Előző cikk Következő cikk
aLapgondolat

Tóth Beáta: A fellegekig érő hűség

Honnan van a hűség különleges kettőssége? Miért vágyunk mindnyájan rá, és miért gondoljuk mégis olyan nehéznek, hogy hűek legyünk másokhoz? Mi a kapcsolat hűség és szeretet között?

Lánc, lakat és rejtelem

Az egyik bank azzal a szlogennel igyekszik ügyfeleit hosszú távú elköteleződésre buzdítani, hogy míg mások a hűségüket kérik, addig ők azt kedvezményekkel is biztosítják. Illusztrációként mindehhez egy lánc és egy lakat képe látható, amely nyilvánvalóan a teherként megélt hűséget hivatott felidézni szemben az általuk kínált, szabadságon és motiváción alapuló hűséggel.
Ez a reklám arra a pszichológiai tényre épít,
hogy nem szeretjük a merev kötöttségeket,
a kívülről ránk erőltetett egy helyben maradást. Sokkal inkább vonz a szabadság érzete és az a gondolat, hogy csak addig szeretnénk kitartani valami, valaki mellett, amíg értelmét látjuk,
amíg valóban megéri a dolog. A negatívan értelmezett hűség tehát a rabság mozdulatlanságát, értelmetlenségét és kilátástalanságát idézi fel előttünk, szemben valamiféle dinamikusan változó, meglepetésekkel teli szabad viszonyulással.

Érdekes módon a helyzet azonban mégsem ilyen egyszerű. Valahogyan nem tudunk ilyen könnyedén megszabadulni a hűség és a rabság gondolatának egymásra vonatkoztatásától. Krakkóban járva láttam egy hidat, amelynek korlátján lakatok százai sorakoznak, kulcs nélkül, „örökre” lezárva. Rajtuk egy-egy szerelmespár neve és egy dátum, sok közülük nemrég került oda. Nyilvánvalóan e szokás az egymásnak esküdött örök hűség látványos kifejezője, és akik ma is a hídra mennek, hogy gyarapítsák a lakatok számát, önként és örömmel teszik ezt. Mégis, e boldogító pillanatban, játékosan ugyan, de a megkötözöttség, leláncoltság gondolatát hívják segítségül annak kifejezésére, hogy hűségesen szeretnének kitartani egymás mellett, történjen bármi is a jövőben. Boldogan válnak tehát a hűség rabjaivá.

E hétköznapi példákon túl eszünkbe juthat József Attila játékosan komoly verse (Rejtelmek), amely a hűség titokzatos természetrajzát énekli meg mélységeket feltáró könnyedséggel: „Rejtelmek ha zengenek, / őrt állok mint mesékbe’.”
Mit is sugallnak e dallamos sorok? Egyes értelmezések szerint talán a mesebeli hőst idézik, a rendíthetetlen ólomkatonát, aki Andersen meséjében hűen őrzi szerelmét,
a kis táncosnőt, és aki végül belehal reménytelen szerelmébe; de utalhatnak
a pompeji katonára is, akit őrállás közben ért a megsemmisítő lávafolyam.
A hűség fogalmához tehát az őr elszánt rendíthetetlensége, a végsőkig való kitartás gondolata társul, egy nagy érték mindenáron való megőrzésének vágya.
Ugyanakkor a következő sorban felbukkan a rabsággal való párhuzam:
„Bebujtattál engemet / talpig nehéz hűségbe.” Mihez is hasonlítja itt a vers
a hűséget? Gondolhatunk itt a hűség nehéz vértjére, ellenségtől óvó páncéljára,
de a népdalok idézte „vas”-ra is, a szerelem gúzsba kötő, mégis édes béklyójára.
A hűség tehát valamiféle rabság, amelyet nem is teljesen önként vállal az ember,
az általa szeretett másik adja rá, öltözteti bele, s így kénytelen viselni mint ruhát vagy bilincset. Választja is a hűség magatartását, de egyben kívülről is kapja, „ráruházzák”, még ha nem is teljesen akarata ellenére. A hűség nehéz, mint egy súlyos öltözet, amelyet állandóan viselni kell.

