Bárdosy Éva: Szülő vagy nevelő?

Vannak gyermekek, fiatalok, akiket saját érdekükben ki kell emelni – ha átmeneti időre is – vér szerinti családjukból. Az ilyen gyermekek feje fölött általában sűrűn lebeg Damoklész kardja: hová kerülök, ha el kell hagynom a családom?

József Attila kiskorában egy öcsödi parasztgazda házánál házimunka fejében kapott ellátást, mert édesanyja nem tudta kellően gondozni gyermekeit. „Öcsödön nevelőszüleim Pistának hívtak” – panaszolja a költő Curriculum vitaejében, mert valódi keresztnevének mellőzése megrendítette azonosságtudatát.

Nemrég a Mammut bevásárlóközpont előtt csinos, egészen jól öltözött fiú szólított meg. Kérte, támogassam egy nagyobb összeggel, mert kikerülve az állami gondozásból nincs hová mennie, nincs mit ennie, nincs jövedelme. Lám, az állami gondozás így eregeti ki zsákutcákba a neveltjeit – villant belém. Az ennél ígéretesebb, emberarcúbb alternatíva nevelőszülők otthonába küldi a bajban lévő fiatalokat. Hogy ez pontosan mit is jelent, arról Báló Ottíliát, a Fészek Gyermekvédő Egyesület ügyvezetőjét kérdeztük.

Mit takar a nevelőszülő kifejezés?

A nevelőszülő közfeladatot ellátó személy, legalább 24 éves, saját otthonában, saját családjában, vér szerinti gyermekei nevelése mellett vállalja más gyermekek gondozását is. A nevelőszülőnek büntetlen előéletűnek, lakáskörülményeit és egészségi állapotát tekintve alkalmasnak kell lennie, s vállalnia, hogy elvégzi a törvény által előírt felkészítő tanfolyamot. A gondozásába kerülő gyermeknél legalább 18 évvel idősebbnek kell lennie, de a korkülönbség legfeljebb 45 év lehet.

A Fészek Egyesület önkéntes (hagyományos) nevelőszülőkkel dolgozik. Emellett vannak ún. hivatásos nevelőszülők is.

Mi a különbség?

A hivatásos nevelőszülő munkaviszony keretében, alkalmazottként látja el a feladatát. Egy 300 órás, az Országos képzési Jegyzék szerinti képzés szükséges az alkalmazásához. Magasabb a családjában gondozható gyermeklétszám. A (hagyományos) nevelőszülő nem áll a működtető alkalmazásában, éli az életét, végzi a munkáját, fizetett foglalkozása mellett vállal gyermeket a családjába. Tevékenységéért csak jelképes összegű tiszteletdíjat kap (törvény szerint 15000 Ft/hó/gyermek). Saját gyermekeivel együtt legfeljebb négy gyermeket gondozhat családjában.

Miben áll a nevelőszülő-képzés? Milyen ismereteket, milyen tapasztalatokat szerezhetnek a jelöltek?

A hivatásos és hagyományos nevelőszülő is először egy kétrészes akkreditált képzésen vesz részt. Először egy 28 órás, úgynevezett döntés-előkészítő tréning várja, egy csoportos, sajátélmény alapú, a személyiségfejlesztő tréninghez hasonló program. Ennek során megpróbálunk a nevelőszülőknek abban segíteni, hogy jobban beleélhessék magukat a hozzájuk kerülő gyermek helyzetébe, és megismertetjük velük azokat a problémákat, amelyek nevelőszülőként várnak majd rájuk. Ennek alapján kell eldönteniük, szeretnék-e, tudják-e, képesek-e vállalni. A képzőkkel közösen döntenek végül erről, ahol az is tisztázódik, melyek a család erősségei a nevelőszülői feladatok szemszögéből, mit kell még fejleszteni, milyen nemű, problémájú, illetve hány gyermek helyezhető az adott családba. Ezt a szakaszt egy 32 órás elméleti képzés követi, amelyet szerencsés esetben úgy állít össze a képzés szervezője, hogy minél gyakorlatiasabb legyen, valóságos terepen, nevelőszülős családokkal és gondozott gyermekekkel foglalkozó szakemberek közreműködésével. Itt jogi, pszichológiai, pedagógiai, egészségügyi, társadalomismereti előadásokat hallgatnak a családok. A hagyományos nevelőszülők képzése itt befejeződik, a hivatásos nevelőszülőknek még további fél év gyakorlat következik hagyományos nevelőszülőként, amelyet újabb 300 órás képzés követ.

