Előző cikk Következő cikk

Dyekiss Virág: Hűségem őriz és véd

A házastársi hűség és hűtlenség rendszeresen előforduló, közkedvelt témája a folklórnak, az olykor humoros hangvételű mondáknak és a rendszerint tragikusra hangszerelt balladáknak. Mégsem könnyű megragadni a hűség jelenlétét és szerepét a néphagyományban, a hagyományos életben.

a

A hagyományos falusi életben az egyéni lehetőségek nagyon korlátozottak voltak. Amikor nincsen más reális lehetőség, mint végigélni egy nagyjából előre látható életpályát, akkor a hűség fogalma is átértelmezendővé válik. Nincs más lehetőség, mert nem is igen ismer mást az egyén, és nem valószínű, hogy olyan mély kapcsolatba kerüljön egy teljesen másik életmóddal, hogy a váltás komolyan felmerüljön.

Mágiák és praktikák

A házastársi hűség esetében természetesen felmerülnek alternatív megoldások,
ha az emberek közösségben élnek, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy
a házasságok jelentős része nem személyes vonzalomból köttetett. Így nem meglepő, hogy a házastársi hűség és hűtlenség rendszeresen előforduló, közkedvelt témája
a folklórnak, mind az igaznak érzett, olykor humoros hangvételű mondáknak, mind
a rendszerint tragikusra hangszerelt balladáknak. Mágikus eljárások sorával próbálhatta elérni az aggódó fél, hogy társa hűséges maradjon. Ezeknek
a leggyakoribb alapja az a megfontolás, hogy ha belőlem valami a másik részévé válik, akkor az megőrzi számomra. Így szerelmi- és hűségvarázslásoknál is gyakran használt módszer volt a körömnek, haj- vagy egyéb szőrszálnak, esetleg ezek hamujának megetetése, megitatása a kiszemelt alannyal, aki persze nem tudhatott
a dolgokról semmit, hanem feltehetőleg örült a finom süteménynek, pálinkának, amivel várták. Ugyanezt meg lehetett tenni vérrel, nyállal, anyatejjel vagy az arcmosó vízzel is. E praktikák segítségével szimbolikusan eggyé válik a két fél, ami felbonthatatlan kapcsolatot hoz magával. Külön megemlítem azt a hiedelmet,
mely szerint ha a menyasszony az esküvőn a hóna alatt tart egy üveg pálinkát,
és másnap abból tölt hites urának, akkor örökre biztos lehet férje hűségében. Itt a saját testtel való érintkezést, a test illatával való átitatást még erősebbé teszi, hogy
a „varázseszköz” megszentelődött a házasság szentségének kiszolgáltatásakor
a templomban, és ráadásul kellemes emléket alapoz meg az ifjú férjben,
hogy újdonsült felesége pálinkával kínálja.

A házasságkötés alapjaiban változtatta meg az asszonyka kapcsolatrendszerét, felnevelő családja helyett immár férje családjához kellett hűségesnek lennie. Ezt a hűséget szigorúan ellenőrizte az új család és a szomszédság, s megszólták az asszonyt, ha gyakran hazaszaladt az anyjához, különösen akkor, ha panaszkodott. A család problémáit nem volt szabad kivinni a házból. Az volt az érték, ha az asszony nagy kötője mindent el tudott takarni, azaz a családbeli bajokat ügyesen leplezte. Bár a családhoz való hűség szervezőelvként nagyon erősen jelent meg, nem találtam olyan folklórszöveget, ami ezt ki is mondta volna. A népmesékben azonban nagyon gyakori elem a közösséget nem vállaló, hűtlen fivér, nővér, anya képe. Amikor ezeken az eseteken szörnyülködik a hallgató, s belül mélyen elítéli a szívtelen családtagokat, voltaképpen a saját családjához fűződő hűséget is megerősíti magában.

