Paksa Balázs: Monodráma három felvonásban

„A szuperhősök hiánypótlók a popkulturális pszichében, hasonlóan a görög mitológia szerepéhez. […] Batman […] olyan, mint Herkules: emberi lény, tele hibával, aki összeköti a két oldalt.” (Christopher Nolan)

Habár a kezdőfilm hollywoodi mércével mérve szinte „csendben” készült el, Christopher Nolan Sötét lovag-trilógiájának középső és záró darabját egyaránt akkora – egy-egy tragikus eseménnyel is súlyosbított – felhajtás övezte, melytől joggal riad meg az átlagos filmkedvelő. Az angol rendező azonban szokatlan trükköt mutat be: teljes kreatív szabadságban formálódó művészi elképzeléseit az álomgyár egyik legnagyobb stúdiója pénzeli. Hiába hát a lesajnált képregényes alapanyag, érdemes bekukkantanunk a denevérmaszk mögé.

nNolant elsősorban főhőse pszichéje érdekli, aki két világ közt hányódó, meghasonlott identitású lélek, egyszerre mindkettőben járva és mindkettőből kivetve – akárcsak
a félistenek. A csaknem hetvenéves képregénymúlttal rendelkező, szuperképességek nélküli Batman karaktere tehát ideális választás volt számára, s az elkészült három film, a Batman: Kezdődik! (2005), A sötét lovag (2008) és A sötét lovag – Felemelkedés (2012) alaposabb szemügyre vétele után megállapíthatjuk, hiába
a komolyan végiggondolt képregényhős-realizálási igény, a sokszálú cselekmény
és a kidolgozott karakter- és történetvezetés, Nolan tulajdonképpen végig főhőse, Bruce Wayne monodrámáját építgeti, részben a pszichoanalízis, részben a görög mitológia, részben pedig a keresztény eszmeiség elemeinek felhasználásával.
A Batman-képregények legigényesebb füzeteiben a hőst mindvégig jellemzi három tulajdonság: a rejtőzködés, a morális félreértettség és az ölés tilalma. A fekete köpenyes hős számkivetettként és szorongóként Kierkegaard távoli rokona, hasadt személyisége Jekyll/Hyde pszichológiai defektusát mintázza, apakomplexusa és bűntudattal kevert bosszúvágya pedig hamleti jellemmé avatja.

Nolan tehát egy traumatikus eseménytől gyötört karakter sajátos önterápiájaként láttatja a denevér-alteregó létrehozását
és működtetését – mindezt a Batman: Kezdődik! meséli el, melyben minden megvan, ami egy lélektani thrillerhez szükséges: sérült identitású főhős, alapos pszichológiai kidolgozottság, valamint komoly, előre kevéssé látható jellemfordulatok. A tét egy gyilkosság lelki feldolgozása, melyet a főhős rajongásig szeretett szüleivel szemben követtek el. Bruce – miután a bosszú lehetőségétől is megfosztatik – hét évig bolyong céltalanul a világban, majd súlyos tanulsággal megerősödve tér vissza szülővárosába. Időközben alapos testi-lelki átalakuláson megy keresztül, melyben részt vállal mentora is, akivel azonban egy ponton összekülönböznek. Nolan korábbi filmjeiből ismerős ez a képlet: két, adott helyzetben különbözőképpen döntő ember útját követhetjük párhuzamosan. Az összecsapás elkerülhetetlen, ám mielőtt erre sor kerül, érdekes beszélgetésnek vagyunk tanúi. Bruce saját kastélyának égő romjai között Ra’s Al Ghullal lezajló vitája egy másik perlekedést juttat eszünkbe: Ábrahámét Istennel Szodoma és Gomorra ügyében. „Van-e még tíz igaz?” – érkezik
a kényelmetlen kérdés, Gotham tehetős szülötte azonban hisz városa jóságában, s nem hagyja, hogy elpusztítsák azt. Nem csoda: saját lelke a tét, melyben úgy tűnik, bűntudatát feledve először lel otthonra. E képsorokat nézve merül fel bennünk először, hogy Gotham városa a szokásosnál komolyabb jelentéstartalommal is bírhat: egyrészt a nyugati kapitalista társadalmat reprezentálja annak ellentmondásaival, másrészt tulajdonképpen a főhős lelkének szimbolikus kivetülése. Utóbbi elgondolást alátámasztja az is, hogy a narratíva nézőpontjából minden mellékszereplő sematikus alak, s valójában a főhőshöz való viszonyában nyeri el létjogosultságát.

