Durica Katarina: Fekete pedagógia
A gyermekbántalmazás mindannyiunk közös ügye, még akkor is, ha hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ez bennünket és környezetünket nem érinti, s csak tőlünk messze, az ország kietlen, távoli helyein történhet meg. Pedig a valóság igenis közeli.
aA budapesti belvárosi játszótéren jól öltözött anyukák beszélgetnek a homokozó mellett, tőlük nem messze látszólag boldog gyermekek játszanak. Az egyik anyuka odaszól kisfiának, hogy „indulunk”, de a gyermek – mivel elmerült a játékban – nem hallja anyja hangját, így nem reagál. Erre az anyuka idegesen begázol a homokozóba, karjánál fogva kirángatja, s közben szidalmazza az öt év körüli fiát. A játszótéren mindenki tudja, hogy a kis Ádám gyakran jelenik meg kék-zöld foltokkal, ami
az iskolában a tanárnőnek is feltűnt már. Ennek ellenére ismét nem szól senki, csak megrökönyödve figyelik az eseményeket.
Sajnos Magyarországon valamilyen álszemérmesség miatt még mindig tartja magát az a nézet, hogy „más gyermeknevelésébe nem szólunk bele”. Hiába vannak tanúi egy gyermekbántalmazásnak, ha azok csak legyintenek, és elintézik azzal, hogy
ez a család dolga, „az atyai pofon még senkinek sem ártott”, „biztosan nehezen kezelhető a gyermek”. És mennek tovább.
A mai napig sok helyen fennáll az a makacs téveszme, mely szerint a gyermeket verni kell, ha nem engedelmeskedik. „Minket is vertek a szüleink, mégis tisztességes felnőttek lettek belőlünk” – hallani gyakran. A legtöbben még csak nem is tartanak bántalmazásnak egy pofont, egy ráncigálást vagy éppen fenékre verést.
Pedig a gyermekvédelmi törvény (1997. évi XXXI. törvény) egyértelmű ebben
a kérdésben: a bántalmazást kiterjeszti a fizikai, szexuális és lelki erőszakra is.
A jogszabály tizenöt éve a zéró tolerancia elvét hirdeti, vagyis az apai pofon sem
fér bele a tűréshatárba. „Ennek ellenére a joggyakorlatban ez még masszívan tartja magát, például több határozatban a bíróság legitimálta az ún. házi fegyelmi jogot, amikor az apa nevelési célzattal verte gyermekeit. Az idei év újdonsága, hogy
a »gyermekbarát igazságszolgáltatás« európai évének égisze alatt a büntető törvénykönyv kiskorú veszélyeztetése tényállása kiegészült azzal, hogy a kiskorú érzelmi fejlődését veszélyeztető magatartást is bünteti. Korábban csak a testi, értelmi és erkölcsi integritást védte a törvény” – számolt be tapasztalatairól
Dr. Spronz Júlia, aki ügyvédi praxisa során a családon belüli erőszakra specializálódott.
E fenti törvény 17. §-a jelöli meg azokat a személyeket és intézményeket (például védőnők, háziorvos, házi gyermekorvos, családsegítő szolgálat, nevelési és oktatási intézmények, nevelési tanácsadó, rendőrség, ügyészség, bíróság), amelyek kötelesek jelezni a gyermekjóléti szolgálatoknál a gyermek veszélyeztetését, illetve indokolt esetben kötelesek hatósági eljárást kezdeményezni, és egymással együttműködni
a veszélyeztetettség megszüntetése érdekében. A törvény arra is lehetőséget ad, hogy a gyermekjóléti szolgálatnál minden állampolgár közvetlenül is bejelentést tehessen.
A fizikai bántalmazásnak konkrét jelei vannak: ha kék-zöld foltok borítják gyakran
egy kisgyermek testét, akkor biztosak lehetünk benne, hogy nem a „lépcsőn esik
le hetente”. Az egyértelmű testi erőszak mellett ugyanolyan súlyos a sokkal nehezebben bizonyítható lelki és szexuális bántalmazás.
A terepen dolgozók tapasztalatai szerint továbbra sem jellemző, hogy külső
személy – a bántalmazás egyszerű tanúja – kérne segítséget.