Szárnyak árnyékában

Az édesanya képéhez különösen hangsúlyozottan tartozott hozzá a gyermekéhez való feltétlen hűség. A mesékben, balladákban a legmegrázóbb jelenetek közé tartoznak azok, amikor az édesanya elhagyja gyermekét, pl. inkább menti a kincsesládáját, s veszni hagyja kisfiát, kislányát. Ez az anya szembesül vele, hogy még az állatok is hűségesek a kölykükhöz, ellentétben ővele. A népmeséknek azonban kedvelt fordulata a sírból visszatérő anya képe is, kinek anyai hűségét a halál sem törhette meg: elrendezi gyermeke ügyes-bajos dolgait, megszoptatja, segít a párválasztásban, stb. Mind az anyasiratónak, mind a menyasszony búcsúzó énekének kedvelt fordulata, hogy a gyermek anyja hűségét köszöni meg. Íme egy szép példa egy menyasszonybúcsúzóból:

Kedves Édesanyám, tudom mint szerettél,
Mint gyönge virágot ápoltál, szerettél. Szárnyad árnyékában egy rózsaszál voltam.
Ki hűséges párom immár megtaláltam. Isten rendelése, hogy tőled elváljak,
Választott férjemmel más útra induljak. Tedd ide kezed forró könnyeimnek,
Hadd öntsem rá jelét igaz érzelmemnek.
Meg kellene köszönnöm anyai hűséged,
De nem tudok szólni, mert szívem megreped.

Az anyasirató pedig így kesereg:
Ó, kedves, jó anyám! Anyát mondok, és nincs többé senki, kit anyának ismernék. Mily borzasztó állapot ez! Az anyai hűség soha nem fárad el, az anyai hűség reggel-este megújul. Isten fizesse meg, Isten jutalmazza meg szeretete és hűségéért, minden fáradozása- és gondoskodásáért, minden jó szaváért, kedves jó anyám!

Míg az anyai hűséget ilyen érzékletes szavakkal festi le a gyermeki fájdalom, addig az apai hűség nem jelenik meg sem az említett műfajokban, sem más műfajban nem találtam nyomát. Az apa képéhez nem a mindent eltűrő hűség, hanem a gyermekeiért végzett fáradságos munka és a gondoskodás tartozik.

A családhoz való hűség nagyon fontos volt a közösség kapcsolathálójának érdekében. Tudni kellett, hogy ki hova tartozik, melyik gyerek melyik fészekaljat gyarapítja. Túl nagy összevisszaságot e téren nem visel el a rendszer. A baráthoz való hűség is lényeges eleme volt az egyén életének. Természetesen a házasságkötés
a baráti kapcsolatokat is átszervezte, de nem ütközött akadályba, hogy szinte azonos intenzitással éljenek tovább e kapcsolatok. A barátságot is megpecsételhették hagyományos szertartással, ennek az alkalma volt a tavaszi ünnepkörben szokásos mátkázás vagy komatálküldés, s aztán megőrizhették, további szálakkal erősíthették a kapcsolatot (pl. keresztkomának is őt kérték meg).

Hazám, hazám…

A faluhoz, szorosabb környezethez való hűség véleményem szerint akkor válik hangsúlyossá, ha az illetőnek ki kell lépnie megszokott kis világából, és szerencsét kell próbálnia máshol. A paraszti életformának alapvető élménye a megművelt földhöz való ragaszkodás, ami gyakran heves szeretetet is jelent, de a ragaszkodás még nem hűség. Az aratócsoportoknak, summásbandáknak vagy akár a cselédnek elszegődött lányoknak meg kellett küzdeniük azzal a felismeréssel, hogy máshol máshogyan élnek az emberek, más életlehetőség is kínálkozhat. Ezt a szorongató felismerést többféleképpen oldhatták fel: vagy maguk is eltávolodtak az őket kibocsátó falutól, vagy éppen ellenkezőleg, erős kötődés, odafordulás alakult ki.
A csoport öltözködésével, beszédmódjával, viselkedésével, énekével hangsúlyozta
és folyamatosan észbe idézte, hogy honnan érkezett. Ezek a módszerek segítettek megőrizni a hűséget a távolban is. Láthatjuk, hogy a közösen végzett munka esetén fontos szempont a csoporthoz, kibocsátó közösséghez való hűség. Különösen felértékelődött a hűség az olyan törvényen kívül szerveződött csoport esetében, mint a betyárok. Ez a hűség részben egymáshoz, részben az általuk képviselt életmódhoz fűzte a betyárcsoport tagjait, s az egymás hűségébe vetett bizalom létkérdés volt.