Milyen helyzetekben van szükség nevelőszülőkre?

Ha egy gyermekről a saját szűkebb vagy tágabb családja hosszabb távon nem tud megfelelően gondoskodni, vagy veszélyezteti a megfelelő testi, szellemi, érzelmi fejlődését, akkor a gyermek számára más helyettesítő gondoskodást kell biztosítani. Elsődleges fontosságú, hogy ez a megoldás lehetőség szerint családi körülmények között történjen, és csak akkor kerüljön gyermekotthonba, ha a gyermek szükségletei ezt indokolják.

Hogyan kezd hozzá egy-egy család a veszélyben lévő, gondozásra szoruló gyermek bizalmának elnyeréséhez? Mikor mondhatjuk, hogy ez a bizalom már megvan?

A folyamat különböző lehet annak függvényében, hogy a bajba került gyermek érdekében mennyire sürgős intézkedésre van szükség. Veszélyhelyzetben előfordul, hogy nincs idő az előkészítésre, azonnal intézkedni kell. Szerencsésebb esetben van idő az ismerkedésre, barátkozásra, ami természetesen szakemberek által kísért és segített folyamat. Általában néhány hetet, egy-két hónapot vesz igénybe, a gyermek korától, fejlettségi szintjétől, a vér szerinti szülőkkel való kapcsolattól függően. Ha a gyermek örül a nevelőszülő látogatásának, várja őt, elfogadja az ajándékát, az ételt, a közeledést tőle, akkor már kimondhatjuk, hogy a kötődés alakulóban van köztük.

Milyen időtartamra számíthat egy-egy nevelőszülő, amikor megkezdi az egy vagy több gyermek nevelését a szüleik helyett?

A nevelőszülői elhelyezést a gyermek érdekében átmeneti megoldásként tekintjük. Az ő érdeke az, hogy belátható időn belül véglegesen rendeződjön a sorsa, vagy úgy, hogy haza kerülhet, vagy ha ez hosszú távon sem lehetséges, és a szülő nem is tartja a kapcsolatot a gyermekével, akkor örökbe adják. Ezért a gyámhivatal a nevelőszülői elhelyezés ideje alatt évente (a három évesnél fiatalabb gyermekek esetében félévente) felülvizsgálatot tart. Nagyon változó, hogy mennyi időt tölt egy-egy gyermek nevelőszülőnél, lehetnek elképzeléseink, de megjósolni nehéz. Általában évekről kell beszélnünk, és előfordulhat, hogy a nevelőszülő családjában nő fel az a gyermek.

Hogy lehet kibírni, elviselni a folyton átmeneti állapotot a nevelő és a nevelt oldaláról, szempontjából?

Természetesen ez mindenkinek hatalmas pszichés trauma. A gyermek számára leginkább az, hogy elszakítják vér szerinti szüleitől. A nevelőszülőket a képzés során is próbáljuk felkészíteni erre a nem könnyű helyzetre, hogy tudnia kell úgy szeretni a gondozott gyermeket, mintha az övé volna, miközben folyton tudatosítani kell, hogy nem az övé, mindig szeme előtt tartva, mi a gyermek érdeke. Ezt a folyamatot segíti, ha a gondozás ideje alatt folyamatos a kapcsolat a gyermek és a vér szerinti szülő között, tehát a leválásnak nem egyik napról a másikra kell megtörténnie. Minden nehézség ellenére nem a nevelőszülő magányos harca ez, hiszen szakemberek (nevelőszülői tanácsadó, pszichológus, családterapeuta stb.) kísérik, szükség szerint segítik a munkáját.

Milyen folytatása képzelhető el (elképzelhető-e egyáltalán) a nevelőszülő és továbbadott, visszaadott neveltjei kapcsolatában?

A kapcsolat elképzelhető, de ez a feleken múlik, igénylik-e, engedik-e? A fő szempont persze mindig a gyermek érdeke. Sok olyan esetről tudunk, amikor a gyermek felnőttként is visszajár a nevelőszülőhöz, tartja a kapcsolatot, hozzá fordul, ha segítségre van szüksége. Arra is van példa, hogy az örökbefogadó szülők és a volt nevelőszülők baráti kapcsolatot alakítanak ki, és így tartják fenn a gyermekkel is a kapcsolatot.

