszményképnek fogadok hűséget,
a „rózsaszín köd” hamar oszladozni kezd, kijózanodok és idővel csökken az első elkötelezettség. Marcel szerint az elkötelezettséggel járó önátadáshoz szükség van még az „akarás”-ra is. Hogy akarjak nyitott maradni a házastársam valóságára,
az ő személyiségének a változásaira, hogy így legyek hozzá hűséges. Az igazi hűség kreatív, folyamatosan „kreálja”, megteremti magát. A kreatív hűség időben változó, dinamikus folyamat, ami akarja és igenli a társ valóságát; a házastárs személyiségének változásait hűséggel kíséri, elfogadja, szereti. A kreatív hűséget végső soron a remény élteti, ezért mindenképpen egy transzcendens, Isten felé nyitott folyamat.
Kreatív hűség egy szerzetesközösségben?!
Tehát már az 1960-as években filozófusi körökben megszületett a kreatív hűség kifejezés, ami – talán meglepő módon – harminc év múlva egy vatikáni dokumentumnak köszönhetően szerzetesteológiai szakkifejezéssé vált. II. János Pál pápa 1996-ban kiadta a Vita Consecrata című apostoli buzdítást, ami az Istennek szentelt életről szól. Ott egy egész fejezetet szenteltek a kreatív hűségre való felhívásnak. Kicsit furcsának tűnik, hogy egy vatikáni dokumentum kreatív hűségre szólítja föl a szerzetesközösségeket, illetve mindenkit, aki Istennek szentelt életet él. Ha az Istennek való önátadás radikális, akkor mi szükség lehet a kreatív hűségre?
A jobb megértés érdekében vegyük szemügyre magát a szöveget:
„Az intézményeknek ezért – az idők jeleire a mai világban adott válaszként – bátran újjá kell éleszteniük az alapítók és alapítónők szent kezdeményező szellemét, találékonyságát és életszentségét. E fölszólítás elsősorban állhatatosságra hív az életszentség útján a mindennapi életben mutatkozó anyagi és lelki nehézségek közepette. De fölszólít arra is, hogy mindenki szerezze meg a munkájához szükséges szaktudást, legyen hűséges küldetéséhez, s közben valahányszor szükséges,
a formákat az új helyzetekhez és a különféle igényekhez igazítsák, mindig engedelmesen az isteni sugallat és az egyházi ítélet iránt. Őrizni kell azonban
a meggyőződést, hogy minden újítást, mely hű akar maradni az eredeti sugallathoz, az Úrhoz való egyre tökéletesebb hasonulás keresése hitelesít.” (Vita Consecrata 37a.)
A szerzetesi élet keretein belül megélt kreatív hűség tehát az alapítók eredeti karizmájához, az első küldetéshez való visszatérést jelenti, de úgy, hogy evangéliumi válaszok szülessenek korunk égető kérdéseire is. Ahogyan a házasságban bátorság szükséges a társ valóságának, igazi személyiségének a felfedezéséhez
és az elfogadásához, a szerzetesközösségeknek érdemes bátran tanulmányozniuk
az alapítójuk „személyiségét”, rendjük karizmáját, és azt, hogy ezt hogyan lehet alkalmazni, élni a jelen kor kihívásai közepette. Ez a probléma igen égető tud lenni például az olyan szerzetesrendek esetén, ahol az alapításkor létezett társadalmi igény azóta már megszűnt. Gondolhatunk például a fogolykiváltó rendekre, akiket azért alapítottak a középkorban, hogy kiváltsák a muszlimok fogságába került keresztényeket. Szerencsére manapság Európában már nem kerülnek tömegével rabságba a keresztények, ezért ezek a fogolykiváltó rendek elvesztették az eredeti funkciójukat. Ha egy fogolykiváltó rend tovább szeretne működni, tovább szeretné működtetni az eredeti karizmáját, küldetését, akkor szüksége van a kreatív hűségre, különben megszűnik. A „túléléshez” meg kell vizsgálni, hogy tulajdonképpen ki is volt a rendalapító, milyen törekvések vezették? Mi volt az az igény, amire – a Szentlélek sugallatára – válaszként létrejött a rend? A mai korban milyen formában létezik
ez az igény és hogyan lehet erre bátor, evangéliumi választ adni? Szép példa a kreatív hűségre a fogolykiváltó rendek közül a mercedáriusok működése, akik észrevették, hogy a modern kor „börtöne” a szenvedélybetegségek világa, így sajátos ki/felszabadító tevékenységüket a szenvedélybetegek ápolásával folytatják.