Mindez még szembetűnőbbé válik,
ha a három évvel később elkészült folytatás,
A sötét lovag sűrű cselekményszövésű, westernelemekkel tarkított bűndrámáját tekintjük. Az előző rész optimista befejezése ellenére szó sincs arról, hogy hősünk feldolgozta volna traumáját, önterápiájának veszélye, hogy fenyegető alteregója végül teljesen felemészti őt. Mind görcsösebben ragaszkodik a „normális élet” felé szövődött egyetlen kapcsolatához: szerelméhez, ugyanakkor kétségbeesetten keresi „utódját”, akit a sármos és rendíthetetlen kerületi ügyészben, Harvey Dentben vél megtalálni. Mindkét reményében súlyosan csalatkoznia kell, miközben új fenyegetéssel kénytelen szembenézni: a káosz ügynökével, Jokerrel.
Az árnyalt jellemábrázolás ellenére a felsoroltak mindannyian archetipikus karakterek. Joker az előtörténet nélküli őserő (azzal együtt is, hogy Heath Ledger rémisztő valószerűséggel alakítja a figurát), Batman pontos komplementere; Rachel
a döntésképtelen, szomorú sorsú nő; Harvey pedig egy két lábon járó erkölcsi példázat. Valójában az ő – „Akárki” – lelkéért folyik a szimbolikus küzdelem Jó (Batman) és Rossz (Joker) között, miközben a sötét lovag újabb dilemma elé kerül: ölhet-e embert egy „nagyobb jó” érdekében? Miközben Jokerrel való összecsapásai közben ezen vívódik, arra eszmél, hogy elveszti szeretteit és egy denevérköpeny utáni új élet reményét. Harvey végül elbukik, Batman pedig szokatlan megoldást választ a komor végkifejlet enyhítésére: magára vállalja Harvey ámokfutásának tetteit. Krisztusi áldozat ez, melyet a főhős azért hoz meg, mert rájött, másképp nem védheti meg szeretett városát. Gotham népének szemében morális félreértettsége teljessé vált, s úgy tűnik, a rejtőzködés egy új fokára kell lépnie – teljesen el kell tűnnie a világ szeme elől.

A sötét lovag hatalmas kritikai és közönségsikere után Nolannek több radikális döntést is meg kellett hoznia, hogy megfeleljen a már-már hisztérikus elvárásoknak. Az idén nyáron bemutatott A sötét lovag – Felemelkedés elején ezért megszakítja az addig többé-kevésbé folyamatos idővonalat: az előző részt záró tragikus éjszaka után nyolc év telt el, Bruce Wayne pedig az átélt veszteségektől megroppanva önkéntes száműzetésbe vonult. Előcsalogatni csak egy olyan ellenfél tudja, aki nemcsak fizikailag, hanem szellemileg is Batman fölé nő, s célja ugyanaz, mint Ra’s Al Ghulnak: porig rombolni Gothamet – jelképezzen az bármit. Nolan másik döntése, hogy a komplex jellem- és cselekményszövést ezúttal feláldozza a hollywoodi nagyepika oltárán, s érzelmes melodrámát rendez. A záróepizód szereplői vázlatosak, a forgatókönyvben megszaporodnak az álomgyári fősodorból ismerős, közhelyes fordulatok. A sötét lovag – Felemelkedés karakterkezelésében és történetvezetésében is egyfajta tükre a kezdőfilmnek, Bruce érzelmi hullámvasútja pedig mindennél nagyobb figyelmet kap. A film tétje újból az emberölés aktusa körül forog: ezúttal az foglalkoztatja a főhőst, hogy a morális áldozat után fizikailag is feláldozza-e magát otthonáért. Kezdetben fatalista végzettudat hajtja, majd miután ellenfele megtöri, lassan tanulja meg újból értékelni életét (hasonlóan az ószövetségi József történetéhez), mely nála a halálfélelem visszatérésében ölt testet. Nolan Gotham ábrázolásával már az előző részben is reflektál a 9/11 utáni nyugati társadalom válogatott paranoiáira, ezúttal a gazdasági válság keltette társadalmi forrongás dilemmáit veszi számba, nem minden irónia nélkül. A francia forradalom statáriumának és a „néphatalom” hamis illúzióját keltő terrorista nyers brutalitásának megidézése egyaránt ezt szolgálja.

„Nem veszi el tőlem senki [életemet], magam adom oda, mert van rá hatalmam, hogy odaadjam, és van rá hatalmam, hogy visszavegyem.” (Jn 10,18) Noha A sötét lovag – Felemelkedés befejezése nyitott, Bruce Wayne tulajdonképpen Krisztus mondatát vonatkoztatja önmagára. Nolan ezzel gyakorlatilag egy szekularizált megváltót ad a nyugati civilizációt jelképező Gothamnek – társadalmi értelmezésben. S ami Bruce Wayne belső útját illeti, utolsó tettével tulajdonképpen saját lelki üdvét nyeri el a hős – miközben utódja észrevétlenül felnő, s az is kiderül, valójában nem a hős kiléte, hanem a tettein keresztül megnyilvánuló szimbolikus ereje a fontos.