Henter Anna: Eleven terepen

A gyermek ajándék – a maga egyediségében, személyiségével, képességeivel, pozitív és negatív tulajdonságaival együtt. Felelősség, örömök és kihívások forrása egyben. Van köztük olyan, aki fokozott mozgékonysága, nehezebben kezelhető természete miatt nagy erőpróbát jelent. Mit lehet tenni, hogyan érdemes bánni az ilyen csemetével? Egyáltalán, honnan lehet tudni, hogy mivel is állunk szemben? A hiperaktivitás és figyelemzavar jelenségéről kérdeztem Jávori Ildikót, az Eleven Team vezető szakértőjét.

Mit jelent a hiperaktivitás, mik a jelei és hogyan lehet felismerni?

A hiperaktivitás tüneteit a gyermek közösségbe kerülésének időszakában lehet először jól azonosítani. Az életkorhoz képest túlzott, kiszámíthatatlan és fokozott mozgásigényben mutatkozik meg: ezek a gyermekek nem, vagy csak igen rövid ideig képesek egy helyben maradni. Általánosságban elmondható, hogy gyakori a társaikkal való szándékolatlan ütközés, érintkezés. Érdeklődésük csapongó, többnyire egy játék sem köti a le a figyelmüket hosszabb ideig. Másrészt jellemző rájuk a hiperfókuszálás: ha nagyon tetszik nekik valami, képesek vele akár órákat eltölteni (pl. színezgetni, legózni). A kívülről, felnőtt által irányított helyzetekben nem, vagy csak kis ideig vesznek részt. Temperamentumukat tekintve ingerlékenyek, váratlanul és hirtelen lesznek dühösek. Alacsony a monotóniatűrésük, unják a napi rutinfeladatokat (pl. reggeli iskolába készülést, rendrakást, sorban állást). Ez problémát jelent számukra, amit jeleznek is verbálisan, vagy más tevékenységbe kezdéssel – pl. történetmeséléssel szórakoztatják a környezetüket, vagy provokatívvá válnak és aktivitást generálnak (verekedés, futkározás, bújócska stb.). Fontos azonban hangsúlyozni, hogy okos, értelmes, ép intellektusú, kreatív gyerekekről van szó, akik kedvelik a magas izgalmi fokú, kihívásos helyzeteket, és jó problémamegoldó készséggel rendelkeznek.

Milyen egyéb típusba sorolható tünetek fordulnak elő a nehezen kezelhető gyermeknél?

A hiperaktív gyermek nem összekeverendő a nagy mozgásigényű sportos fajtával, akinek heti két-háromszori, életkornak megfelelő sportfoglalkozással hatékonyan leköthető az energiája. Egy hiperaktívnál ezzel szemben ugyanúgy meg fog mutatkozni a monotóniatűrési probléma, a rutinszerű feladatokat edzésen is vissza fogja utasítani.

Szintén megkülönböztetendők a már kicsi korban nagy tehetség (pl. sport, előadóművészet, szervezés, mentális képességek) ígéretét mutató gyermekek, akik ugyanúgy izgő-mozgók tudnak lenni.

A hiperaktivitáson kívül említhető a figyelemzavar, ami dekoncentráltságot jelent. Ez némiképp hasonló a hiperaktivitáshoz, így nem egyszerű az elkülönítése. Ezek a gyermekek képesek fókuszálni a figyelmükkel, ha akarnak. Náluk szokott például előfordulni, hogy úgy tűnik, nem figyelnek arra, amit a felnőtt kérdez, aztán hirtelen mégis válaszolnak rá. A monotóniatűrésük szintén alacsonyabb, jellemző rájuk a feledékenység, az ingadozó figyelem, rendszeresen elhagyják a dolgaikat. Alapvetően szeretnek óvodába, iskolába járni, viszont elég fáradékonyak, így délután már visszautasítják a mentális erőbefektetést igénylő helyzeteket (pl. házi feladat megírása). A figyelemzavaros gyermekek általában segítőkészek, empatikusak. Mivel minden környezeti jelet levadásznak a figyelmükkel, könnyen kizökkennek egy folyamatból (pl. biztos észreveszik, ha órán leesik egy ceruza, és fölpattannak, vagy szóvá teszik.) A veleszületett figyelemzavaros gyermekek agya állandó ingerhiányt azonosít, ezért folyamatosan új jelek keresésére ad parancsot.