***

A nevelőszülők elfogadottsága, presztízse aligha mondható eszményinek. Pedig igazán ember legyen a talpán, aki minderre vállalkozik. Szerettem volna néhány példát hallani egy valódi nevelőszülő szájából arra, milyen igazán nehéz, és milyen igazán jó dolgok történnek egy nevelőszülő–gyermek kapcsolat során.
Nagy Zsoltné Anita nevelőszülő kötélnek állt, és az igazán jó dolgokkal kezdte:

A hagyományos nevelőszülő munkája a mai világhoz képest olyan, mint egy álló óra, és ebben a nyugalmi állapotban olyan valódi értékek kerülnek a szemünk elé, ami a sok kapkodás mellett eltörpül, vagy talán el is tűnik. Hirtelen fontosak lesznek a körülöttünk élő emberek, meghalljuk és felismerjük a baj forrását, és talán még segíteni is tudunk. A hozzánk kerülő gyermekek és az őket látogató szülők problémái mellett banálisnak tűnnek addig óriásnak tűnő saját gondjaink. Gyermekeink számára sokkal értékesebb lesz az ANYA vagy APA fogalma, mint az ilyen gyermekeket nem nevelő más családok gyermekei szemében. Nekik látniuk, tapasztalniuk kell, hogy milyen az, amikor felborul a rend az ember életében. Ezáltal értékes „csomagot” kapnak a saját életükhöz. Az aprónak tűnő örömök a mi életünkben hatalmasak. Siker és boldogság, mikor a gyermek először ránk mosolyog, akár újszülött, akár kamasz legyen is, vagy ha hozzánk bújik és átölel, ezzel hálálva meg lelkiismeretes gondoskodásunkat. Nevelőszülőként azonban a legnagyobb siker az, amikor a ránk bízott gyermek sorsa átmenetiből véglegessé válik, azaz visszakerülhet az édesanyjához, örökbe fogadhatják, vagy ha már az önálló életre képes, sikeres és boldog felnőttet látunk kilépni a nagybetűs életbe.

És mikor különösen nehéz?

Amikor rájövünk, hogy nem mindenben tudunk segíteni a gyermeknek, bármennyire is lelkesek vagyunk. Egy gyermek életében hatalmas trauma kikerülni a családjából, és azt a saját családot soha nem pótolhatjuk számára, de próbálkozunk mindvégig. Számunkra viszont a legnehezebb, amikor el kell őket engednünk. Sokszor hosszú éveket töltenek nálunk a gyermekek, megszeretjük egymást, életünk részévé válnak, de az első perctől kezdve tudjuk, hogy ha mennie kell, akkor könnyes szemmel is útnak indítjuk.

Mi történik azokkal a gyermekekkel, akiket nem tudnak – például alkalmas nevelőszülő híján – családban elhelyezni?

Ha egy gyermek számára nem lehetséges a nevelőszülői családban való elhelyezés, akkor gyermekotthonba, lakásotthonba, csecsemőotthonba (mai nevén különleges gyermekotthonba) kerül.

Van erre a nevelőszülői munkára elég jelentkező?

Jelentkező van, bár országosan elég egyenetlenül. Budapesten és környékén sokkal több nevelőszülői családra lenne szükség. És sajnos az is jellemző, hogy a jelentkezők nagy része valójában nincs abban az élethelyzetben, hogy másokon tudjon segíteni. Körülményei sem alkalmasak hozzá, csak az elképzelése vagy a szándéka van meg a nevelőszülőségre. Előfordul, hogy a jelentkezőnek nem megfelelőek a lakáskörülményei, a család jövedelmi helyzete eleve bizonytalan, illetve olyan sok gyermek van már a családban, hogy a törvény értelmében többet már nem vehet magához. A működtetők felelőssége abban a tekintetben, hogy kiből lesz nevelőszülő, és kiből nem lehet, óriási. A médiában többnyire a rossz példákat visszhangozzák: dolgoztatják, bántalmazzák, megerőszakolják a gyermeket, fölmerül a „megélhetési nevelőszülő” képe, vagyis igazából nagyon alacsony a nevelőszülőség presztízse, rossz a megítélése. A mi célunk tehát kettős: tenni azért, hogy a munkájukat tisztességesen, és magas színvonalon végző családokról is lehessen hallani, és a jó példa mentén minél többen vállalják ezt a nagyon nehéz és áldozatos, de szép feladatot.