Csanádi-Bognár Szilvia: Hétköznapi rítusok

Megkopott az arcocskája ennek a fából faragott öltöztethető Kisjézusnak, kopott a ruhácskája is. Mintha egy patinás gyerekjáték lenne, pedig tudjuk, több ennél. Ez a Királyfalváról származó kis szobor egyike azoknak a kegytárgyaknak, amelyek a prágai kármelita kolostor híres Kisjézus szobrának kultusza nyomán készültek. Jelenleg a Népművészeti Múzeum gyűjteményét gazdagítja.

Nem egyediségével, a faragás minőségével, a kis test arányaival, a mozdulat ábrázolásának helyességével vagy helytelenségével vonja magára ez a szobor a figyelmet, hanem maga a rítus megindító. Selyembe, bársonyba, ezüst-, aranycsipkébe öltöztették ezt a babát. Ruhát ajánlhatott fel számára bárki. A prágai Jézust királyok, császárok, nemesasszonyok és polgárok öltöztették. A rítus sajátossága, hogy nem mint szobor válik műalkotássá, hanem a ruhácskák készítése, felajánlása, az öltöztetés, a gondoskodás bír jelentéssel. Egy olyan összetevője ez a szakrális művészetnek, amelyik a kultusz művészete vagy a jelenkori alkotóművészet felől érthető, és nem a klasszikus, múzeumi művészet oldaláról. Olyasfajta vallásos cselekedet ez, amelyik a hétköznapi tevékenységünk részeként tárgyiasul. Általa megfoghatóbbá válik, hogy mit jelent, ha a munkát, a házimunkát, a gyerekekkel való foglalkozást imaként ajánljuk fel. A keresztény gyakorlat hajlamos ezt a két területet elkülöníteni. Vasárnap templomba megyünk, a hét többi része a munkának van fenntartva, az imát reggel vagy este végzem, a többi teendőmtől elkülönítve. A Kisjézusnak készülő ruha figyelmeztet arra, hogy végső soron mi a varrás, mi az öltöztetés, mi az ima, a könyörgés, a hálaadás lényege.

Más vallásokban a rítus és a mindennapi élet jobban átjárta egymást, de így volt ez a paraszti világban is. A zsidóság számára az étkezési, a tisztálkodási szokások betartása az isteni rendelkezés betartásával egyenlő, a ház kisöprésének ideje és módja komoly hittani viták tárgya. Az ünnepi szokások ehhez hasonlóan ajándékoznak meg bennünket az életünk legelemibb részleteibe beépülő rítusok tapasztalatával. Az ételek, a terítés, az ajándékozás szimbólumai persze csak akkor mutatnak meg valamit magukból, ha a rutin során is őrizzük a jelentésüket. A meztelen, karácsonyi Kisjézusnak ruhát adni olyan, mint amikor a kislányok öltöztetősdit játszanak. Készülnek a szerepre. Nem mindenki öltözteti fel a másik gyerekét. Meggondoljuk kétszer, hogy megigazítsunk-e egy lecsúszott ruhadarabot a más gyerekén, adjunk-e a magunk készletéből. De a sajátom öltöztetése is nyűg sokszor, mert nem segít, mert nem figyel, mert nyűgös, mert rúgkapál. Nem könnyű ezekben a helyzetekben a körülmények helyett a gyerekre figyelni. A mezítelen, karácsonyi Kisjézusnak ruhát adni bűnbánati cselekedet és imádság. Megjeleníti, hogy hozzá akarok tartozni. Róla gondoskodom, mert közöm van hozzá. „Ruhátlan voltam, és felruháztatok.” Nem pótolja a cselekedetet vagy a helyes döntést, de súlyt ad az elhatározásnak, megpecsételi. A kopott fababa öltöztetése ósdi szokásnak tűnhet, de világosan érthető, mert a rítusok iránti érzékenységünk nagyon is eleven. Talán a szimbolikus gondolkodásba való belebocsátkozás is pont olyan merészséget követel, mint segíteni, adni, áldozatot hozni.