A hiperaktivitás figyelemzavarral együttes előfordulása nagyon ritka. Ilyen esetben a szétszórtsághoz egy impulzivitás is társul: a gyermek előbb beszél vagy cselekszik, mint gondolkozna. Az intellektusa ép, ismeri az összes szabályt, fel is tudja sorolni, a belső hajtóerő azonban hamarabb lendíti őt, mint ahogy a fékezőfunkció, az önkontroll érvényesülhetne.

A szakirodalom szerint ma minden tíz gyermekből négy mutatja a hiperaktivitás, figyelemzavar, vagy impulzivitás valamely tüneteit. Igazi, veleszületett hiperaktivitás vagy figyelemzavar ezen gyermekek egyharmadánál fordul elő. Kétharmaduk pedig különböző okok miatt válik ilyenné. Egy átlagos húszfős gyermekcsoportban kettő olyan gyermek biztosan van, aki a tünetek valamelyikét mutatja. A jelenség tehát nem kikerülhető, erre föl kell készülnie a pedagógusnak.

Mik lehetnek a veleszületett illetve megszerzett tünetek kiváltó okai?

Az erre vonatkozó kutatások évtizedek óta folynak, pontos állásfoglalása sem az orvostudománynak, sem a pszichológiának nincs. A veleszületett hiperaktivitás vagy figyelemzavar feltételezett okai között említhető az időzített vagy koraszülés, várandósság ideje alatt adódó egészségügyi problémák, az egészségtelen életvitel, illetve az alkohol- vagy drogfogyasztás. Másrészt fennáll a szülőktől való öröklés lehetősége is.

A megszerzett tüneteket kiválthatja anyagcserezavar, egyoldalú táplálkozás, krónikus vitaminhiány, jód- vagy vashiány. Ezen kívül érzelmi problémák (pl. haláleset, válás, testvérszületés, szülő állásvesztése), családi visszásságok (pl. szülők eltérő nevelési módszere). A gyermek gyakran figyelemzavaros vagy hiperaktív tünetek produkálásával reagálja le azt, ami a közvetlen környezetében történik. Óvodás korban ok lehet az iskolaéretlenség. Vagy a megkésett idegrendszeri fejlődés, ami során a három-négy éves korig tartó szakaszban, részlegesen vagy teljesen kimaradhatnak bizonyos fontos lépések (pl. a gyermek nem, vagy csak rövid ideig mászott). Ezek a közösségbe kerüléskor mind problémát tudnak okozni: dekoncentráltságban, ingerlékenységben, túlaktivitásban és a feladatokhoz, közösséghez alkalmazkodás képességének alacsonyabb szintjében mutatkoznak meg.

Az olyan specifikus tanulási zavaroknál, mint a diszlexia, diszgráfia, vagy a diszkalkulia, jellemzően a figyelemzavar a másodlagos tünet, de a hiperaktivitás sem zárható ki. A diagnosztizáló szakembernek fontos figyelembe vennie, hogy melyik volt előbb: egy veleszületett figyelemzavarról van-e szó, vagy pl. egy diszlexiáról, aminek a dekoncentráltság csak másodlagos tünete.

Van-e lehetőség a később kialakuló hiperaktivitás vagy figyelemzavar megelőzésére?

Ebben jelentős szerepet játszik a háziorvosi és védőnői rendszer. A védőnők azok, akik az első néhány évben rendszeresen érintkeznek a családokkal, és figyelemmel kísérik a gyermekek fejlődését. Az ő közreműködésük elengedhetetlen ahhoz, hogy a tüneteket felismerve megindulhasson a segítségnyújtás. Ez minél előbb kezdődik el, annál kevesebb eltérést kell korrigálni.