A vers azonban nem áll meg ennél a gondolatnál, hanem ünnepélyes vidámsággal tovább boncolgatja a hűség mibenlétét: „ha már szeretlek téged, / tedd könnyűvé énnekem / ezt a nehéz hűséget.” A nehéz hűség paradox módon mégsem nehéz, lehet könnyedén is viselni, súlya alatt nem kell összetörni, nem kell egy életen keresztül megrokkanva vánszorogni miatta. Vajon mi adja e különös ellentmondás nyitját? A kulcs a két ember viszonyában van, hiszen nem akármilyen béklyó, hanem a szeretet köteléke köti össze kettejüket: „ha már szeretlek téged”. A másik szeretete könnyűvé teheti a hűség rabságra emlékeztető, egyetlen helyzetben való kitartását, elszánt megkötöttségét. A szeretet élménye, magatartása az az értelmező keret, amely által a másik melletti rendületlen kitartás értelmet nyer, szeretet és hűség valamilyen rejtélyes módon összefüggenek.

A hűség logikája

A ma embere sokszor kétkedve fogadja a jól ismert mondást, amely szerint a szeretet hűség nélkül nem is igazi szeretet. Miért ne lehetne valódi szeretet az, amely ma őszinte, később azonban elmúlik – teszik fel sokan a kérdést, és valóban, nem is olyan könnyű általánosan meggyőző választ találni rá. Érdekes módon, ha megfordítjuk a kérdést, éppen a nehezebben érthető fogalom, a hűség lényegének megértése lehet segítségünkre, hiszen az a tény, hogy hűség szeretet nélkül nem létezhet, talán könnyebben belátható. Amint láthattuk, hűség és valódi rabság között éppen a szeretet megléte vagy hiánya jelenti a döntő különbséget: a hűség megkötöttsége a szeretet ragaszkodásában gyökerezik. Ez az egyszerűnek látszó összefüggés könnyen elkerülheti a figyelmünket, ahogyan egy teológiai lexikon szerkesztőjének figyelmét is elkerülhette, amikor a hűség szócikkel rokon szócikkeket gyűjtötte össze: bizalom, döntés, engedelmesség, házasság és család, kapcsolat, regula, rend, szorongatás. E kissé komor lista végéről nyilvánvalóan hiányzik a szeretetre való utalás, amely egyébként bőven szerepel magában a szócikkben,
a Szentírásból vett idézetekben.

Ha átfutjuk a Szentírás azon szakaszait, amelyek a hűségről szólnak, azt láthatjuk, hogy hűség és szeretet tulajdonképpen rokon értelmű szavak, szinonimák a Szentírás szóhasználatában. A legtöbbször együtt, egy mondatban fordulnak elő, nem két teljesen különböző dolgot jelölnek, hanem jelentésük egymást világítja meg,
s különösen így van ez azokban a szakaszokban, amelyek Isten hűségéről beszélnek.
A zsoltáros például így dicséri Isten nagyságát: „Uram, irgalmad/szereteted fölér
az égig, hűséged a felhőkig.” (Zsolt 36,6). Irgalom, igazságosság, szabadítás, szövetség, kegyelem, hűség és szeretet mind ugyanannak az isteni magatartásnak
a számunkra más-más oldalról megmutatkozó vonásait jelölik: Isten felénk forduló, üdvözítő örök jóságát, amellyel újból és újból biztosít szeretetéről, akkor is, ha mi hűtlenek vagyunk. Azért hű, mert szeret, azért szeret, mert hűséges.

De vajon szükséges-e egyáltalán megkülönböztetni a szeretetet és a hűséget,
ha ilyen szorosan összefüggenek, ha szinte ugyanazt jelentik? Mennyiben gazdagítja a hűség fogalma a szeretet fogalmát? A hűség rámutat a szeretet egy fontos dimenziójára, a szeretet állandóságát, megbízhatóságát, jövőbeli elkötelezettségét jelöli. A szeretetet mai emberi tapasztalatunkban is vonzódásként, egy személyhez való ragaszkodásként éljük meg. Szent Ágoston is valószínűleg ebből az általános emberi alaptapasztalatból indul ki, amikor a szeretetet ragaszkodásként, az Istenhez való kitartó kötődésként írja le, sőt, egy helyen pedig a szeretet „ragasztójáról/enyvéről” beszél, amellyel odaadóan kell mintegy Istenhez tapadnunk, elválaszthatatlanul hozzákötve életünket.

A szeretet lenyűgöz és rabul ejt, de ez a kötelék, ez a rabság nem kell, hogy pusztán kívülről ránk erőszakolt tehetetlen állapot legyen, hanem a hűség szabadon vállalt kötelékévé válhat, viszont-ragaszkodássá, amely éltet és értelmet ad. A hűség ezért nehéz és könnyű is egyben, félelmetes és ugyanakkor vonzóan ígéretes.