„Természetesen van rá példa, hogy a rokonok (főleg nagynéni, keresztanya, nevelőanya) többször fordultak segítségért, de nem sok sikert értek el, mert
a gyermekvédelem reakciója előre megjósolható: vagy a jellemzően szintén bántalmazott anyát hibáztatják, vagy az átmeneti nevelésbe vételt szorgalmazzák. Ettől függetlenül a segélyszervezetek változatlanul javasolják, hogy senki ne habozzon jelezni, ha bántalmazást észlel, mert az is nagy segítség, ha a gyermeknek ún. értő tanújaként tud közreműködni” – javasolja az ügyvédnő.
A felnőttnek, aki úgy dönt, hogy segítségére siet egy gyermeknek, nehéz dolga van, mert először is bizonyítania kell, hogy valóban bántalmazás történt. A négy fal közötti brutalitás ritkán kerül felszínre, óriási a látencia (rejtettség) ezekben az esetekben, és az áldozatok is ritkán beszélnek, mert szégyellik magukat. Ha mégis sikerül bizonyítani a bántalmazást, akkor az illetékes hatóság vagy kiemeli a gyermeket
a családból, vagy a bántalmazót távolítja el onnan. Elsődleges feladat mindenképpen a veszélyeztetést megszüntetni. A végeredmény pedig sajnos mindenképpen egy csonka család.
Több nyugati országban működik az az egyébként forrásigényes modell, ahol
a családdal intenzív terápia folyik. Ez azt jelenti, hogy a bántalmazót átmenetileg eltávolítják, és szakemberek segítenek feldolgozni az átélteket az otthon maradt családtagoknak és a bántalmazónak egyaránt, hiszen családban felnőni még mindig a legjobb.
Lelki bántalmazás
A bántalmazás kevésbé látványos formája a lelki terror, amely a hideg, szeretet nélkül nevelő szülői bánásmódtól kezdve a kegyetlen érzelmi szadizmusig terjed. Nagyon sok szülő bele sem gondol, milyen be nem gyógyuló sebeket ejt gyermekén
a gúnyolódással, becsmérléssel, érzelmi zsarolással, vagy a „nem szeretlek”-kel való fenyegetéssel. Egy figyelmes felnőtt (tanár, orvos, pszichológus, rokon) észreveszi
a lelkileg bántalmazott gyermekek egy részének tüneteit, bár ezek igen változatos formában jelennek meg, de talán a közös jellemző az, hogy a korábbiakhoz képest megváltozik a gyermek magatartása. A jótanulót nem érdekli többé a tanulás,
a nyugodt gyermek agresszívvá válik, vagy pont fordítva, a nyüzsgő érdeklődőből lelkesedését vesztett lesz. A lelki bántalmazásnak akkor konkrétak a jelei,
ha valamilyen változás következményeként jelennek meg: például új családtag, nevelőapa költözik a házba stb. A gyermekeknek akkor van esélyük megmenekülni,
ha elhivatott, kompetens, hozzáértő felnőtt segít nekik.
Sokkal nehezebben felismerhető, ha a lelki bántalmazás folyamatos és a kezdetektől jelen van. Ha fokozatosan történik, ha a gyermek kiskorától fogva kemény szavaknak, állandó megaláztatásnak, folytonos kisebbrendűségi érzésnek van kitéve, mindez természetessé válik számára. Személyisége deformálódik, önértékelését elveszíti, befeléfordulóvá válik, nem tud örülni semminek. A bántalmazás a gyermekek személyiségére nyomja rá bélyegét, nem a magatartására.
Szexuális zaklatás
A szexuális bántalmazás az esetek többségében rejtve marad a külvilág elől, mivel
a durván bántalmazott, megfélemlített gyermek nem mer beszélni a történtekről. „Nagyon sok incesztus-áldozattá vált gyermek ügyével foglalkozunk – mondja az ügyvédnő. – Ezek mind megrázó esetek, hiszen a gyermekkel szemben egy bizalmi felnőtt követ el szexuális visszaélést vagy erőszakot. Tehát ez egy gyermek teljes kihasználását jelenti, mely alapvetően meghatározza további életét is. Nemrég fordult hozzánk segítségért például egy felnőtt nő, aki elmesélte, hogy vallási vezető apjuk őt és nyolc testvérét gyermekkorukban végig a legváltozatosabb módszerekkel kínozta (megerőszakolta, levizelte, különféle eszközökkel verte őket). A vallási elöljárók is tudtak minderről, de az apát védték…
Ismertem olyan családot is, ahol a brutális apa elől elmenekülő, s egy elhagyatott pincében éjszakázó gyermekek egyikét súlyos patkányharapás-nyomok borították… Többször hallottam olyan ügyekről is, ahol cigarettát égetett az apa gyermeke testébe, hozzávágta a forró vasalót, belenyomta fejét a forró levesbe, vagy a WC-be, és lehúzta” – meséli megrázó élményeit Dr. Spronz Júlia.