Mit tehet a szülő, mi az optimális hozzáállás részéről?

Ezen gyermekek esetében a szülőnek minden életszakaszban más-más plusz feladatot kell elvégeznie. Alapelvként szükséges elfogadni, hogy bár gyermekük egészséges, okos, ép intellektusú, értelmes, de eltér az átlagostól. Ezért nála nem működnek a hagyományos nevelési és helyzetkezelési megoldások, ide jóval több rugalmasság, kreativitás, teherbírás szükséges.

Óvodás korban nagyon fontos a mozgásfejlesztésre szánt idő, különfoglalkozásokra járatás akár már három és fél, négy éves kortól. Az iskolakezdésre való felkészülést többnyire olyan programmal kell kiegészíteni, ahol hangsúlyt kap a monotóniatűrés és a koncentráció fejlesztése, illetve az önfegyelem kialakítása.

Az általános iskola alsó tagozatán a mozgásfejlesztés fokozatosan elhagyható, a hangsúly a tanulási részképességek (sorozatmemória, monotóniatűrés, beszédészlelés és -megértés) fejlesztésére kerül. Optimálisan heti egy-két foglalkozás szükséges, és lényeges a rendszeresség, mivel a tünetek az életkor előrehaladtával nem kinőhetőek, inkább fokozódnak. Felső tagozatban tanulástréning és módszertani támogatás kell az önálló tanulás kialakítására. A gyerek jó képességeit nem tükröző érdemjegyek szerzésének oka többek között a dekoncentráltság miatti feladatkihagyás és a tűzoltás-jelleggel való tanulás.

A szülők gyakran panaszkodnak arra, hogy folyamatosan noszogatni kell a gyermeket ahhoz, hogy elvégezze a dolgait. Ráadásul egy idő után belefáradnak, a gyermek pedig megússza a feladatot. A hatékonyan működő kommunikációs módszer a világos keretek megszabása. Nem szabad általánosságokban beszélni, mindig előre és pontosan megfogalmazott konkrétumokban kell közölni, hogy mit várunk el (pl. hány tantárgyat, milyen beosztással, mikorra tanuljon meg). Meg kell határozni a teljesítés feltételeit is: milyen előnyben, jutalomban részesül ha megteszi, és milyen következményekkel jár az, ha nem. A jutalomnak azonnal megszerezhetőnek kell lennie, mivel ezek a gyermekek a mában élnek, impulzívak, a hosszabb távon elérhető előnyökre hivatkozás számukra nem jelent motivációt. A szülő részéről fontos a következetesség, a felállított szabályok betartatása.

Hosszú ideig így kell bánni velük ahhoz, hogy ez a jutalom-szankció elengedhető legyen, és kérésre megcsináljanak dolgokat, illetve kialakuljon az önálló, belső motiváló erő. Mivel később érő gyermekekről van szó, a tanulási motiváltság és önállóság akár 22-23 éves korig kitolódhat, a szülői kontroll és támogatás az átlagosnál hosszabb ideig szükséges.

A pedagógus az órán hogyan tudja jól kezelni ezeket a gyermekeket?

Lényeges, hogy a pedagógus felismerje a tünetet. Nem tesz jót, ha a gyermek viselkedését egyszerűen neveletlenségnek minősíti, és ezzel megbélyegezi őt. Az sem szerencsés, ha a szülő nevelésben elkövetett hibáinak tudja be a jelenséget. Bár néha okoz ilyen tüneteket családon belüli nevelési visszásság, de arányaiban körülbelül 15 százalék a szülő felelőssége.