A tágabb hazához való hűség az 1848-as szabadságharcig nem volt hangsúlyos a népi gondolkodásmódban. A szabadságharc folklórja már természetesen lángoló szavakkal lelkesedik a magyar hazáért, a szabadságért. Kossuth, a haza és a szerelem – mind a hűség tárgyaiként jelennek meg. Kossuth Lajos regementet állított / Engem is a századába sorozott; Elé is megyek, harcolok a hazámért, / Harcolok a piros-barna babámért.

Döntés és állhatatosság

Az Istenhez való hűség és ragaszkodás igen sokáig nem merült fel kérdésként. Alapvető értéknek számított, s az ettől való eltérés hasonló megdöbbenést keltett a közösség tagjaiban, mint ha egy anya elhagyná a gyermekét – szinte képtelenségnek tűnő viselkedés. Az egyházhoz való hűség fojtogatóbb kérdés volt abban az időben, amikor a különböző protestáns felekezetek kevesebb támogatást és életlehetőséget (pl. iskola, saját templom) kaptak, mint a katolikus. Sok helyen azt látjuk, hogy a nehézségek nem tántorították el a protestáns felekezetek híveit, összekovácsolták a közösségeket. A 20. században gombamód szaporodtak a szekták, s ezt a válságban lévő falusi közösség egyik ismérvének tekintették a szociológusok. A hűségre való képesség az egészséges személyiség, tágabb értelemben véve az egészséges társadalom egyik ismertetőjegye.

 A hűség a személyes döntésen alapuló ragaszkodás mellett az állhatatosság szinonimájaként is értelmezhető a folklóradatok alapján. Gyakran szerepel a hűség alapjai, mozgatórugói között az egymásrautaltság, a bizalom és a hála is, akár a síron túlról érkezve. Hadd fejezzem be egy kis visszaemlékezéssel, melyet Kun Erzsébet Családmesék című könyvében találtam. (Igaz, a történet Óbudán játszódik, de abban az időben társadalmi berendezkedését tekintve sokkal jobban hasonlított egy zártabb, falusi jellegű közösségre, mint egy nagyváros egy kerületére.) Egy nagyon nehéz szülést követően a nincstelen férj így fizetett az orvosnak: „Volt egy maga faragta furulyája. Azon eljátszott apámnak egy dalt. Ez volt a honorárium. Ez? Sokkal több! Mert ettől kezdve minden újévkor eljött apámhoz. Minden január 1-jén eljátszotta ugyanazon a furulyán ugyanazt a dalt. Vagy tíz évig. Akkor elvitte a tüdőbaj.”

A hűség fogalma igen fontos mai életünkben, hiszen számtalan új lehetőség, új kapcsolat, akár új hit villanhat fel előttünk, s mindezek útvesztőjében az mutathat irányt, ha képesek vagyunk hűségesek lenni ahhoz, ami (vagy aki) mellé egyszer odaálltunk. A hűség egy személyes döntés eredménye, s ezt mindenki maga hozza meg. Ily módon lehetséges a hazához, az Istenhez, önmagunkhoz, az egyházhoz, a családhoz, a házastárshoz, barátokhoz és egyéb dolgokhoz való hűségről beszélni.