Horváth Árpád SJ: Ránk bízta…

mMóricz Zsigmond regénye, az Árvácska, a magyar realista irodalom egyik legmegrázóbb története. Gyermek hősnője lelenc, még tisztességes neve sincs. Öregkori regényének főhősét az író Erzsikéről, becenevén Csibéről mintázta, akivel Móricz a Ferenc József hídon találkozott, amikor a fejletlen, mindössze tizenhat éves lány éppen öngyilkosságra készült. Csibe éveken át mesélte a már ismertté vált írónak gyermekkora legsötétebb történeteit. Akinek megadatott, hogy valóban szerető és gondviselő szülők védelmében nőjön fel, a mindenkori Árvácskák mélységesen keserves szenvedéseit talán el sem tudja képzelni. Ezek a gyermekek a folytonos bizonytalanság és kiszolgáltatottság poklát élik meg, igaztalanságok sorozatát kénytelenek elszenvedni, méghozzá azoktól, akiknek elsődleges feladata (hivatása?!) a védelmezés és az odaadó szeretet lenne. A gyermekek ellen elkövetett erőszak bármely formája joggal háborít fel minden jóérzésű embert.

Éppen Árvácska története bizonyítja, hogy a gyermekvédelem nem csak korunk nagy kihívása. Ugyanakkor egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy társadalmunk legjobban kiszolgáltatott tagjainak védelme mindannyiunk feladata. Az ártatlanok szenvedése átokként csap vissza a társadalomra. Ha nem tudjuk a tehetetleneket, a gyengéket, a kicsinyeket és szegényeket megvédeni, közösségi életünk valójában értelmét veszti. Ha csak a magunk javát nézzük és megelégszünk legszűkebb környezetünk boldogulásával, mi magunk is az embert torzító társadalom eszközévé válunk. Létünk maga lesz a strukturális bűn.

A hittel élő ember számára a kiszolgáltatott emberek védelmének feladata alól nem lehet kimagyarázkodás. Az „elközelgő” Isten Országa annyiban valósul meg közöttünk, amennyiben érzékenyek vagyunk a környezetünkben élők ínségére. Erről szól karácsony üzenete is, erről szólt a Názáreti egész élete. Isten tehetetlen gyermekként bízta ránk magát, vigyázzunk rá! Vehetjük megtiszteltetésnek is Istennek ezt a tapintatos közeledését. Egyszerű, gyermeki arcáért talán hálásak is lehetünk. Ha megállunk, ha észrevesszük, ha engedjük magunkat megszólítani az átható gyermeki tekintettől, talán nekünk is megadatik, hogy újra átéljük az örömet: a tisztát, az odaadót, a valóban karácsonyit.