Érdemes előre ültetni az ilyen gyermeket, ezzel minimalizálva a társai felől érkező látási ingereket. Elérhető közelségben könnyebb visszatéríteni a figyelmét, akár szóval, gyakori szemkontaktussal vagy érintésekkel is lehet őket irányítani. Eleinte rendszeres lesz a hátraforgás, de ha akkor jutalmazzák, amikor nem fordul, egy idő után nem fog. Ha lehet, egyszemélyes padban üljön, vagy visszafogottabb természetű padtársat kapjon, akivel nem alakul ki versengés, hanem a segítőkész oldala kerülhet előtérbe. Ajtótól és ablaktól távolabb kell ültetni, mivel a kívülről érkező zajok is könnyen elterelik a figyelmét. Eszközhasználatkor (pl. korong, pálcika, atlasz) érdemes csak akkor a kezébe adni a dolgokat, amikor azzal dolgozni kell, mert ha már instruálás közben nála van, az ingerre elvonódik a figyelme, és nem hallja meg az utasításokat.

Frontális olvasáskor az alacsonyabb monotóniatűrésük miatt lehetőleg az első három gyermek közt jó felszólítani őket, és utána is érdemes visszatérni hozzájuk egy-egy mondat felolvastatására, vagy kapjanak valami önálló feladatot. A számukra ideális óraterv rövid időtartamú, változatos feladatokból épül fel.

A tanórán elfáradt gyermeket nyugodtan ki lehet küldeni az óráról. A dolog nyitja a kiküldés módjában van: nem kritikával, büntetésként indokolva, hanem valamilyen feladattal megbízva (pl. krétahozás, üzenet átadása). A megszokott közegből való kimozdítás és környezetváltás által felfrissül, megnyugszik az idegrendszere, és visszaérkezve újult erővel be tud kapcsolódni a munkába.

Hogyan és miben tudnak az Eleven Team szakemberei a gyermek és a szülő segítségére lenni?

Nagyon megterhelő, amikor a közvetlen illetve tágabb környezet állandóan csak a hibát jelzi vissza a szülőnek. A helyzetet nehezíti az is, ha nem történik kellő mértékű és gyorsaságú tájékoztatás, és a szülő csak azt érzékeli, hogy valami baj van.

Az effektív segítségnyújtásban jelentős szerepe van a megfelelő kommunikációs technika alkalmazásának, és a bátorító hozzáállásnak. A deficitlistában való gondolkozás helyett érdemes a képességekre és a fejlesztés potenciáira helyezni a hangsúlyt. Fontos a gyermek megnyerése és motiválttá tevése azáltal, hogy megértetjük vele, miért is jó ez számára. Illetve elengedhetetlen, hogy a szülő is értelmét lássa, és így partnerré váljon a folyamatban. Félmegoldás az, ha a fejlesztő szakember csak a gyermeket tudja bevonni.

Mi képességprofil-vizsgálatokat végzünk négy éves kortól tizennyolc éves korig, amivel készségeket mérünk fel. A teszt-eredmények azonnali átbeszélése lehetőséget ad a szülőnek, hogy az ijedtség helyett megértse gyermeke állapotát. Egyúttal a tanácsadás is megkezdődik, amelynek célja egy hosszú távú megoldási stratégia felvázolása. Ezáltal a szülő képet kap arról, hogy gyermeke egyes életszakaszaiban miket kell megtennie. A fejlődési folyamatok követését negyedévente végzett kontrollvizsgálatokkal tesszük lehetővé.

Intézményünkben különböző típusú gyermekfoglalkozásokat tartunk, ami egyben lehetőség a hasonló nehézségekkel küzdő szülők találkozására. Az ő támogatásukra szervezzük a gyakorlatcentrikus szülők iskoláját.

Coach-programunk az adott család otthonában, helyben nyújtott segítési forma, ami lehetőség az egyéni igényeknek megfelelő tempóban, komplex módon való tanulás- és képességfejlesztésre, illetve a szülő-gyermek kapcsolat támogatására is.

Minden foglalkozásunknak tehát az a lényege, hogy segíteni tudjunk a gyermeknek, a szülőknek, s a pedagógusoknak egyaránt.