A közhiedelemmel ellentétben, általában nem a „cukros bácsiktól”, az idegenektől kell félniük a gyermekeknek. A gyakorlat azt mutatja, hogy leggyakrabban családon, ismerősi körön belül történik visszaélés; ritkábbnak számít a parkban és idegenek által elkövetett kiskorúak elleni szexuális bántalmazás. Egy nagybácsi, a szülők ismerőse, egy szomszéd vagy barát, aki jól ismeri a közeget ahol „támad”,
a gyermeket meg is félemlíti: „ha elmondod bárkinek is, bajod esik”. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy ezen esetek nagy részében, ha a bántalmazott mégis segítséget kér, senki nem hisz neki.
Ki és miért bántalmaz?
Az elkövetőre nézve nincs semmilyen specifikus jellemző. Ugyanolyan gyakori városi, értelmiségi, sokdiplomás, jómódú családokban, mint annak ellenkezőjében. Ugyanúgy zajlik szegény és fejlett országokban, fővárosban, vidéken és kis tanyákon. Azt viszont Tóth Olga vonatkozó kutatásából tudjuk, hogy az anyák gyakrabban verik a gyermekeiket (mivel sokkal több időt töltenek velük), de a súlyos fizikai és
a szexuális visszaéléseket inkább az apák követik el.
Az ügyvédnő szerint az érintettek száma többszázezer, közel milliós nagyságrendű is lehet, hiszen a fekete pedagógia a teljes társadalmat átszövi és gyakorlatilag nincs olyan család, ahol a bántalmazás valamely formája ne lenne jelen. A poroszos nevelés évszázados hagyományokkal rendelkezik, az erőszakmentes nevelési módokat pedig elkényeztetésként értékeli a környezet.
Az Országos Gyermekegészségügyi Intézet idei felmérése szerint évente körülbelül harminc gyermek hal bele a verésbe vagy az elhanyagoltságba. Az agyonvert gyermekek száma ebből évi tizenkét-tizenöt főre tehető.
A bántalmazott gyermekből sérült felnőtt válik. A legtöbb esetben viselkedészavaros lesz, nem motivált az élet kihívásaiban, konfliktuskezelése súlyosan károsodik, gyakran válik drogossá vagy függővé. Nehezebben kezeli felnőttkorában
a feszültséget és ezt a negatív viselkedésmintát viszi tovább saját családjába is.
Sok bántalmazó felnőtt gyermekkorában bántalmazott gyermek volt… Ezért fontos elvágni ezt az ördögi kört!
A gyermekek ellen elkövetett erőszak mindig hat az elkövetőre is. Nem lehet megbántanunk senkit úgy, hogy magunk ne károsodjunk.
A NANE Egyesület tanácsai:
· Higgyen a gyermeknek, és ne éljen vissza a bizalmával!
· Biztosítsa őt, hogy jól teszi, ha megosztja Önnel a történteket. Mindenkinek joga van erőszakmentesen élni, és kimondani az ellene elkövetett erőszakot.
· Hallgassa meg a történetét. Lehet, hogy Ön az első ember, akinek az áldozat elmondja ezeket a dolgokat. Ne próbálja rávenni arra, hogy „felejtse el a múltat, és lépjen tovább”. Tudassa vele, hogy támogatni fogja a szükséges lépések megtételében, és hogy nem ő a hibás a történtekért.
· A családon belüli erőszakról beszélni nagyon-nagyon nehéz. Az áldozat gyakran amiatt aggódik, hogy őt fogják hibáztatni, vagy akár ő, akár az elkövető bajba kerül majd. Ne ítélkezzen, és ne erősítse aggodalmait.
· Fontos, hogy nyugodt maradjon, amíg a történteket hallgatja.
· A gyermeknek nagyon fontos az Ön reakciója. Biztosítsa őt, hogy a továbbiakban is segíteni fogja. Lépjen kapcsolatba a felsorolt segítő szervezetekkel, ahol segítenek Önnek eldönteni, hogy mit tegyen a továbbiakban. A gyermeknek mindenekelőtt stabilitásra és érzelmi támaszra van szüksége.
· Ne intézkedjen a gyermek beleegyezése és felhatalmazása nélkül, mert kívülről sosem lehet tudni, hogy milyen lépésnek mi lesz a következménye, akár veszélybe is sodorhatja a gyermeket jószándékával.