A kreatív hűség a szentignáci hagyományban
Felmerülhet a kérdés, hogy a szentignáci hagyományban van-e egyáltalán értelme kreatív hűségről beszélni, hiszen a szentignáci lelkiséget képviselő szerzetesrendek mindig is elöl jártak a kor igényeire adott válaszaikkal. Hosszan lehetne sorolni
a nagy hatású, modern „műveket” – gondoljunk csak a jezsuiták ellenreformációban betöltött szerepére, az iskoladrámákra, a csillagászatra vagy a női ignáci rendek modern pedagógiájára, nőnevelésére, lelkigyakorlatos munkájára. 2000-ben
Peter-Hans Kolvenbach, az akkor hivatalban lévő jezsuita generális előadást tartott
a kreatív hűségről, megadva ezzel a fogalom szentignáci „olvasatát”.
Abból a gyakran meglévő alapérzésből indul ki, hogy a szerzetesek szeretnének ugyan evangéliumi válaszokat adni a kor kihívásaira, de ez sokszor nem sikerül.
Nincs mindig teljes kapcsolat a rendalapító lelkülete és az aktuális rendi munkák, aktivitás között. Kolvenbach felhívja a figyelmet, hogy Szent Ignác nem egy olyan alapító volt, aki a rendi élet apró részleteinek a kidolgozásával volt elfoglalva, hanem ő egy „animátor”, aki a Szentlélek indítására a legkülönbözőbb utakon Isten felé küldte a rend tagjait. Nem szervezte túl a Társaságot, nem adott különösebben
sok életszabályt, hanem a Szentlélekben való megkülönböztetés képességét
és az önállóságot várta el a jezsuitáktól, hogy ezzel szolgálják Isten nagyobb dicsőségét. A szentignáci lelkiség számára a kreatív hűség azt jelenti, hogy
a Szentlélek rezdüléseire odafigyelve, a jelen pluralista társadalommal dialógusba
és partneri viszonyba lépve keresendő a lehetőség a szolgálatra. Nem jut messzire az, aki pusztán az evangélium mechanikus ismételgetésével próbál párbeszédbe kerülni a társadalommal. Folyamatosan érdemes keresni a konkrét lehetőségét annak, hogy az adott helyen és helyzetben milyen módon lehet szolgálni
az evangéliumi értékek megjelenését. Kolvenbach kiemelt három olyan területet, ahol a társadalom számára különösen nagy segítség lehet a jezsuiták aktív jelenléte. Ezek pedig a kultúra szolgálata, az igazságosságért végzett munka és a vallásközi párbeszéd. Mivel az emberek szolgálatában dolgoznak a jezsuiták, el tudnak jutni „határokig”, hiszen a felmerülő nehézségeket nem akadályként, hanem kihívásként élik meg. A jezsuiták kreatív hűsége magyarázza, hogy miért találjuk meg őket a társadalom legkülönbözőbb területein: például az egyetemi katedrákon,
a nyomornegyedek viskóiban, a cigányok között, a médiában, a vallásközi párbeszéd konferencia-asztalainál. Láthatjuk, hogy a kreatív hűség megélésének a szentignáci hagyományban is nagy szerepe van: hogy ne vesszen szem elől a cél, fontos megtartani és a korra alkalmazni az alapító karizmájához való hűséget.
A kreatív hűség fogalmát megértve láthatjuk, hogy ez egy nagyon izgalmas
filozófiai-teológiai fogalom, aktuális lehet a saját életünk számára is. Segít abban, hogy egy személy, egy cél mellett hosszútávon el tudjunk köteleződni, meg tudjuk élni a folyamatos reményt, Isten érzékeny jelenlétét az életünkben.